Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-201

368 Az országgyűlés képviselőházának 201. ülése 1933 június 20-án, kedden. mot. Egyedül az történt, hogy felvetették azt a kérdést, — azt is nagyon halkan — hogy a miniszterelnök úr visszajövetele után bizonyára tájékoztatja a közvéleményt és a parlamentet útjának céljairól és "eredményeiről, felvetették egyedül azt, vájjon időszerű volt-e a miniszterelnök úr utazása. Én tudom, hogy a miniszterelnök úr eddigi kormányzata alatt nagyon el van kényeztetve úgy a parlament, mint a sajtó részéről. (Eckhardt Tibor: Nektek is részetek van benne!) Sohasem tagadtam, hogy igyekeztem a miniszterelnök úrral szemben objektív ellenzéki politikát követni. (Helyeslés jobbfelől.) Lehet, hogy ez az oka, hogy amikor egyszer erősebb kritikai hangot ütöttünk meg, a miniszterelnök úr elvesztette idegeit, elvesztette életkedvét és a közéletben való működés iránti vonzalmát. (Friedrich István: Mi lesz akkor a szegény nemzeti egységgel?

1 Isten őrizz! — Jánossy Gábor: Mielőtt nyilatkozott volna, már mindenki elítélte az útját! Ez joggal fájhat neki! — Zaj. — Elnök csenget. — Halljuk! Halljuk!) A miniszterelnök úrnak ezt a támadását és megállapítását, azt hiszem, nyugodtan utasíthatom vissza úscy a magyar parlamenti ellenzék, mint az egész magyar sajtó nevében j (Ügy van! balfelől.) és ha a miniszterelnök úr | azt kívánja, hogy lírai kitörése komolyan vétessék, legyen szives, mondja meg közelebbről, mi volt az ebben a tapogatózó, tétova kritikában felvetett kérdésekben olyan súlyos, hogy azt a miniszterelnök úr hátbatámadásnak Másik megjegyzése volt a miniszterelnök úrnak, hogy személyes térre vitték át a harcot. Én nem tudom, ki támadta személyesen a miniszterelnök urat. Nekem módomban volt itt tegnap ehhez a kérdéshez hozzászólni, több mint egy óráig. Nem tudom, hogy a miniszterelnök úr ellen személyes támadást intéztem volna és nagyon lekötelezne a t. túloldal,. ha valaki jelentkeznék és megmondaná, — minthogy a miniszterelnök úr nincs itt — mi volt az a személyes támadás, hogy nekem módot adjon arra, hogy a miniszterelnök úrnak elégtételt tudjak adni. (Zaj a jobb- és a baloldalon. — Tankovits János: A sajtó azt írta, hogy^ támadta a képviselő úr! — Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon. — Fábián Béla: Hát mit csináljon? Imádkozzon hozzá? — Zaj. - Elnök csenget.) T. Ház! Azt hiszem, ezeket a szubjektív részeket ezzel le is zárhatom és most a miniszterelnök úrnak nagyon vékony érdemi előadásával leszek bátor foglalkozni. A miniszterelnök úr most azt mondta, hogy három indító ok vezette öt Berlinbe. Az első' ok az volt, hogy Magyarországnak gabonaágense legyen, mint ahogy ő kifejezte magát. Ma délelőtt is a Mezőgazdasági Kamara ülésen szemrehányással említette meg, hogy gúnyolódtak a magyar cseresznye felett, holott ez nem gúnyolódásra alkalmas tárgy, hiszen ugyanabból a televényből származik, mint mi valamennyien, akik még magyaroknak érezzük magunkat. Legyünk tisztában azzal, hogy senki sem támadta a miniszterelnök urat azért, hogy piacokat akar teremteni a magyar termelésnek. Nagyon helyesen teszi. Semmi kifogásunk ellene. (Eekhardt Tibor: Sőt!) Engedelmet kérek azonban, mégis csak különálló kérdés az, hogy a magyar piacok megteremtésének ez helyes és szerencsés útja volt-e és ez az elindulás nem érintett-e valóban olyan más érdekeket is, amelyeket nem volna szabad a miniszterelnök úrnak veszélyeztetni. Ha a miniszterelnök úr piacot akar teremteni Németországban a magyar agrárproduktumok számára, erre megvan a módja. A miniszterelnök úrnak megvannak a külügyi szervei, megvannak a külön megbízás lehetőségei, hogy kiküldjön szakértőket, akik ezt a kérdést ex asse ismerik. Nem hiszem, hogy a miniszterelnök úr ambicionálná, hogy róla feltételezzük, hogy az egész német-magyar kereskedelmi forgalom részletkérdéseit ismeri, hanem kiküldi a hivatalos embereket és előkészíti ennek a gazdasági forgalomnak a megindítását. Azt hiszem, hogy a t. miniszterelnök úrnak ezen a téren egyéb fegyvere is van, mint a líra, mint a politikai együttérzésnek a demonstratív kifejezése, hiszen Németországgal a magyar külkereskedelmi forgalom úgy alakult, hogy nekünk ott egy 75—80 millió pengős passzivánk volt, Hát, engedelmet kérek, ha a magyar miniszterelnök úr ezzel az igazságtalansággal, ezzel a jogtalansággal és méltánytalansággal szemben fel akar lépni, akkor nem egy rohamcsapatos díszszemlére kellett volna elmennie, hanem ha megfelelő szakemberek és megfelelő erélyes fellépés útján Németországgal szemben, amely Németország felé külkereskedelmi mérlegünk folytonosan romlik, felállítja azt a követelését, hogy ha ennek a passzivumnak eltüntetése érdekében Németország nem veszi át a mi mezőgazdasági produktumainkat, akkor kénytelenek leszünk másfelé orientálódni ós azokat a behozatalokat, amelyeket mi Németországból eszközlünk, más államnak fogjuk felajánlani, én azt hiszem, sokkal eredményesebben tudtuk volna a magyar agrártermékek piacát megteremteni, mint ezen a teoretikus, és — bocsánatot kérek, nem személyeskedés ha ezt mondom —* ezen az amatőrúton. De ha a t. miniszterelnök úr erre hivatkozik, mint fő okra, akkor engedje meg, hogy csodálkozzam afelett, miért nem tájékoztat bennünket a miniszterelnök úr útjának részleteiről és eredményeiről. Figyelemmel elolvastam a miniszterelnök úrnak az Omge-ban mondott beszédét. Az ott együttlévők is bizonyára nagy érdeklődéssel várták volna, hogy a miniszterelnök úr konkrétumokat is mondjon, mert sürgős ezeknek a konkrétumoknak ismerete a magyar termelés szempontjából. Nem ón mondom, a miniszterelnök úr mondta, hogy itt van az aratás előttünk, nagyon fontos volna tehát, hogy a miniszterelnök úr mit végzett kint Berlinben, milyen eredményeket ért el, melyek azok a kedvező eredmények, amelyek az ő utazásának kétségkívül fennálló hátrányait egyensúlyozni tudják. A miniszterelnök úr azonban adós maradt ezzel a felvilágosítással, a miniszterelnök úr a részletekre nem tért ki, hanem azzal a jólismert formulával ólt, hogy ez majd a szak^ emberek dolga lesz. Ez a szakemberek dolga volt, a szakemberek dolga marad is, és én azt hiszem, hogy külpolitikai hátrányok nélkül ebben a tekintetben sokkal több eredményt értünk volna el, ha a szakemberek kezében hagytuk volna ezt a kérdést. Azt mondja a t. miniszterelnök úr, hogy utazásának másik célja volt közelebbről megnézni a német rezsimet és képet alkotni magának annak állandósága tekintetében. Ugyanakkor a t. miniszterelnök űr tiltakozik az ellen, hogy L Németország belügyeibe bárki is beleavatkozzék. Kérem, ezt készséggel elfogadom, senki sem avatkozik Németország bel-