Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.
Ülésnapok - 1931-199
294 Az országgyűlés képviselőházának túlságosan szociális irányban folyt az intézkedések sorozata a földbirtok-reform végrehajtása terén. Kérdezem, hogy hol vannak az eredményék 1 ? Ha a földbirtokreform végrehajtásánál nem is követtek volna túlságosan szociális irányzatot, hanem, mindjük, csak szűkmarkúan szociálisát, amit azért mégis becsülettel lehetett volna szociális irányzatnak nevezni, ebből annak kellett volna következnie, hogy a földihözjulíatottak a mostani nehéz gazdasági helyzetben is — úgy, ahogy — boldogulnak. Ennek azonban éppen ellenkezője áll. Igaz az, amit a t. miniszterelnök űr tegnap mondott, hogy foglalkoznunk kell a fold kérdésével és a kenyér kérdésével. Ma úgy állunk, hogy a kenyérkérdés nemcsak a munkanélküliek részéről vetődik fel a magyar égboltozatra, mint egy nagyon feketén odahelyezett kérdőjel, hogy mi lesz holnap és holnapután, hanem azok is, akik ebben az országban kisgazdák — tehát nemcsak a 'földhözjuttatottak, hanem 10—20 holdas kisgazdák is és pláne a földhözjuttatottak kategóriája — csaknem kivétel nélkül máról-holnapra küzködnek ia kenyérfeérdés bizonytalanságával és nem tudni, hogy lesz-e holnapra elég betevő falatjuk, vagy sem. A kenyérkérdés gondja ez, amely a magyar közgazdasági és politikai életnek egyik legsúlyosabb problémája. Es ha a kenyérkérdéssel kapcsolatban a t. miniszterelnök úr tegnap felvetette azt, hogy a konzervatív világnézetet vallók és a birtokosok hálával tartoznak az elmúlt tízéves rendszernek és hogy nem szabad ezt & rendszert félvállról kezélniök, mert elfelejtik különben azt, hogy ennek a rendszernek alapvető munkája, a konszolidációt eszközlő és előmozdító munkája nélkül megsemmisültek volna, mint történelmi osztály, mert jött volna egy radikális, egy forradalmi földreform: ezzel szemben nyíltan megmondom, hogy a földreformot olyan radikális módon, amely a magántulajdon alapjait ingatná meg, senki sem akarhat, becsületes magyar ember nem akarhat, mert annak megalapozása és keresztülvitele egyet jelentene a nemzeti erők elfecsérlésével, semmibevételével és a magyar létet előbbutóbb megsemmisítő kozmopolitizmus jármába hajtaná az országot. (Ügy van! jobbfelől.) Viszont el kell azt is ismernünk — és ezért nem fogadom el a törvényjavaslatot, mert azt csak pepecselésnek tartom, — hogy a földbirtokreform gyarló volt, végrehajtása rossz volt, és mint már az előbb említettem, a földhözjuttatottak, a rokkantak, árvák, vitézek koldusai saját földjüknek. Nem birják fizetni — méltóztassanak meghallgatni, t. előadó úr és t. igazságügyminiszter úr — az annuitásokat és az adóterheket, hiszen esryüttvéve holdanként 50—60—70—80 pengőt kell évente fizetniök! Hát honnan lehessen ezt megfizetni a mai leromlott jószág- és terményárak mellett? Hát honnan tudja ezt a pénzt előteremteni clZ cl rokkant, az a hadiárva, vagy az a vitéz, aki azért, hogy a földbirtokreform során neki juttatott földet az elmúlt esztendők alatt magának megtarthassa, kénytelen volt adósságot felvenni, esetleg meglévő pár hold földeeskéjére, vagy házikójára, ha pedig ez nem volt, hitelben^ dolgozott és a hitelbedolgozás után. mint méltóztatik tudni,, nemcsak a földhözjuttatottaknak, hanem minden más magyar embernek egy sorsa van: a teljes gazdasági összeroppanás és tönkremenés. Kérdezem, hol van itt a. kormány, hol van 199. ülése 1933 június 14-én, szerdán. az a nemzeti erő, hol van az a szociális érzés, amelyre a t. előadó úr hivatkozott, ha mindezt orvosolni nem tudjuk, ha nem vagyunk képesek megváltozott életet teremteni a magyar ég alatt a földhözjuttatottak számára, akiknek hálával tartozunk — ez vitán felül áll — le nem róható hálával, mert az, hogy földet kaptak, még ha azon boldogulnának is, a nemzet hálájának csak bizonyos törlesztését jelenti irányukban. Nincs meg a kormányban a gyors elhatározás. Lehet, hogy megvan az akarat, de szárnyaszegetten, nem tud boldogulni ebben a kérdésben addig, amíg a t. pénzügyminiszter úr, a t. igazságügyminiszter úr és ia t. kormányelnök úr össze nem ülnek és azt nem mondják, hogy ennek a kérdésnek elintézése egyet jelent a nemzeti becsület kérdésével és mindaddig, amíg ebben az országban vannak kedvezményezett nagyipari vállalatok, amelyek ma sem viselik az őket jogosan megillető terhet; amíg ebben az országban vannak túlnagy gazdagok, akik nem veszik ki a kötelességteljesítésből azt a bizonyos részt, amely megilletné őket pénzügyi téren: ennek a kérdésnek megoldásától elzárkózni az igazság érzetének hiányát jelenti és ha a nemzeti becsület kérdését felvetjük, jelenti ennek olyan értelmezését, amelyet csak szólamokban hangoztatunk, de tényleg a valóságban nem intézkedünk aszerint, amint az kötelességünk volna. Nekem kötelességem mindezeknek bizonyítására, amiket elmondottam, adatokat felhozni. Kezdem a vitézeknél, a vitézi rend tagjainál, akik jelvényt kaptak, akárcsak a rokkantak, akik azonkívül a villamosokban külön ülőhelyet is kaptak, mint hogyha ez egyúttal olyan bebocsátási jelvény és alkalmatosság lenne a szegények, a koldusok birodalmába. A vitézeknél két éve mérsékelték az adóalapot, most újra mérsékelték, de ez, t. igazságügyminiszter úr, nem elég, mert a föld jövedelmezősége oly mély fokra süllyedt, hogy nem fedezi a csökkentett termelési költségeket semIngyen földet a vitézek csak nagyon kevesen kaptak, a többiek adóhátralékánál éveken keresztül késett a feldolgozás, a főkönyvek felfektetése. Ha kapott is 24 hónapot a 'vitéz arra, hogy ez alatt törlesztheti adóhátralékát és ha a mai búzaórtékben kell is neki a jelenlegi adókirovást fizetnie, de a hátralékot éveken keresztül 28—30 pengős búzaalapon tőkésítették a kárára, a rovására, embertelenül, lelketlenül. Ez a vitézeknél . egyet jelent — amiért mondjam — a szegénység koldusbotjával, vándorbotjával. A 4—5 év előtti földárértékelés volt az alap, ma azonban ez nem állja meg helyét, mert ma már egészen más viszonyok vannak, tehát reparációt kívánnak a vitézek és az igazság maga is, mert különben nem vitézek rendjéről lesz itt szó, t. miniszter úr (Dinnyés Lajos: Koldusok!), hanem bár lelkileg gazdagok rendjéről — mert hiszen nemzeti érzésüket nem vonom kétségbe, és tudom, hogy azt a jövőben is meg fogják őrizni — de anyagilag koldusok rendjéről. Arra vonatkozólag, hogy mi volt a földár a vitézeknél és mi volt a rokkantaknál, mi volt a hadiárváknál, méltóztassék csak a következőket meghallgatni. Hódmezővásárhely és a szegyári határ közelében például Pollák Sámuel és Wellisz Géza vajháti birtokosok megváltott földiének vételára 980—930 pengő, (Dinnyés Lajos: Hol van ma 980 pengős föld?)
