Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.
Ülésnapok - 1931-201
366 Az országgyűlés képviselőházának ország és hogyan állunk mi most Olaszországhoz. Nem arról van szó, amit a miniszterelnök úr riposztképpen óhajtott itt ma kifejezésre juttatni, hogy mi reklamáljuk az olasz barátkozást akkor, amikor eddig támadtuk. Engedelmet kérek, nekünk az a kötelességünk és az a jogunk, hogy a külpolitikát a kormányzattól reklamáljuk, és ez a kormányzat volt az amely állandóan bizonyította nekünk, hogy az olasz kapcsolat és az olasz barátkozás az amelyet ő forszíroz. Hogyan illik össze ezzel az a politika, hogy a négyhatalmi paktum után, ahol igenis, Olaszország kénytelen volt egészen nyomatékosan Németországot csitítani és inteni eddigi magatartásával^ szemben, mi most ott vagyunk Németországnak, a hitlerizmusnak ölelő karjaiban, Olaszország pedig azalatt ki tudja hol van és hová megy. Tudnunk kellene tehát, hogy milyen elgondolásokkal állunk szemben, hogy mi az, ami itt mint új orientáció és új politika .ki akar bontakozni. T. Ház! Ha ez az új politika a Németország felé való ilyen vehemens szeretkezés és orientálódás, akkor bátorkodom még egy kérdést feltenni és ez a következő: Nem olvastunk-e a magyar nemzeti tragédia bekövetkezése óta, vagyis a trianoni szerződés létrejötte óta megjelent elég könyvet, amelyekben azt magyarázzák nekünk, hogy a mitgefangen-mitgehangen politikája, a német járszalagon való politizálás volt az, amely Magyarországot Trianonig eljuttatta. (Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Büchler József: Drang nach Osten!) Ha mi a hitlerizmus nemzetközi politikájának zsoldjába állunk, újból meg fogjuk kapni a jutalmat. (Jánossy Gábor: De nem állunk ám oda! — Farkas István: Csak gyarmata leszünk!) Valóban ez olyan szörnyűnek látszik, hogy az embernek tényleg kételkednie kell benne és azt kell feltételeznie, hogy valami machiavellisztikus vonás nyilvánul meg a miniszterelnök úr cseleketében, hogy ez talán inkább csak struccpolitika akar lenni a négyhatalmi paktum után. Erre meg az a megjegyzésem, hogy t a struccpolitika a mai európai és a mai világkonstellációban nem számít, nem gilt, a mi számunkra nem jó politika. Mussolini maga praktizálta egy évtizeden keresztül; ma, ha a jelek nem csalnak, már orientálódik, csak még a miniszterelnök úrnak, úgylátszik, nem mondotta meg. (Jánossy Gábor: Buchinger Manónak megmondta! — Büchler József: Olvashatja minden újságolvasó ember! — Kertész Miklós: Mussolini—Daladier, Hitler—Gömbös. A miniszterelnök úr az ő politikáját a szabadkéz politikájának nevezte és jellemezte itt számtalanszor. Ez kétségtelenül nagyon tetszetős jelszó, de a szabadkéz politikája nem jelentheti és nem mehet el a nácik véresen veszedelmes európai kalandozásainak bámulatáig és imádatáig. (Ügy van! a szélsőbaloldaIon.) Változatlan az a felfogásunk, hogy a magyar külpolitika különösen a miniszterelnök úrnak e berlini attrakciója következtében egészen hamis pozícióban van szerény megítélésem szerint főként azért, mert a szomszédokat nem méltatja eléggé és mert legutóbb is, délelőtti begyedében is, amelyet a mezőgazdasági kamarában mondott el, indokolatlanul haragos üzeneteket küldözget és akkor, amikoi Benesék részéről hívogató szavakat hallunk, a miniszterelnök úr újból csak azt tartja 201. ülése 1933 június 20-án, kedden. szükségesnek, hogy beszéljen leláncolt kezekből és ehhez hasonlókról. T. Ház! Mindez minket arról győz meg, hogy indokolt az a vádunk a mai kormányzat ellen, hogy a külpolitikában is az ő belső reakciós orientálódását akarja alátámasztani. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Csak így lehet elképzelni, hogy a magyar miniszterelnökkel történt meg az, hogy annyi és annyi európai kormány közül a német munkásosztály letiprójának, Hitlernek éppen őt tudták elsőnek szervírozni. Ez jóvátehetetlent hiba. De mi, mint a munkásság* képviselői, még külön is hibáztatjuk, fájlaljuk, sérelmezzük és nem tudjuk elviselni. Éppen azért kénytelenek va; gyünk innen, erről a helyről odakiáltani a mi szegény üldözött német munkástestvéreinknek, (Büchler József: Gyilkolják őket!) hogy ne tévesszék össze a magyar népet a magyar kormánnyal. (Ügy van! Ügy van! — Taps a szélsőbaloldalon.) Számtalanszor hangzik el velünk szemben a vád, hogy nem vagyunk hívei a nemzeti egység fenséges és magasztos gondolatának. Nem erről van szó, t. Ház! Minket nem ez a negatívum vezset. Mi csak másképpen értelmezzük a nemzeti egységet, nekünk csak más fo galmaink, más felfogásaink vannak ebben a kérdésben. Nekünk ideálisabb, de mindenesetre tisztább &ü elgondolásunk, igényesebbek is vagyunk és az ország népének igazi érdekei azok, amelyek bennünket vezetnek. Ha rajtunk reklamálják a nemzeti egységet, a hazafiságot, a következőkre mutatok rá. Több mint száz éve annak, hogy a német birodalom, amelyről most szó van, változtatva a változtatandókat, körülbelül olyan szituációban volt, mint vagyunk mi. Arról volt szó, hogy a német nép lerázza testéről azokat a láncokat, amelyeket a napóleoni hódító vágy rárakott. 1813 volt az az esztendő, amikor a német nép erőteljes gesztussal ezeket a láncokat le akarta rázni és a napóleoni szolgaság alól fel akart szabadulni. De ez a felszabadulás, ez a felsorakozás úgy vált lehetségessé, hogy a német népnek olyan vezetői és olyan vezérei voltak, mint például Fiehte, a német hazafiságnak legnagyobb interpretátora, a némp+ hazrfi^.o'nak. az 18"i3-ns f el^l^-n ok és felszabadulási akciónak legnagyobb és legerőteljesebb propagátora, aki azt írta. hogy igazi hazafiság ott fejlődik, ahol a polgári jogok megvalósulnak. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ez a szellem, ez az igényesség, ez a követelés volt az, amely a német népet alkalmassá lette arra, hogy nemzeti ideáljait megvalósítsa, hogy nemzeti szabadságát kivívja. Fájdalmasan észleljük, hogy amikor valóban szükség volna Magyarországon a magyar dolgozók millióira, akkor a kormányzatnak nem jut eszébe a hazafiság ezen igazi alapjainak megteremtése, nem jut eszébe, hogy a demokráciát valóban meghonosítsa, intézményesítse, reformok útján megvalósítsa, hanem továbbra is olyan kormányzatot tart fenn, amely ellen a munkásosztálynak napról napra, óráról órára csak panaszai, sérelmei lehetnek. Ilyen kormányzattal szemben nem viseltetünk bizalommal s ezért a javaslatot sem fogadhatom el. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik 1 ? Takách Géza jegyző: Nincs senki feliratkozva.
