Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-199

294 Az országgyűlés képviselőházának túlságosan szociális irányban folyt az intézke­dések sorozata a földbirtok-reform végrehaj­tása terén. Kérdezem, hogy hol vannak az eredményék 1 ? Ha a földbirtokreform végrehaj­tásánál nem is követtek volna túlságosan szo­ciális irányzatot, hanem, mindjük, csak szűk­markúan szociálisát, amit azért mégis becsü­lettel lehetett volna szociális irányzatnak ne­vezni, ebből annak kellett volna következnie, hogy a földihözjulíatottak a mostani nehéz gazdasági helyzetben is — úgy, ahogy — bol­dogulnak. Ennek azonban éppen ellenke­zője áll. Igaz az, amit a t. miniszterelnök űr tegnap mondott, hogy foglalkoznunk kell a fold kér­désével és a kenyér kérdésével. Ma úgy állunk, hogy a kenyérkérdés nemcsak a munkanélkü­liek részéről vetődik fel a magyar égboltozatra, mint egy nagyon feketén odahelyezett kérdőjel, hogy mi lesz holnap és holnapután, hanem azok is, akik ebben az országban kisgazdák — tehát nemcsak a 'földhözjuttatottak, hanem 10—20 holdas kisgazdák is és pláne a földhöz­juttatottak kategóriája — csaknem kivétel nél­kül máról-holnapra küzködnek ia kenyérfeér­dés bizonytalanságával és nem tudni, hogy lesz-e holnapra elég betevő falatjuk, vagy sem. A kenyérkérdés gondja ez, amely a magyar közgazdasági és politikai életnek egyik leg­súlyosabb problémája. Es ha a kenyérkérdéssel kapcsolatban a t. miniszterelnök úr tegnap felvetette azt, hogy a konzervatív világnézetet vallók és a birto­kosok hálával tartoznak az elmúlt tízéves rendszernek és hogy nem szabad ezt & rend­szert félvállról kezélniök, mert elfelejtik kü­lönben azt, hogy ennek a rendszernek alapvető munkája, a konszolidációt eszközlő és előmoz­dító munkája nélkül megsemmisültek volna, mint történelmi osztály, mert jött volna egy ra­dikális, egy forradalmi földreform: ezzel szem­ben nyíltan megmondom, hogy a földrefor­mot olyan radikális módon, amely a magántu­lajdon alapjait ingatná meg, senki sem akar­hat, becsületes magyar ember nem akarhat, mert annak megalapozása és keresztülvitele egyet jelentene a nemzeti erők elfecsérlésével, semmibevételével és a magyar létet előbb­utóbb megsemmisítő kozmopolitizmus jármába hajtaná az országot. (Ügy van! jobbfelől.) Viszont el kell azt is ismernünk — és ezért nem fogadom el a törvényjavaslatot, mert azt csak pepecselésnek tartom, — hogy a földbir­tokreform gyarló volt, végrehajtása rossz volt, és mint már az előbb említettem, a földhözjut­tatottak, a rokkantak, árvák, vitézek koldu­sai saját földjüknek. Nem birják fizetni — méltóztassanak meghallgatni, t. előadó úr és t. igazságügyminiszter úr — az annuitásokat és az adóterheket, hiszen esryüttvéve holdan­ként 50—60—70—80 pengőt kell évente fizetniök! Hát honnan lehessen ezt megfizetni a mai le­romlott jószág- és terményárak mellett? Hát honnan tudja ezt a pénzt előteremteni clZ cl rok­kant, az a hadiárva, vagy az a vitéz, aki azért, hogy a földbirtokreform során neki juttatott földet az elmúlt esztendők alatt magának meg­tarthassa, kénytelen volt adósságot felvenni, esetleg meglévő pár hold földeeskéjére, vagy házikójára, ha pedig ez nem volt, hitelben^ dol­gozott és a hitelbedolgozás után. mint méltóz­tatik tudni,, nemcsak a földhözjuttatottaknak, hanem minden más magyar embernek egy sorsa van: a teljes gazdasági összeroppanás és tönkremenés. Kérdezem, hol van itt a. kormány, hol van 199. ülése 1933 június 14-én, szerdán. az a nemzeti erő, hol van az a szociális érzés, amelyre a t. előadó úr hivatkozott, ha mindezt orvosolni nem tudjuk, ha nem vagyunk ké­pesek megváltozott életet teremteni a magyar ég alatt a földhözjuttatottak számára, akik­nek hálával tartozunk — ez vitán felül áll — le nem róható hálával, mert az, hogy földet kaptak, még ha azon boldogulnának is, a nem­zet hálájának csak bizonyos törlesztését je­lenti irányukban. Nincs meg a kormányban a gyors elhatá­rozás. Lehet, hogy megvan az akarat, de szárnyaszegetten, nem tud boldogulni ebben a kérdésben addig, amíg a t. pénzügyminiszter úr, a t. igazságügyminiszter úr és ia t. kor­mányelnök úr össze nem ülnek és azt nem mondják, hogy ennek a kérdésnek elintézése egyet jelent a nemzeti becsület kérdésével és mindaddig, amíg ebben az országban vannak kedvezményezett nagyipari vállalatok, ame­lyek ma sem viselik az őket jogosan megillető terhet; amíg ebben az országban vannak túl­nagy gazdagok, akik nem veszik ki a köteles­ségteljesítésből azt a bizonyos részt, amely megilletné őket pénzügyi téren: ennek a kér­désnek megoldásától elzárkózni az igazság ér­zetének hiányát jelenti és ha a nemzeti becsü­let kérdését felvetjük, jelenti ennek olyan ér­telmezését, amelyet csak szólamokban hangoz­tatunk, de tényleg a valóságban nem intézke­dünk aszerint, amint az kötelességünk volna. Nekem kötelességem mindezeknek bizonyítá­sára, amiket elmondottam, adatokat felhozni. Kezdem a vitézeknél, a vitézi rend tagjainál, akik jelvényt kaptak, akárcsak a rokkantak, akik azonkívül a villamosokban külön ülőhelyet is kaptak, mint hogyha ez egyúttal olyan be­bocsátási jelvény és alkalmatosság lenne a sze­gények, a koldusok birodalmába. A vitézeknél két éve mérsékelték az adó­alapot, most újra mérsékelték, de ez, t. igazság­ügyminiszter úr, nem elég, mert a föld jöve­delmezősége oly mély fokra süllyedt, hogy nem fedezi a csökkentett termelési költségeket sem­Ingyen földet a vitézek csak nagyon ke­vesen kaptak, a többiek adóhátralékánál éve­ken keresztül késett a feldolgozás, a főkönyvek felfektetése. Ha kapott is 24 hónapot a 'vitéz arra, hogy ez alatt törlesztheti adóhátralékát és ha a mai búzaórtékben kell is neki a jelen­legi adókirovást fizetnie, de a hátralékot éve­ken keresztül 28—30 pengős búzaalapon tőké­sítették a kárára, a rovására, embertelenül, lelketlenül. Ez a vitézeknél . egyet jelent — amiért mondjam — a szegénység koldusbotjá­val, vándorbotjával. A 4—5 év előtti földárértékelés volt az alap, ma azonban ez nem állja meg helyét, mert ma már egészen más viszonyok vannak, tehát reparációt kívánnak a vitézek és az igaz­ság maga is, mert különben nem vitézek rend­jéről lesz itt szó, t. miniszter úr (Dinnyés La­jos: Koldusok!), hanem bár lelkileg gazdagok rendjéről — mert hiszen nemzeti érzésüket nem vonom kétségbe, és tudom, hogy azt a jö­vőben is meg fogják őrizni — de anyagilag koldusok rendjéről. Arra vonatkozólag, hogy mi volt a földár a vitézeknél és mi volt a rokkantaknál, mi volt a hadiárváknál, méltóztassék csak a kö­vetkezőket meghallgatni. Hódmezővásárhely és a szegyári határ közelében például Pollák Sá­muel és Wellisz Géza vajháti birtokosok meg­váltott földiének vételára 980—930 pengő, (Dinnyés Lajos: Hol van ma 980 pengős föld?)

Next

/
Oldalképek
Tartalom