Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-201

352 Az országgyűlés képviselőházának operáló kés után kiált, egy nagy operáció után, egy nagy reform után, amely egyesegyedül viheti az országot a gyógyulás útjára. (Feniczy Ignác: Operáció után a beteg meghalhat! — Esztergályos János: Ma politikai javasasszonyok gyógyítanak!) Amíg egyrészt bizonyos szomorú iránymutatást látok a miniszterelnök úr előbb említett elszólásában a jövőre vonatkozólag, hogy milyen módon kívánja ő azokat a sokszor bejelentett reformokat megvalósítani, addig másrészt a másik legnagyobb magyar problémakör területén is olyan súlyos bajokat, olyan óriási veszedelmeket látok, amelyeket szó nélkül nem hagyhatok. Erre akarom tenni beszédem súlypontját; a magyar külpolitika problémáira. Tekintsünk csak vissza ennek a 14 esztendőnek külpolitikájára és nézzük, mi volt benne jó és mi volt ebben eddig rossz. Én mindig koneiliánsan elismertem, hogy a Bethlen-rendszer külpolitikájának van egy nagy, nem mondhatnám eredménye, — mert negatívum — de egy nagy érdeme, hogy tudniillik nehéz körülmények között sem csinált csúnya kompromiszszumot és nem siklott a magyar külpolitika olyan vágányaira, amelyekről aztán nem volna visszatérés. Negatívum ez, de mégis értékes negatívum. Ha hibáztattam is olykor-olykor, hogy túlzottan hangsúlyozta az olasz barátság mellett — a magyar külpolitikának másik tengelyéül állítván be — a német barátságot, — különösen az utóbbi időkben tette ezt — és már mint leköszönt miniszterelnök, nem hivatalos külföldi szereplésével talán hozzájárult ahhoz, hogy a Gömbös-kormány ma helytelen külpolitikai utakra tévedt, nem felejthetem el, hogy a Bethlen-kormánynak utolsó külpolitikai helyes és okos ténye az volt, hogy amikor felmerült Európában a Curtius—Schober-féle németosztrák vámuniós terv, akkor a magyar miniszterelnök határozottan és világosan olyan semleges álláspontra helyezkedett, amely nyilvánvalóan rokon volt a francia felfogással. Ezzel az aktussal adta át a Bethlen-kormány a helyét Károlyi Gyulának, és meg kell itt állapítanom, hogy ezt a helyes útmutatást csak fokozta Károlyi Gyula, amikor még határozottabban próbálta a francia-magyar barátságot megalapozni. (Meskó Zoltán: Isten ments!) Ha most én azt kérdezem, miért kellett Károlyi Gyulának mennie és mérlegre teszem azt, amit Károlyi Gyula hozott volna akkor, ha a maga talán kissé maradi, a reformoktól elzárkózó belpolitikája mellett kitartva, de helyes külpolitikája mellett maradt volna mostanáig és mérlegre teszem a Gömbös-kormány eddigi alkotásait, azokat az apró kis segítségeket, azokat a morzsákat, amelyeket a kamatleszállítás terén tett intézkedésekkel, a Károlyi-kormány által hozott moratórium meghosszabbításával, f öldadóelengedéssél és más ilyen aprólékossággal adott, mellé állítom azonban az ő nagy külpolitikai eltévelyedéseit; azt kell mondanom, hogy igenis, súlyos kára az országnak, hogy nem a Károlyi-féle külpolitika érvényesül ma ebben az országban még azoknak a kis és aprólékos reformoknak elmaradása árán is, amelyek egyébként a magyarság tömegeinek, a magyar nép millióinak, elsősorban a föld népének, ezek között is a legkisebbeknek és a legnyomorultabbaknak jóformán semmit sem adtak. T. Ház! A Gömbös-kormány külpolitikájában elejétől fogva helytelenítettem azt, hogy Kánya külügyminiszter urat állította a magyar külügyek élére. Nem tartottam helyes és 201. ülése 1933 június 20-án, kedden. tapintatos dolognak, hogy a berlini követet állítsa a kormány a magyar külpolitika élére akkor, amikor esedékes volt a nagy nyugati államokhoz, elsősorban pedig Franciaországhoz való közeledésünk, helytelenítem és a legélesebben elítéltem azt is, hogy a leszerelési konferencián a magyar kiküldött egyesegyedül szavazott egy bizonyos másodrangú kérdésben a német delegátussal, (Meskó Zoltán: Nagyon helyesen tette!) magára maradva ebben a kérdésben, mert még az olaszok, a mi szövetségeseink is semleges álláspontra helyezkedtek és nem szavaztak. Emlékeztetem a t. túloldalt is Kánya t. külügyminiszter úrnak az európai politikát nagyon helytelenül beállító és a jövőt illetőleg már bizonyos következtetésekre jogosító beszédeire, amelyekben nagyon hűvös álláspontra helyezkedett az Anschluss kérdésében, mondhatnám a teljes érdektelenség álláspontjára, amely mögött azonban már szövődtek olyan szálak, amelyek aztán elvezettek a t. miniszterelnök úr szerencsétlen berlini útjához. (Meskó Zoltán: Az eredmény mutatja meg, hogy szerencsétlen-e; az eredményt még nem tudjuk!) A képviselő úrral ebben a kérdésben, minthogy ennek sem általános vonatkozásaihoz, sem részleteihez nem ért, nem állok szóba. (Meskó Zoltán: Ön természetesen sokat ért hozzá! Francia könyvekben olvasta! — Jánossy Gábor: Ezt bízzuk a történelemre! — Ilakovszky Tibor: Arra nem érünk rá várni! Vannak dolgok t. Ház és t. képviselő úr, amelyeket nem lehet a történelemre bízni. Ezeket £ problémákat felvetették, ezek a problémák nagyon is élesen vannak felvetve és ezeket nem lehet a történelemre bízni, ezeket nekünk kell a többi nemzetekkel együtt megoldanunk. Ügy vau, ahogy Fenyő tisztelt képviselőtársam is mondja, néha csinálni is kell a történelmet. (Meskó Zoltán: Csináljuk!) A berlini látogatás időszerütlenségéről és egyéb szerencsétlen körülményeiről beszélt tegnap Rassay Károly tisztelt képviselő úr és én teljesen és száz százalékban egyetértek vele. Azóta azonban még élesebben bontakoztak ki ennek a szerencsétlen utazásnak körülményei és utókövetkezményei. Mindjárt meg kell azt is állapítanom, hogy nemcsak lehetetlen dolog az, hogy a magyar miniszterelnök bármiféle külföldi pártnak meghívására megjelenik külföldön és pártüléseken, pártfelvonulásokon, pártünnepségeken vesz részt, hanem igenis, a magyar miniszterelnök és a magyar nemzet méltóságával is összeegyeztethetetlennek tartom, hogy végeredményben az egész külföld előtt úgy szerepeljen ez a látogatás, mint alárendelt nemzeti szocialista tényezőknek meghívására történt vendégeskedés, ahol a vendég; látó gazda, például azon a bizonyos szombati estén nem a kancellár, hanem egy külügyi osztályfőnök és a nemzeti szocialista párt külügyi vezetője, illetőleg maga a hivatal volt. Ez nem egyeztethető össze szerintem — ismételten hangsúlyozom, — sem a magyar miniszterelnök közjogi állásával, sem a magyar nemzet méltóságával. Egyáltalában van valami olyan színezete ennek, mint amikor az előkelő vadászaton a grófi házban adnak szállást az előkelőségeknek, a. másodosztályú vendégek pedig a kasznár házában kapnak szállást. Elnök: Nem kifogásolom, hogy a képviselő úr beszédében külügyi kérdésekkel is foglalkozik, de méltóztassék belekapcsolódni a törvényjavaslat szövegébe. vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: Azt hi-