Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-201

358 Az országgyűlés képviselőházának 201. ülése 1933 június 20-án, kedden. volna meg — «... ez nem egyéb, mint a bürokratikus öncélúság törvénybeiktatása!» T. Képviselőház! Ez az «öncélúság» szó na- gyón divatossá vált azóta és a bürokratikus erőnek ilyen módon, ebben a bizottságban való tömörítése sokkal intenzívebben, sokkal erőteljesebben nyilatkozott meg, mint remélni lehetett. Merem mondani, hogy a parlamentarizmus igazi hanyatlása Magyarországon és e parlament nívójának süllyedése, attól a dátumtól fog mutatkozni a történetíró számára, amikor a 33-as bizottságot törvénybe iktatták. Miért kelljen eltérni a magyar nemzet tradicionális parlamentáris erejétől? Miért kelljen itt olyan institúciót fenntartani, amelyről azt mondották hogy ez csak azért szükséges, hogy gyorsan lehessen intézkedni? Láthatjuk, hogy a klotürrel fűszerezett parlamenti rendben a nyolcórás és tizenkét órás ülések, ha a t. többség akarja, mindig megtalálják a gyors elhatározásnak legalább is technikai keresztülvitelét. Éppen ezért nem tagadhatom el azt az aggodalmamat, hogy a t. kormány akkor, amikor a 33-as bizottság további fenntartását szorgalmazza tulajdonképpen azt az utat egyengeti, amely a legyengült erőt végelgyengüléshez juttatja. Valami szándékosságnak (kell lennie ebben a módszerben, hiszen én nagyon jól emlékszem, mi történt azokban az időkben, amikor harcoltunk az ellen a gazdasági rend ellen, amely Magyarországon lefokozta az államháztartás aktivitását, amely a magángazdaságot is a legnagyobb hanyatlás korszakához juttatta. De ez nemcsak az én igénytelen megállapításom, hanem szíveskedjék elolvasni Popoviesnak, a Nemzeti Bank elnökének, Schobernek, a Nemzeti Bank vezérigazgatójának, Teleszky Jánosnak és Hadik János grófnak feljajduló szózatait, amelyekben figyelmeztettek arra, hová

( vezet a kormánynak ez a pénzügyi rencjbe, amely abból áll. hocry elszívja a gazdasági erőket a maga bürokratikus ' hatalmának fenntartására, hogy ez csődbe fogja juttatni nemcsak az államháztartást, hanem az egész magyar magángazdaságot is. ; -Ha másért nem, a parlamenti ellenőrzés változatlan fenntartása érdekében nem volna szabad élni a 33-as bizottság újra való megalakításával. Én ismerem a 33-as bizottságnak néhány olyan belső ügykezelését, amely rávilágíthat arra, hogy ez nem egyéb, mint az elnamarkodottságnak, paint a hebe-hurgyaságnak olyan módszere, amely mindig távol állott a magyar politikai élettől. A magyar politikai életet a régi klasszikus parlamentarizmus^ ideiében mindig a megfontoltság, az elkészítés, a megértés, a meggyőződés,, a vélemények kölcsönös kicserélése jellemezte, ez adta. meg útját annak, amit parlamenti határozatoknak nevezünk. Én közlöm, hogy a 33-as bizottság olyan módon szokott határozni, hogy például a rendeletek kibocsátásánál maga a 33-as bizottság elnöke megelőző éjf lékor kapja meg a kormány tervezetét, amelyet másnaD tárgyalnak és amelyről határozni fognak. Ez nem közérdek, ez nem lehet a meggondoltság útja, amelyet-itt követni kell. És ha már ennél a témánál tartok, a megfontoltságnál ós meggondoltságnál, akkor azt hiszem, nem lehet nézeteltérés . parlamentáris fíűridolkozasú politikusok között, hogy a felelősségérzet elsősorban áll a törvényhozói kötelességek között;.. ! . v . Jí<.-Nám't:tehet; letagadni, hogy bizonyos elhaniarkodottság mégis csak mutatkozott abban a miniszterelnöki elhatározásban, amely — anélkül, hogy akár pártjával, akár másokkal előzetesen közölte ezt a parlamenti felelősség alá tartozó cselekedetet — a berlini utazást eredményezte. Nem tudom és nem is kutatom, hogy vájjon mik előzték meg ezt az utazást. A kormányzásnak — elismerem — kétségkívül lehetnek olyan fázisai, amelyek bizonyos beavatkozások tekintetében a diszkréciót parancsolják. De amikor a felelősségérzetre kerül a sor, amikor mindenki azt mondja, hogy a nemzet sorsa függ az ilyen elhatározásoktól, akkor legalább is nem nagyrabecsülése ennek a parlamentnek az, ha a kormány elnöke először másutt nyilatkozik és másutt magyarázza meg e gazdasági kérdésekkel összefüggő politikai tartalommal bíró utazás célját. Ebben az országban mindenkinek kötelessége óvni a nyugalmat, mindenkinek kötelessége óvakodni és őrizkedni azoktól az erőteljes lépésektől, amelyek a kilengéseket, az extravaganciákat és az elhamarkodottságot jelentik és amelyek a parlamentarizmusban gyökerező, itt szőnyegre hozandó kérdéseknek a parlamenttől távol való elintézését mutatják. S mivel mégis bekövetkezett, hogy a németországi látogatás után a magyar miniszterelnök úr osztrák területen időzött, valami magyarázatot kell találnunk arra, hogy az osztrák területen időző magyar miniszterelnök ilyen sorsdöntő órákban miért nem talált alkalmat és lehetőséget arra, hogy az osztrák kormány fejével tanácskozzék, vagy érintkezzék. Erre könnyű azt mondani, hogy ez a miniszterelnök úr szuverén elhatározásától függ, ő azt teszi, amit jónak lát; de engedelmet kérek, amikor mindig azt mondják, hogy egy világhisztéria közepette élünk, akkor nem szabad és nem lehet úgy beállítani ezt a kérdést, mintha most is pohárköszöntőkkel fűszerezett udvariassági látogatásokról és érintkezésekről volna szó. Ha a kormányok fejei most egymással találkoznak és érintkeznek, vagy ha a magyar miniszterelnök egy idegen állam területén fordul meg egy nyilvánvalóan politikai jellegű és politikai értékű utazás után, akkor mégis csak elvárhatja ennek az országnak parlamentáris közvéleménye, ennek az országnak nemcsak a parlamentben, hanem* az önkormányzatokban szervezett, városokban és falvakban élő magyar közvéleménye is, hogy tiszta bort öntsenek a pohárba. Tudnunk kell, hogy mire készüljünk fel; tudnunk kell, hogy mi vár reánk; tudnunk kell-ezt nemcsak olyan általános érvényjí és értékű kitételekből, amilyenek itt elhangzottak és amelyek még politikai szempontból is joggal bírálhatók. Mert hiszen ma délelőtt olvasom, hogy olyan kijelentést tett a miniszterelnök úr, hogy a né metországi berendezkedést véglegesnek kell elfogadni. A nemzetközi érintkezésnek és jognak alaptétele, hogy soha más állam belügyeibe ne avatkozzanak és azokról bírálatokat ne mond'anak idegen államok vezetői és kormányai. Nem veszi-e észre minden politikailag kifinomult agy, hogy amikor a magyar miniszterelnök azt mondja, hogy Németország mai államberendezkedését véglegesnek kell elfogadni, ez a német nemzet belügyének kérdésébe való beleavatkozás? (Ellenmondások jobb felől. — Janossy Gábor: Ez csak egy benyomás!) Megengedem, hogy ez egy benyomás, de akkor ezeket a mélyen t. miniszterelnök úr tartsa meg — mondjuk f

— egy esszé számára, egy általános valami Számára, mert ezek nem