Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-197

244,, Az országgyűlés képviselőházának Amennyiben az a differencia, amely a kal­kuláció szerint a tejrendelet következtében lehe­tővé válik, szabolcsi, zalai vagy somogymegyei gazdatestvéreink zsebébe folyna be, abból nekik lenne 'hasznuk, senki sem volna ebben a Házban, sem a túlsó, sem ezen az oldalon, aki ez ellen egy szóval is tiltakoznék. De a helyzet az, hogy vagy hatszor-nyolcszor szólaltam fel a Házban magam is ebben a kérdésben és kimutattam azt a horribilis hasznot, amely a tejrendelet követ­keztében a tejkartell zsebébe megy. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Ezt nagyon ügyes politiká­val csinálták, tudniillik azzal, (Zaj.) hogy már nemcsak a képviselőházban, hanem Budapest környékén és az egész országban is bennünket 'termelőket és a fogyasztókat is egymással szemibe állítottak. Budapesttől 8—10 kilométerre 6—8 fillérért lehet ma egy liter tejet kapni és mint mondom, 1000 literével öntötték ki a tejet, mert ki kellett nekik önteniök. Tisztelettel kérdem igen t. más véleményen lévő gazdatársaimtól, hogyan gondolják azt, hogy a 6—8 filléres tej itt Pesten 32 fillér? Hogyan méltóztatik gon­dolni, hogy 10 kilométerre Budapesttől 8—10 fillér egy liter tej és mire bejön, itt Pesten 32 fillér az ára? Egészségügyi kifogásokra is hivatkoznak. En pedig hivatkozom Csordás tiszti főorvos úr véleményére, aki tavaly leszögezte, hogy a pasz­tőrizált tejet is újra pasztőrizálni kell, mert az sem egészséges minden szempontból. Ha választanom kell a kartellek között és sokszázezer fogyasztó között, — mert többszáz­ezer ember van érdekelve, mint kisfogyasztó — akkor az igen t. pártelnök úrral szívvel-lélekkel együtt vagyok ebben a kérdésben, amikor ő is belátta ennek a helyzetnek lehetetlenségét, és közbenjárt azzal az eredménnyel, hogy június 15-ről még egy hónappal kitolták a rendelet életbeléptetésének idejét. (Dinich Ödön: Nekünk két nappal ezelőtt megtagadták!) Szabó igen t. képviselőtársamnak arra a fel­olvasott cikkre nézve legyen szabad tisztelettel megjegyeznem, hogy az a nyilatkozat, amely a Függetlenségben jelent meg, végtelen örömmel töltött el 'mindenkit. De én este 8 órakor beszél­tem az illetékes szervekkel és azok mindezekről nem tudtak az égvilágon semmit; ott nyert ér­tesüléseink szerint kihirdették az utasítást, hogy 15-étől az úgynevezett betörő tejet — mert így hívják ezeket — nem enegedik be Budapest szé­kesfővárosba. Ez a kérdés valódi arculata és mondom, amennyiben választanom kell két, há­rom, négy vagy öt kartell és százezer fogyasztó között, inkább a százezer fogyasztó mellé állok. (Helyeslés balfelől.) Es még egyet. Ha ez a kartell akként dol­gozna, hogy az árakat tartani tudná ós (biztosí­taná, hogy ezt a tejkontingenst átveszi az or­szág összes termelőitől, akkor talán nem lenne semmi szavam. De méltóztassék megkérdezni a fogyasztóközönséget, méltóztassék elmenni az Omtk., a Bát., vagy .'bármelyik társaság csarnokaiba, meg méltóztatik látni, mennyire esett a tejfogyasztás. Méltóztassanak elkép­zelni, hogy 32 fillért nem igen tud megfizetni az a szegény tisztviselőcsalád, vagy az a mun­kásember, aki ma naponta egy, vagy két pen­gőt keres. Napról-napra esik a tejfogyasztás, ezt ne felejtsük el! A kávésok egy kiáltványt Hitelesítettéi: Körmendi) Mátyás s. h. naplőUrálóA 197. ülése 1933 június 12-én, hétfőn. voltak kénytelenek kitenni üzleteikben, amely­ben felszólítják a közönséget, a tejrendelet kö­vetkeztében előállott helyzetben arra kérik a vendégeket, hogy a nyilvános étkezési üze­mekben a tejszínfogyasztást a minimálisra re­dukálják. Méltóztatnak tudni azt, hogy a tej­szín ára a rendelet előtt 1'40 pengő volt, ma pedig 2*40 és 2*50 pengő? Méltóztatnak tudni azt, hogy a tejszínfogyasztás és a tejfogyasz­tás a rendelet életbeléptetése után mennyivel visszaesett? Csinálunk itt fából vaskarikát, csinálunk egy rendeletet, de ugyanakkor nem lesz majd fogyasztó. Előre bejósolom ennek a rendeletnek szo­morú végét. A kormány, hogy a blamázst el­kerülje, — nem a földmívelésügyi miniszter úrra értem ezt, hanem azokra, akik ezt kigon­dolták — illetőleg az állam kénytelen lesz áldo­zatokat hozni, hogy azokat a tejeket, amelye­ket vidéken a most létesítendő tej szövetkeze­tektől át kell neki vennie, átvehesse, a szerző­désekben lefektetett kötelezettségeinek eleget tudjon tenni, mert máskülönben olyan súlyos helyzetbe fog kerülni, mint amilyenbe került az ismeretes szerződés miatt Düsing vezérigaz­gató úrral, aki ennek az egész tejelgondolásnak és ennek az elméletnek, — t. Kenyeres képviselő­társam — amelyet már Düsing-elméletnek ne­veznek, a megalapozója, tudniillik, hogy azért kell ez a tejrendelet, hogy az ország összes mezőgazdáitól, termelőitől át tudja venni a tejet.* Ennyit tartottam szükségesnek megje­gyezni teljes tárgyilagossággal ebben a kérdés­ben. Nem akarok jós lenni, de előre kijelen­tem,— mint az előbb, kijelentem ismételten — hogy a tejrendelet ebben a formájában nem tartható fenn. Ezt a tejrendeletet módosítani kell, mert a mai kereseti lehetőségek mellett 32 filléres tejárat — bármennyire is magya­rázza ezt nekem Düsing vezérigazgató úr — ebben az országban fenntartani nem lehet, kü­lönösen olymódon és akkor nem, amikor em­bereket azért, mert olcsóbban adják az egész­séges, átvizsgált tejet, megbüntetnek, ,mint a kezeim között lévő bizonyítványokkal és ítéle­tekkel bizonyítani tudom. (Zaj.) Mindezek után pedig az elnök úr napirendi indítványát nem fogadom el. (Helyeslés bal­felől) Elnök: Szólásra következik? Frey Vilmos jegyző: Feliratkozva nincs senki! Elnök: Méltóztatnak napirendi indítvá­nyomhoz hozzájárulni? (Igen!) Ha igen, úgy ezt határozatként mondom ki. Hátra van még a mai ülés jegyzőkönyvé­nek felolvasása és hitelesítése. Kérem a jegyző urat, hogy a jegyzőköny­vet felolvasni szíveskedjék. Frey Vilmos jegyző (olvassa az ülés jegy­zőkönyvét). Elnök: Van-e valakinek észrevétele a most felolvasott jegyzőkönyvvel szemben? (Nincs!) Észrevétel nem tétetvén, a jegyzőkönyvet hite­lesítettnek jelentem ki és az ülést bezárom. (Az ülés végződik éjjel 12 óra 39 perckor.) Reisinger Ferenc s. h. igi tagok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom