Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-202

378 Az országgyűlés képviselőházának 2 ez állandó rendszere, a német nemzetnek nem lehet, mert a német nemzetet ilyen barbár módszerekbe, ilyen félbolsevista rendszerekbe beleszorítani hosszú időre, évtizedekre vagy évszázadokra lehetetlenség. Kik azok a Hugenbergék? Hugenberg annak a bismarcki porosz konzervatív német nacionalizmusnak képviselője, amelyből egyik csoportja támadt a kiváló német politikusoknak, a kiváló organizátoroknak, a kiváló közigazgatási embereknek. Kik azok, akik ellen már előbb megindult a legirgalmatlanabb módszerrel az üldözés? A délnémet centrum, a bajor néppárt, amely a másik politikai termő talaj, ahonnan értékes német politikusok kerültek ki évtizedeken keresztül. Sőt azt merem mondani, hogy én nem tagadom meg a magam igaz magyar nacionalizmusát,, amikor azt mondom, hogy a német szociáldemokrácia volt az az erő, amely a másik két erőtényezővel együtt le tudta verni a bolsevizmust, amely munkatársa volt korábban Bismarcknak és Bismarckkal együtt valósította meg a leggyönyörűbb szociális reformokat a német birodalomban és tette a német birodalmat a német nemzetiekkel, a katolikus centrummal és a bajor néppárttal együtt a háború előtt Európa egyik kultúrállamává. Én nem hiszem, hogy azok az erők, amelyek ezt a Németországot kitermelték, megerősítették, azután Európa élére állították, örökre el volnának taposva ama durva új északi barbarizmus patái alatt, amely... Elnök: A képviselő urat újból figyelmeztetem, hogy kifejezéseiben a sértő szavak használatától óvakodjék! vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: Európa minden parlamentjében megállapították ezt, nekem is jogom van, magyar nemzeti képviselőnek, megállapítanom! Elnök: Ne tessék vitatkozni! (Jánossy Gábor: Ne izguljon a németek miatt! — Rakovszky Tibor: Az a baj, hogy nem izgulnak eléggé! — Zaj.) vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: Azt kell mondanom, hogy gyermeteg kijelentés volt a miniszterelnök úr részéről, amikor azt mondotta, hogy Hitler kancellár a béke politikáját csinálja a német birodalomban. A béke politikáját csinálja akkor, amikor a polgárháború mindjobban kiéleződik Ausztriában! A béke politikáját jelentik a sorozatos robbantások talán'? A béke politikáját jelentik a már egyszer majdnem agyonlőtt Steidle ellen elhangzott rettenetes fenyegetések? Elnök: Képviselő úr, lejárt a beszédideje, tessék befejezni! vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: Pár mondattal befejezem. A béke politikáját jelenti-e a másik oldalról Dollfuss erőteljes önvédelme és azok az önvédelmi intézkedések,, amelyeket Vaugoin honvédelmi miniszter és a Heimatswehr feje, Starhemberg herceg már megvalósítottak vagy meg fognak valósítani? Magyarország miniszterelnökének nem volna szabad a tényekkel ilyen nyilvánvalóan ellentétes kijelentésekre ragadtatnia magát és' ezzel csorbítania nemcsak a maga tekintélyét, hanem saját pártjának és az országnak a tekintélyét is. (Dinich Ödön: Ez a fontos!) T. Ház! Amit még ebben a tárgykörben el akarok mondani, azt interpellációm során fogom előadni. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Patacsi Dénes jegyző: Homonnay Tivadar! 2. ülése 1933 június él-én, szerdán. Homonnay Tivadar: T. Képviselőház! Az igen t. kultuszminiszter úrnak a költségvetés tárgyalása alkalmából személyemmel kapcsolatban tett egyik megjegyzésére szeretnék reflektálni és az ő általa itt megtett kijelentést bizonyos tekintetben helyreigazítani. T. i. a kultuszminiszter úr költségvetési beszédében azt mondotta, hogy (olvassa): «Birtokomban van az okmány Karafiáth miniszter úr idejéből, hogy a város vezetői és a különféle pártok képviselői elfogadták. Ott volt Homonnay képviselő úr, ő túdja.» Petrovácz Gyula közbeszólt: «Homonnay képviselő úr megcáfolj a,» Karafiáth t. képviselőtársam pedig azt mondta: «Majd letesszük a Ház asztalára.» A kultuszminiszter úrnak ez a kijelentése az Operaház 200.000 pengős szubvenciójára vo-, natkozott és ebből a kijelentésből, valamint más megjegyzésekből azt veszem ki, mintha én, aki a Keresztény Községi Pártot képviseltem a kultuszminiszter úr elnöklete alatt tartott és az operaházi szubvencióval kapcsolatos értekezleten, egy bizonyos okmányt aláírtam volna, amelyre nézve Karafiáth képviselőtársam beígérte, hogy azt a Ház asztalára leteszi. Én semmi néven nevezendő okmányt alá nem írtam, ón ezen az értekezleten az Operaház 200.000 pengős szubvencióját meg nem szavaztam, sem a magamvseín a pártom nevében, nem azért, mintha mi operaellenes álláspontot foglaltunk volna el, mert hiszen úgy magam, mint pártom nemzetpolitikai szempontból az Opera fenntartását feltétlenül szükségesnek tartjuk, haneim nem szavaztam meg — .és ezt a miniszter úr elnöklete alatt tartott értekezleten kategorice kijelentettem — szociális szempontok által vezettetve. Ezen az értekezleten a túloldalról Kozma Jenő igen t. barátom^ vett részt, aki megszavazta a szubvenciót, én a magam részéről nem szavaztam meg. a város ott levő képviselői, a polgármester és a főpolgármester emlékezetem szerint ugyancsak megszavazták, de egyhangú megegyezés ebben a kérdésben nem volt és én semmi néven nevezendő nyilatkozatot, kötelező ígéretet nem tettem. Tartozom azonban kijelenteni azt is, hogy a többiek, akik r-ott voltak, sem írtak alá semmiféle kötelező nyilatkozatot. (Kozma Jenő: Senki sem írt alá semmit!) Ezt az álláspontomat ott is, más helyütt is azzal indokoltam, hogy télvíz idején, a tél elején a székesfőváros súlyos, nehéz gazdasági helyzetben lévén, nem volt módja arra, hogy ilyen nagy összeget akkor megszavazzon, mert hiszen kettő között kellett választani: vagy megszavazom a 200.000 pengős operai szubvenciót, vagy pedig az ínségesek sok ezreit télvíz idején ellátás nélkül hagyom. Már pedig a főváros nem tudott olyan nagy áldozatokat hozni, mint amilyeneket szeretett volna, éppen a gazdasági helyzet következtében, mert hiszen a székesfőváros, mint bölcsen méltóztatnak tudni, naponta 70.000 ingyen ebédet osztott szét maximálisan, minimálisan pedig 50.000-et, hetente több mint 50.000 élelmiszer-szelvényt osztott szét, 20.000 gyermeket ruházott fel, 500 melegedőhelyet tartottunk fenn, ahol naponta több mint 50.000 kenyérjegyet osztott szét a főváros és amellett több mint 200 melegedőhelyet egész télen át állandóan üzemben tartott. De ez még mind kevés volt, többet kellett volna tenni és többet tehettünk volna, ha a szükséges anyagi eszközök rendelkezésünkre állottak volna és a fővárosnak egyetlenegy pártja sem volt, amely ebben a kérdésben tovább nem akart volna menni. Azonban elmúlt; a tél, ai tél után jöttek,