Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-198

Az országgyűlés képviselőházának 198. ülése 1933. évi június hó 13-án, kedden, Almásy László, Czettler Jenő és Bessenyey Zénó elnöklete alatt Tárgyai: Elnöki előterjesztések. - Elnök kegyeletes megemlékezése Pakots József képviselő váratlan elhunytáról, — Az 1933/34. évi költségvetésről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Felszólaltak: Létay Ernő, Buchinger Manó, Kóródi Katona János, Hegymegi Kiss Pál> vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök, Láng Lénárd, Welt­ner Jakab,_ vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre és Kabók Lajos* — A közgazdasági és közlekedésügyi, valamint pénzügyi bizottság beterjesztette együttes jelentését; az 1933/34. évi hivatalos statisztikai munkatervre vonat­kozó miniszterelnöki jelentésről. — A közgazdasági és közlekedésügyi, valamint az igazságügyi bizottság beter­jesztette jelentését az üzleti hirdetések korlátozásáról és a tisztességtelen versenyről szóló 1923 : V. t.c. módo­sítása tárgyában benyújtott törvényjavaslat tárgyalása során tett felsőházi módosításokról. — A miniszter­elnök benyújtotta a gazdasági hitelélet rendjének, továbbá az államháztartás egyensúlyának biztosításáról intéz­kedő 1932 : VIL t.c. hatályának meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatot. — Ugyanő benyújtotta a m. kir. minisztérium jelentését a gazdasági és hitelélet rendjéről, továbbá az államháztartás egyensúlyának biztosí­tásáról szóló 1931: XVI. és 1932: VII. t.c. alapján kibocsátott rendeletekről. — A mentelmi bizottság beter­jesztette jelentését Éber Antal, Farkas István, Hegymegi Kiss Pál, Láng Boldizsár báró, Nagy Emil, Perényi Zsigmond báró, Reisinger Ferenc, Ulain Ferenc, Usetty Béla, Lázár Miklós, Meskó Zoltán és Weltner Jakab képviselők mentelmi ügyében. — A legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása. — Az interpellá­cióskönyv felolvasása. — A kereskedelemügyi miniszter írásbeli válasza Meskó Zoltán f. évi május hó 17-én előterjesztett interpellációjára. — Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. A kormány részéről jelen vannak: vitéz Gömbös Gyula, vitéz Keresztes-Fischer Ferenc. Kánya Kálmán, Fabinyi TihaiMr, Lázár Andor, Hóman Bálint. (Az ülés kezdődik délután í 6r<x 2 perckor.) (Az elnöki széket Bessenyey Zénó foglalja el.) Elnök: T. Ház! Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvének vezetésére Brandt Vilmos jegyző urat, a javaslat mellett felszólalók jegyzésére Frey Vilmos, a javas­latok ellen felszólalók jegyzésére pedig Héjj Imre jegyző urat kérem fel. T. Képviselőház! Tegnap a kora esti órák­ban érkezett hozzánk a szomorú hír (A Ház tagjai állva hallgatják 'meg a kegyeletes meg­emlékezést.) Pakots József hirtelen történt el­hunytáról. Képviselő, a Ház jegyzője, író és város­atya. Minden minőségében kiváló, kötelesség­tudó s egyénileg megnyerő szeretetreméltó ember. Fáradhatatlan munkás úgy az Ország­házában, mint a fővárosnál nagy elfoglaltság­gal járó különböző tisztében és fáradhatatlan irodalmi munkásságában is. Valóban csodál­tuk munkaképességét. Mint író gyönyörköd­tetett szépirodalmi műveivel, mint képviselő szónoki képességével és mint városatya fővá­rosunk — a megcsonkított ország büszkesége — előrehaladásának lelkes odaadó, Önzetlen es buzgó munkálásával mindannyiunknak^ Őszinte elismerését érdemelte ki. Valóban az éjét nap­pallá téve szakadatlanul dolgozott a köz ér­ÍÜÉPVISÜLÖHÁZI NAPLÓ XVII. dekében s e mellett örökösen derűs, jókedvű, az embereket s szélees munkakörét, a kultúrát s a politikát szerető jószívű ember volt. Hű volt elveihez, kitartott mellettük, harcolt, küz­dött meggyőződéseért, de nem vitte az elvek harcát személyes térre, ellenfelei voltak, de el­lensége nem volt senki. Gyönyörű szép nyári napon, a hazai kul­túra kedves, fényes ünnepén lelkében öröm, lelkesedés és megelégedés, baráti lelkek között eltöltött nap felemelő emlékeinek hatását érezve állott meg e jólelkű ember szívének verése s az Urnák mindenható akarata elszó­lította őt közülünk — emléke itt maradt. Az örök s meg nem változtatható elmúlás szo­morú benyomásának hatása alatt állunk; pár nappal előbb még közöttünk élt, örült, dolgo­zott, biztosra véve, hogy költői munkásságá­ban oly gyakran megörökített imádott szű­kebb hazáját, a bérces Erdélyt viszontlátja, ahonnan olyan hamar elkerült, ahova mindig visszavágyott, amelyet nem felejtett, amelyért küzdött, dolgozott és imádkozott. Alakja jóságos arcával, derűs tekinteté­vel friss emlékezetünkben előttün áll. Vár­juk, hogy megszólaljon és nem akarjuk el­hinni, hogy már csak volt, már nincs, de bí­zunk benne és hisszük, hogy szelleme, amely annyit alkotott, él és örökké élni fog. Azt hiszem, mindannyiunk meggyőződé­sének adok kifejezést, amikor indítványo­zom,^ hogy Pakots József önzetlen közéleti és törvényhozói működésének emlékezete a Ház jegyzőkönyvében is megörökítessék. Temetésén az elnökség képviseletében az 37

Next

/
Oldalképek
Tartalom