Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-200

Az országgyűlés képviselőházának 200. ülése 1933 június 19-én, hétfőn. 335 Nyilvánvaló dolog és mindnyájunk előtt ismeretes, hogy az a kedvező atmoszféra, amely Károlyi Gyula kormányzata alatt Magyarország irányában kezdett megnyilvánulni, az igen t. inxiniszter elnök úr kormányralépése után lényegesen ellanyhult, — hogy erősebb kifejezést ne használjak. A t. miniszterelnök úrnak érdeméül tudom be újra, hogy sikerült ezt a hangulatot megjavítania. Sikerült megjavítania a miniszterelnök úrnak ezt a hangulatot két momentuimimal. Az egyik momentum volt aiz a majdnem azt mondhatnám,, brutálisan őszinte békenyilatkozata, — egy pillanatig sem kételkedem abban, hogy a miniszterelnök úr ma is ezen az állasponton van, —• a másik momentum pedig volt a miniszterelnök úrnak megérzésén és megértésén alapuló bölcs tartózkodása a németországi eseményekkel szemben. A miniszterelnöik úrnak az elmúlt idők folyamán azt a tanulságot kellett volna levonnia, hogy ihelyesen talált rá vagy hibázott rá az ő külpolitikájában; erre az útra, ezt kellett volna éreznie, ha látta, hogy az egész világ közvéleménye hogyan fordul a német birodalom ellen,, illetve a német biro daloim jelenlegi kormányzati rendszerével szemben. A miniszterelnöík úr azonban, legnagyobb meglepetésünkre,, ahelyett, <hogy levonta volna az ő szerencsés külpolitikai állásfoglalásának és a később bekövetkezett eseményeknek a konzekvenciáját és továbbra, is fenntar totta volna ezt a rezervált politikáját, az egész világnak nagy meglepetést szerzett: márólholnapra elrepült Berlinibe. Miután ott egy rohamcsapatszemlén is résztvett, újra unegje lent itt közöttünk azzal az érzéssel, hogy hazájának szolgálatot tett, holott nekünk az az érzésünk, hogy az országnak kimondhatatlan károkat okozott. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Tisztelettel kérem beszédidőmnek 10 perccel való meghosszabbítását. Elnök: Méltóztatnak a 'kért meghosszabbítást megadnia (Igen!) A Ház a ímeghosszabbítást megadja. Rassay Károly: T. Ház! Mik azok a momentumok, amelyeket én 'veszélyeseknek látok ebben a berlini útban'? Az első az út időpontja. Lehet ugyanis, ihogy a miniszterelnök úr más, korábbi vagy későbbi időpontban elmehetett volna Berliné anélkül, ihogy ezeiket a veszélyeket felidézte volna, ma azonban, amikor Né metország teljesen izoláltan áll az európai és az amerikai közvélemény előtt, amikor, majdnem azt (mondhatnám, az a gyűlölethullám veszi őt körül, amely t körülvette a háború miegindításánaik pillanatában és a tengeralattjáró harc megindítása idején, (Petró Kálmán; Münchenben agyonverték a katholikus legényeket! — Zaj.) akkor nekünk folkozottan óvatosaknak kell lennünk, nehogy a magyar ügyet, a magyar gondolatot összekapcsolják a jelenlegi németországi politikával. (Úgy van! Ügy van! a jobboldalon.) A volt miniszterelnök úri szerkesztésében megjelenő Magyar Szemlének ezirányú külpolitikai elmefuttatása ugyanerre a konklúzióra jut és azt mondja, vigyázni kell, hogy ne kapcsoljuk össze a magyar ügyet azzal a Németországgal, amely két évtized alatt másodszor helyezi magát nemzetközi vesztegzár alá. Azt mondhatja esetleg a miniszterelnök úr, hogy ő egy olyan erős egyéniség, hogy még egy ilyen karantén-táborba is bemehet, mert nem fogja megkapni ezt a betegséget. En csak azt ajánlom a miniszterelnök úr figyelmébe, hogy az ilyen vesztegzár alá nemcsak a betegeket, szokták venni,-hanem azokat is, akik könnyelműen a betegekkel érintkeznek. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ez az a veszedelem, amelyet én ebben a pillanatban az országra tornyosulni látok. A másik momentum az a körülmény, — s ez kellett volna, hogy visszatartsa a miniszterelnök urat ennek az útnak megtételétől — hogy Németország ma Ausztriával, e velünk barátságos viszonyban élő országgal, majdnem azt mondhatnám, hadiállapotban van. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Mert lehet, hogy a diplomaták ott ülnek Berlinben és Bécsben, nyilvánvaló azonban, hogy Ausztria területén ma tulajdonképpen egy háború folyik az odaküldött német agitátorok és az önmagát védelmező osztrák kormány között. (Örgr. Pallavicini György: Itt is vannak agitátorok!) Ilyen körülmények között a miniszterelnök úrnak, mint katonának, éreznie kellett volna, hogy tartozunk annyival Ausztriának, tartozunk annyival az ott heroikus küzdelmet folytató kancellárnak, hogy egy ilyen úttal ne idézzük fel azt a látszatot, mint hogyha Németország politikájának sikerült volna a front háta mögött, Ausztriaháta mögött felidézni a nemzeti szocialista veszedelmet. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Nyilvánvaló és éreznie kell a miniszterelnök úrnak, hogy ez a lépés mindenesetre gyengíthette Ausztriában a hivatalos kormányzat küzdelmét, annak e küzdelmében elfoglalt pozícióját, az ottam nemzeti szocialista előretöréssel szemben. Annál inkább kellett volna gondolnia a miniszterelnök úrnak erre, ha már érzelmi szempontokat nem érzett az osztrák kormánnyal és az osztrák néppel szemben, mert Németország és Ausztria küzdelme nem izolált küzdelem a két félre nézve, Németország és Ausztria küzdelme a nemzetközi problémák élén lovagol, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) ebben a küzdelemben az egész világ rokonszenve, Olaszországtól kezdve Angliáig az osztrákkormány mellett van, szemben a német kormánnyal. Ez a meggondolás is kellett volna tehát, hogy visszatartsa a miniszterelnök urat attól, hogy egy ilyen utazással azt a látszatot keltse fel, mintha mi, a mi kormányzatunk, a magyar nemzet ebben a kritikus pillanatban nem a nemzetközi egyetemes közvélemény oldalán sorakoznék fel, hanem az azzal szembenálló fronton. Ezek azok a szempontok, amelyeket én elsőnek kifogásolok a miniszterelnök úr berlini útjával kapcsolatban. Kifogásolnom kell azonban — ami mind alátámasztja ezt a rossz látszatot — a látogatás előkészítését is. A miniszterelnök úr meglepett bennünket, kiutazott Németországba s Münchenből repülőgépen Berlinbe ment. Joga van erre, Dollfuss" is repült, MaeDonald is repült, a magyar miniszterelnöknek is joga van repülni. Az az első kérdésem azonban, hogy miképpen történt ennek a látogat-ásnak az előkészítése. Amikor az első hír jött. hogy a miniszterelnök úr Berlinbe utazott, akkor mindenki azt hitte, hogy a hivatalos német kormány meghívására ment ki Magyarország -miniszterelnöke. Ez is volna az illendő forma, sőt szerintem ez az egyetlen elképzelhető forma. Mert politikai pártok és politikai pártok bizottságainak meghívását nem aktív miniszterelnökök, hanem nyugdíjba ment miniszterelnökök szokták elfogadni. Aktív miniszterelnökök csak a velük egyenrangú kormányéinöikök megíhívasát, fogadják el. Most kiderült a közzétett nyil-