Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.
Ülésnapok - 1931-201
Az országgyűlés képviselőházának 2 nek jeleit láttam akkor, amikor a magyar kormány nem^ tartotta szükségesnek, nem tartotta kötelességének azt, hogy szóvátegye a négyes paktumot, amely az olasz nemzetnek és az olasz nemzet vezérének egyéni, illetőleg nagy nemzeti eredménye és dicsősége volt. És amellett elmulasztotta a t. kormány, hogy rámutasson arra, hogy bármennyire Is más ez a paktum, mint amilyennek gondoltuk és vártuk, mégis benne van a revízió, nemcsak a revizió megoldását jogilag nyújtó 19. pont, hanem utalás arra is, hogy ennek jogi és politikai hatályt kell biztosítani. Kérdezem a t. túloldaltól, függetlenül most már ettől az elcsúszástól, lehetséges az, hogy Olaszországnak, az olasz nemzet vezérének és az olazs politikának tudta nélkül, az olasz politikával való konszenzus nélkül — már pedig minden jel arra mutat, hogy így történt — CsonkaMagyarország, amelynek Olaszország nyitott először kaput a nagyvilágba, helyesebben Mgyarország miniszterelnöke ilyen magánakcióra vállakozzék, mint a berlini út, és valósággal szembeforduljon az olasz politikával, amelynek ma egyik végérvényesen megállapított, végérvényesen lerögzített tétele az, hogy az Anschluss kérdésében nem ismer tréfát és az Anschlusst nem engedi?! (Ügy van! balfelöl.) Kérdezem: ha rákerül a sor arra, hogy az Anschlusst tovább erőszakolják Hitlerek, mint ahogy olvasom a különböző német újságokból, hogy valósággal lerohanni készülnek Ausztriát; ha rákerül a sor és európai akció indul azért, hogy Ausztria függetlenségét megmentse, vájjon Magyarországnak nem ott van-e a helye, ahol Ausztria függetlenségét védik 1 ? Vájjon ma nekünk nem ott kellene-e államink Ausztria mellett, amely ma minket is véd, sőt minket jobban véd, mint önmagát, mert a mi életünket védelmezi, önmaguknak pedig csak szabadabb életlehetőségeit! Nem ott volna-e a helyünk, mint kétszázötven esztendővel ezelőtt Szobieszky János lengyel csapatainak, —• én most nem katonai akcióról, hanem politikai akcióról besélek — elsősorban nem ott volna-e helyünk azért, hogy támogassuk Ausztriát és segítsünk fölmenteni Bécset, és megóvjuk Magyarország jövőjét attól, hog a német imperializmus újra elinduljon a maga útján és a magyarságot, amely ezer esztendőn keresztül meg tudta védeni a maga függetlenségét a német uralmi törekvésekkel szemben, elüsse dunai örökségétől 1 T. Ház! Az Anschluss kérdése ma nemcsak a béke kérdése Európában; az Anschluss a magyar kérdésnek is középpontja és ha ma valaki a csonka Ausztriával való kooperációval szemben itt a régi Ausztriával való közjogi és egyéb politikai harcokat idézi, az nem ismeri a történelmi helyzetet. Mert .a csonka Ausztria a maga hat és félmillió lakosával nem fenyegethet bennünket, de igenis, véd a német gőzhengertől és attól a Süd-Ostraum politikától, amely már készíti a magyar történelmi ország egész területén a német kisebbségeket is arra a munkára, hogy első pionírjai legyenek a német impérium dunavölgyi uralma megalapításának (ügy van! Ügy van! balfelől.) és amelyhez miniszterelnök úr a maga repülésével helytelenül, — nem vonom kétségbe a hazafias szándékát — de helytelenül és botorul odaadta magát. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Méltóztassék csak a következőt tekintetbe l. ülése 1933 június 20-án, kedden. 355 venni, ha az osztrák-magyar-német-olasz kérdést s az Anschluss kérdését vizsgáljuk. Az olasz politikával szemben én mindig arra az álláspontra helyezkedtem, hogy Olaszország barátságához, a magyar-olasz szoros politikai és gazdasági kooperációhoz akkor is ragaszkodni kell, amikor esetleg lehetnek ennek reánknézve talán nem minden tekintetben kedvező következményei. Ilyen általam is rettegett momentum a múltban az, hogy nem fog-e Olaszország túlságosan összekapcsolódni Németországgal, nem fog-e olyan szövetségi politikát csinálni, amely megint két táborra osztja Európát s hogy Németország így az olasz-német szövetségen és kooperáción keresztül nem lesz-e terhes esetleg reánknézve is. A másik szempont, amelytől féltem: az olasz-francia feszültség. És ma, amikor az olasz politika európai, sőt világméretekre tágul nemcsak elgondolásában, de hatásában is, amikor ma készül a megegyezés Olaszország és Franciaország között, amikor ma Olaszország is védi Ausztria függetlenségét, vele az olaszmagyar kapcsolatokat is védi, a mi szabad kijáratunkat a nagyvilágba és leszögezi magát ehhez a politikához; amikor úgy a német irány ban való aggodalmaink, mint a francia irányban való aggodalmaink teljesen tárgyukat vesztették, vagy most készülnek megszűnni, akkor kell a magyar politikának ilyen utakra tévednie, akkor kell a magyar politikának csak a legnyhébb elhajlást is tennie az olasz politikától, akkor kell nekünk az Ausztriát védő Olaszországgal szemben hangsúlyoznunk azt, hogy végleges az, ami Németországban történik, tehát végleges az a külpolitika is, amelylyel le akarják hengerelni Ausztriát és megakarják valósítani az Anschluss-t? Ennél szerencsétlenebb politikát Magyarországon nem csinált még senki és hogy nekem, aki régi barátságban vagyok a t. miniszterelnök úrral, akinek jó szándékát, becsületes magyar szívét ismerem, nekem kell mindezt a legélesebben kimondanom, végtelenül fájlalom, de ez nem lehet barátság és nem a jó szándék kérdése, mert itt a nemzet életéről van szó. (Ügy van! Ügy van! — Taps a baloldalon.) T. Ház A lengyel nemzet többször bizonyította be barátságát irányunkban ez alatt a 14 esztendő alatt is. Pár esztendővel ezelőtt történt a Magyar Nemzeti Szövetség kirándulása Lengyelországba, amely alkalommal az egész lengyel nemzet apraja-nagyja a legnagyobb lelkesedéssel és szeretettel fogadta a magyarokat. Mi az oka mégis annak, hogy már a múltban is reális politikai gyümölcsöt nem érlelt ez a kézenfekvő politikai, gazdasági és érzelmi közösség? Ennek oka az, hogy Magyarország már a közelmúltban is túlzottan odaállott - Németország mellé, különösen a revizió kérdésében, a versaillesi és a trianoni békeszerződés revízióját összekapcsolta és ezzel a legérzékenyebb pontján érintette a különben is nehéz helyzeténél fogva természetesen rendkívül érzékeny lengyel nemzetet. {Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Pékár Gyula képviselő úr, a külügyi bizottság elnöke volt az, aki pár esztendővel ezelőtt a lengyel korridor megszüntetését, Pomerániának és Danzingnak Némefcoirsaághoz való csatolását követelte egy szerencsétlen cikkében. Ilyen körülmények között vájjon lehet-e nekünk Lengyelországtól valamit várnunk? Es most mindazt, ami a múltban hibás és
