Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-200

346 Az országgyűlés képviselőházának teremtéséről volna szó s amikor a cukorgyártásnál éppen a cukorrépatermelés volna az, amely a legtöbb munkaalkalmat adná a földmunkásságnak és a kisembereknek, akkor racionalizálás örve alatt a még meglevő cukorgyárakat is, ha csak lehet, leállítják. De nézzük meg, mi van itt külpolitikai szempontból. A 122 pengő 25 filléres árból ,50 pengő az állami részesedés. Az 57 pengő 87 fillér beváltási árat azért kapták, mert a cukor; kartell kötelezte magát, hogy ezzel szemben jó valutát hoz be s a termeivényeinek nagy menynyiségét ki fogja vinni külföldre. Ezzel^ szemben mi az igazság? Az, hogy 1931-ben még volt valami egészen jelentéktelen kiszállítás, most azonban már nem volna lehetséges más árban kiszállítani, mint 10 pengőért. De azért nemzetközi kartell ez, hogy ne tűrje, hogy a magyar gyár a többi országokban önmagának csináljon konkurrenciát, ma tehát már odaszorították a magyar cukorgyártást, hogy csakis annak a mennyiségnek gyártását engedélyezik, amely az itteni belföldi fogyasztásra elegendő. A belföldi fogyasztás 800.000 és 1,000.000 métermázsa között váltakozik. Sajnos, a leromlott viszonyok folytán tavaly 900.000, az idén pedig 800.000 métermázsára tehető a belföldi fogyasztás. A cukrot 10 pengőért kellene kivinni külföldre; azt mondják a cukorgyárosok: fikció az, hogy 28 millió pengőt tisztán keresünk, mert körülbelül félmillió métermázsa cukrot viszünk ki évenként. Tekintettel arra, hogy csak 10 pengőért tudjuk eladni és hogy 38 • pengő 94 fillérbe kerül métermázsánként az előállítása, az eladásra ráfizetünk. Körülbelül 10 millió pengőre tehető az az összeg, amelyet így erre ráfizetünk. Ez volt a helyzet addig, amíg kivihették, de már régen nem vitte ki, éppen az elzárkózottság folytán, ők tehát nem fizettek rá. Ez az a bizonyos szünetelő export, amely további 10 millió pengő hasznot jelent a cukorgyárak részére. Igen t. Ház! Arra, hogy a cukorgyárak nem űzetnek forgalmi adót, hogy az adót hogyan fizetik, most nem akarok kitérni, ennek részleteire majd egészen más alkalommal fogok kiterjeszkedni. Csak meg kell jegyeznem, hogy a cukorgyár mennyire meg tudja védeni a maga érdekeit. Példa erre, hogy a cukorgyártás termékeinek körülbelül 20%-át teszi ki a melasz, amely szeszgyártásra^ állati takarmányozásra és egyéb ilyen célokra szolgál és ugyanazt a melászt, amelyet a szeszgyáraknak a cukorgyárak 3 pengő 55 fillérért adnak métermázsánkint, a gazdának már 7 pengőért, a mezőgazdasági szeszgyáraknak pedig 6 pengő 50 fillérért adják. Joggal kérdezheti az ember, hogy miért nem adják mindenkinek egyforma egységár mellett? Erre is rögtön megfelelek. A mezőgazdasági szeszgyárak — mint múltkori beszédemben kifejtettem — nagyobb kontingenst, nagyobb mennyiséget nem vásárolhatnak,-illetve a vásárlás mennyisége csak a részletekben tesz ki sokat. De ezáltal, hogy tulajdonképpen a szeszfőzők vásárolják a legnagyobb mennyiségben a melászt, egyetemes fellépés alig volna a mezőgazdasági szeszgyárak részéről. A cukorgyárak elsősorban azért adják ilyen olcsón a melászt a szeszfőzdéknek, mert^ a ipari szeszfőzdék minden alkalommal képesek cukorrépát vásárolni Magyarországon. Ez az eljárás kifizeti magát, ilyenkor f ugyanis a melászt ők maguk állíthatják elő, ami természetszerűleg azt jelenti, hogy a cukorgyárak a répabeváltás árát fel200. ülése 1933 június 19-én, hét fon. hajtják. Tehát nehogy felhajtás legyen a piacon, 3 pengő 50 fillérért adják 7 pengő helyett a melászt, csakhogy meg tudják tartani a maguk hegemóniáját a répabeváltási ár tekintetéiben. Mindezek azt mutatják, hogy a cukor- és szeszgyárak, amelyek mindenkor megértik egymást, milyen kitűnően tudták biztosítani . a maguk érdekeit. Erre mindenkinek ökölbe kell, hogy szoruljon a keze. Ha van egy miniszterelnökünk, aki azt hiszi magáról, hogy erélyes, erélyesen bele kellett volna nyúlnia az ő állítólagos vaskezével ebbe a kérdésbe és rendet kellett volna teremtenie. Ehelyett mi történt? Az történt, hogy megjelent egy újabb répabeváltási rendelet, amely megállapította a 2 pengő 15 filléres beváltási árat, másrészt pedig elrendelte a cukorgyárak érdekében, hogy a répatermelést fokozatosan le fogják csökkenteni, tudniillik nem fognak a mostani mennyiségben répát termelni. Ha ez az agrárirányzat, ha a kormányzat részéről ez az agrárérdekképviselet, ha így képviselik^ és védik az agrárérdeket, én ezen csak sajnálkozni tudok. Igen örülnék annak, ha inkább azt mondanók magunkról, hogy mi igenis, gyáripari érdekeket szolgálunk és segítenénk az agrárérdekeken, semhogy agrárvédelem helyett állandóan a gyáripari érdekeket segítsük elő. Miután rámutattam arra, hogy egyes emberek a felvevőképesség mai csökkenése folytán nem tudják megszerezni a cukrot, miután utaltam arra, hogy különösen a minket övező országokban milyen elenyészően csekély áron, a 122 pengő 25 filléres egységár heyett milyen árakon jut a fogyasztóhoz a cukor, egészen érthetőnek találom, hogy a cukorfogyasztás ilyen nagymértékben lecsökkent. Egészen érthetőnek tartam a gyermekhalandóságnak ilyen rendkívül rohamos mértékű növekedését és egészen értihetŐnek tartom azt is, hogy ezekután mindenhol felfakad az elkeseredés és az elégedetlenség a kormányrendszer pénzügyi és gazdasági politikájával szemben, amely ahelyett, hogy intézményesen védené a kisemberek érdekeit és a gazdasági életbe erőszakosan belenyúlna, ennek éppen az ellenkezőjét teszi. Ne méltóztassék azt hinni, hogy én gyáriparosellenes vagyok. Nagyon jól tudom, hogy egy agrárországban is éppúgy szükség van a mezőgazdasági eszközöket előállító gyárakra és az egyéb gyárakra is, mint bármely más termelőalakulatra. Azonban különbséget kell tennem a tisztességes és a tisztességtelen profitlehetőségek között. Azok a kartellek, amelyek a legkárosabbak az országra, f akár a szesz-, az élesztő-, a cukor-, vagy más kartellekről van is szó, mindig egy és ugyanazon érdekeltség kezében vannak, sőt az igazgatóságban helyet foglaló személyek is nagyrészt ugyanazok. (Zaj a, baloldalon.) Nagy megdöbbenéssel kell látnom, hogy sem parlamenti felszólalás, sem más lépés ezekkel a megdönthetetlen hatalmú kartellekkel szemben nem képes eredményt elérni. (Mojzes János: Azért kényelmes a 33-as bizottság, mert ott szépen vannak képviselve ezek a kartellek.) Már a múltban is rámutattam arra, hogy nem egy kartell volt olyan hatalmas, hogy megbuktassa azt a minisztert, aki velük szemben a törvény rendelkezéseinek érvényt akar szerezni. (Mojzes János: Ivádyt spirituszba tette a szeszkartell!) Magát Korányit is. Bebizonyosodott, hogy a kartelleknek olyan organizációjuk van, a bankok és a kartellek olyan összeszövődő viszony-