Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-205

Az országgyűlés képviselőházának 205. ülése 19oS június 27-én, kedden. m hozzáfűzni azokhoz a felszólalásokhoz, amelyeket itt hallottunk és kérem az igen t. Házat, hogy a zárszámadásról szóló javaslatot tudomásulvenni méltóztassék. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Az előadó úr nem kíván szólani. Szólásjoga többé senkinek sincs, a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a zárszámadási bizottság jelentésében ' foglalt javaslatokat elfogadni és a kormánynak a felmentvényt megadni? (Igen! Nem!) Kérem azokat a képviselő urakat, akik igennel szavaznak, szíveskedjenek felállni. (Megtörténik.) Többség. A Ház a zárszámadásvizsgáló-bizottság jelentésében foglalt javaslatot elfogadja, a felmentvényt a kormánynak megadja, a jelentést tárgyalás és hozzájárulás céljából a Felsőházhoz teszem át. Most pedig előterjesztést teszek a t. Háznak legközelebbi ülésünk idejére és napirendjére nézve. Javaslom, hogy a Ház legközelebbi ülését holnap délután 5 órakor tartsa és annak napirendjére tűzze ki a Rómában kelt magyar-olasz légiforgalmi egyezmény becikkelyezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalását. (Zaj a baloldalon.) Szólásra következik? Petrovits György jegyző: Griger Miklós! Griger Miklós: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Akik eddig azt hitték, hogy a törvényes királyság helyreállításának a magyar törvényhozó testületben csak kevés lelkes és meggyőződéses híve van, azok az országgyűlés mindkét házában elhangzott felszólalásokból meggyőződhettek véleményük tarthatatlanságáról. Ma már mindenki világosan látja, hogy a magyar jogfolytonosság nem tudományos absztrakció, nem szentimentális lelkek bánatos nosztalgiája, hanem önérzetes, ibátor és céltudatos politikusok hitvallása és azt hiszem, nem mondok ujágot, (ha kijelentem, 'hogy a magyar nemzeti közvélemény tekintélyes része azt kívánja, hogy az egyelőre pártonkívüli legitimista képviselők külön pártban tömörüljenek a legitimizmus vezéreszméje, azon eszme körül, amely csillag gyanánt ragyog az elsötétült magyar égboltozaton. Megvallom egészen őszintén, hogy ez a gondolat az én lelkemben is már régen felmerült, azonban nemcsak én foglalkoztam ezzel a kérdéssel,^ hanem politikai barátaim is. Jó lélekkel állíthatom, hogy majdnem minden öszszejö vetélünk alkalmával szóbakerült ez a kérdés. Az egyik azt mondotta: az, amit mi legitimizmusnak nevezünk és ami igazi magyar műnyelven jogfolytonosságot jelent, nem pártügy, hanem az egész magyar nemzet história'. légköre, ez nem lehet egy párt privilégiuma, hanem természetes atmoszférája a magyar nemzetnek. A másik így okoskodott: Az alkotmány hűség gondolatát nem szabad kisajátítani egy pártnak sem, mert ebben a gondolatban minden irányzat találkozhatik, a konzervatívok, a liberálisok, sőt a radikálisok is, szóval mindazok a politikai irányzatok, amelyek törvényes alapon állanak és eszméjük megvalósítására törvényes eszközökkel küzdenek. A harmadik így argumentált: az örökös király személyét nem foglalhatja le a maga számára egyetlen párt sem, mert hiszen a monarchának két nagy előnye a következő. Az egyik az, hogy megkíméli a közéletet az elnök-, illetőleg az államfőválasztással járó korrupciótól és választási izgalmaktól, a másik pedig az, hogy a monarchiában egy a pártokon felülálló, minden párttól független hatalmi tényező létezik, ami különösen ott, ahol hevesek a pártharcok, csillapítótag és megnyugtatókig hat a pártküzdelmekre. A negyedik így argumentált: mindaz az ellenszenv, amely a legkülönbözőbb okokból a legitimistapártot terhelné, — már pedig a pártharcokkal együtt jár az, hogy minden párt, ha,nem is gyűlöletes, de nem is rokonszenves a többi pártok .szemében, — esetleg közvetve magát a királyt terhelné. Nagyjában így gondolkoztak erről a kérdésről azok a képviselők, akikről a miniszterelnök úr a minap a Felsőházban úgy nyilatkozott, hogy hatalomra vágyó emberek, akik a nemzetnek lelki harmóniáját akarják megbontani. Még a vérmesebbek és az úgynevezett intranzigensek sem törtek lándzsát a külön pártalakítás mellett és merem állítani, hogy odaadóbb lélekkel szolgálták a nemzeti egység gondolatát, mint Gömbös miniszterelnök úr, aki a nemzeti társadalomban szinte állandósítani akarja a politikai harcot és küzdelmeket. (Ellenmondások a jobboldalon. — Csizmadia András: Ez tévedés! — Zaj a jobboldalon.) Hát miért tartják a gyűléseket? Állandósítani akarják a pártharcokat. (Csizmadia András: Ez tévedés! — Jánossy Gábor: A magyar széthúzást akarja megszüntetni!) Erre nem felelhetek, még pedig azért nem, mert akkor tulajdonképpeni tárgyamat nem tudnám kifejteni. Szóval a legitimista politikusok, értem a pártonkívülipolitikusokat, idegenkedtek a külön pártalakítás gondolatától, amiben az említett okokon kívül lényeges része volt Bethlen István gróf politikájának. A nemes gróf ugyanis a szfinksz szerepét játszotta a királykérdésben, aminek következtében mindkét irányzatot titokban a magáénak vallotta. Neki fütyült a jogfolytonosság és neki fütyült badkirályválasztás is, hiszen olyan ügyesen kezelte a királykérdést, hogy még Apponyi Albert is úgy nyilatkozott, hogy az a korlátlan szabadság, amellyel ügyünk szervezkedése körül a kormány részéről találkozunk, olyan jelenség, amely bizalmat keltő. A húszas évek lázas, viharos hangulatának lecsillapodása után tehát az évek múlása és Bethlen István elodázó taktikája következtében a királykérdésben a Treuga Dei bizonyos szélcsendje következett be, amely az említett okokból eredő belátáson kívül nem feszítette olyan pártalakulás vitorláit, amely a királykérdés legitimista megoldását tűzte volna programmjának élére. Ugyanez volt a helyzet akkor is, amikor Gömbös Gyula miniszterelnök úr ragadta kezébe a kormányt. A legitimizmus akkor majdnem opportunisztikus volt, mert hiszen magamról tdom, hogy szinte közelharcot kellett folytatnom legitimista vezérférfiakkal ama véle-; menyem indokolásával, hogy a bemutatkozó Gömbls-kormánnyal szemben a restauráció kérdését fel nem vetni lehetetlenség. Gömbös miniszterelnök úr is jóidéig ügyesen kezelte a királykérdést, például egy szóval sem árulta el, hagy konokul ragaszkodik szabadkirályválasztó álláspontjához, aminek következtében sok legitimista politikusnak lelkében is az a remény ébredezett, hátha a királykérdésre vonatkozó álláspontját is revízió alá fogja venni, sőt mivel egy nyelvbotlás következtében ajkairól ez a szó csúszott ,M: «a király », az örökös királlyal kapcsolatban, ebből már sokan azt következtették, hogy: íme Gömbös Gyula a királykérdés közjogi vonatkozását^ a maga részéről elintézte. Annyira sikerült fél-