Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-197

240 Az országgyűlés képviselőházánál tebb és égetőbb kérdése a magyar közéletnek, mint a magyar mezőgazdaság megsegítése, nemcsak a mezőgazdasági termelés folytonos­sága, hanem a hitelélet megindulása szempont­jából, mert ameddig a mezőgazdasági adósvé­delem, a megterhelt ingatlanok védelme semmi egyebet nem fog jelenteni, mint apró bosszan­tásokat a hitelezőkkel szemben, addig itt a hi­telélet eirkulálni nem^ fog. De ha egyszer az adósságrendezés problémáját gyökeresen meg­oldják, úgy, hogy a mezőgazdasági élet megint stabil alapról indulhat el, abban a pillanat­ban a. teljesen befagyott és megjegesedett hitel­élet megint felolvad és megindul a gazdasági élet megfelelő cirkulálása. Nemcsak a mező­gazdaságnak és az adósoknak van szükségük arra, hogy itt az adósságrendezést komolyan és az egész vonalon végig vigyék, hanem maguk­nak a hitelezőknek és a hitelélet egészségé­nek is. Egy harmadik kérdés, amelyről szeretnék beszélni, még az, hogy a kormánynak nemcsak arra kell törekednie, hogy a saját erejét duz­zassza ebben az országban, hanem arra is töre­kednie kell, hogy a magyar társadalomnak sa­ját problémái iránt való készségét fokozza. Ha az ember külföldön, Németországban, Francia­országban, Olaszországban jár, és véletlenül akkor tartózkodik kinn, amikor azt az illető nemzetet érdeklő kérdés vetődik fel valahol, az illető ország határain túl, akkor látja, hogy micsoda erőt jelent egy ország társadalmának saját problémáival szemben való készsége, mert hallatlan gazdagsággal bugyog fel a kezdemé­nyezés, az iniciativa a problémák megfonto­lása, latolása és olyan megoldása iránt, a nem­zeti közvélemény olyan kialakítása iránt, amely nálunk teljesen szokatlan. Pedig, ha va­lamikor ez a társadalmi készség szükséges volt és hasznot jelentett az országnak, akkor éppen most van ennek a legnagyobb alkalma, amikor az osztrák vezető körök, az osztrák kormány­férfiak olyan nyilatkozatokat küldtek Magyar­ország, a magyar társadalom címére, amelyek mellett némán és megfelelő visszhang nélkül nem szabad elmenni. (Lázár Miklós: Ügy van!) Amikor olyan nyilatkozatok hangzanak el pél­dául Dollfuss, Ausztria kancellárja részéről, hogy «az életéfdekek messzemenő azonossága kívánatossá teszi, hogy Ausztria és Magyar­ország megértően együtt haladj anak», amikor Schussnig osztrák igazságügyminiszter ilyen nyilatkozatot tesz: «sok évszázados sorsot kí­vülről nem lehet szétszakítani)), amikor Buresch osztrák pénzügyminiszter azt mondja: «itt a lélektani pillanat; Ausztria szabadságharca az ezeréves Magyarország szabadságáért is folyik, hogy- szabad elhatározással válasszuk meg a jövő útjait», és amikor mellettük az osztrák közélet vezető férfiainak egész gallériája teszi a legbarátságosabb gesztusokat Magyarország felé, akkor nálunk is nemcsak hivatalos, ha­nem társadalmi visszhangnak is kell lennie (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) ezekkel a szimpatikus gesztusokkal szemben. Minden ok e mellett szól. Az Ausztriához való társadalmi közeledés gondolatát minden ok csak alátá­masztja, mert ha szomszédainkon körülnézünk, látjuk, hogy egyedül Ausztria az, amelynek társadalmi szerkezete leginkább megfelel annak a konstrukciónak, amelyben a magyar társada­lom él. (Lázár Miklós: XJgy van!) Kétségtelen, hogyha a világháború megrázkódtatásai után az osztrák társadalom felszíne más képet mu­tatott is, most kiütköznek az osztrák nép arcán azok az Ősi erkölcsi vonások, amelyekért 197, ülése 1933 június 12-én, hétfőn. Európa az osztrák népet századokon keresztül csak megbecsülni tanulta. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Trianon fájdalmas iskolájában szerzett fogékonysággal kell foglalkoznunk a két ország gazdasági kapcsolatának lehetőségé­vel, (Lázár Miklós: Ügy van!) amelyet a leg­jobban jellemez, hogy a két szomszéd ország gazdasági ereje nem két vánnyadt, fonnyadt és sovány népecskének az összekapaszkodását jelentené, hanem két olyan népét, amely a maga geográfiai elhelyezkedése folytán a Dunamedence szívét képezi és amelynek gaz­dasági erejét, ha egymásra talál, nem az össze­adás műveletével kell kifejezni, hanem a szor­zás műveletével kell meglátni annak az^ ered­ményét, amelyet az mindkét ország számára hozhat. (Lázár Miklós: Ügy van!) A magyar társadalomnak elő kellene segí­tenie a maga spontán megnyilvánulásaival, hogy újra érvényesüljön a Dunamedencében Ausztria és Magyarország között, az összeköt­tetés későbbi formalisztikájára való tekintet nélkül, az a régi természeti törvény, amely úgy szól, hogy vessük egymásnak a vállunkat, hogy a .két ország fedett háttal, de teljes mellel for­dulhasson saját belső, vagy legtöbbször rokon, vagy közös külső problémái felé. (Helyeslés és taps a baloldalon.) Azok a nyilatkozatok, ame­lyek az osztrák vezető köröknek felénk intézett szózatára elhangzottak, mutatják, hogy ebben a vonatkozásban pártok felett^ találkozik a ma­gyar közvélemény minden rétege^ (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) és szükséges az is, hogy ez a közvélemény ne maradjon pusztába kiáltó szó és terméketlen erő, hanem igenis jöj­jön belőle olyan gyakorlati cselekedet, amely a hivatalos diplomácia idegen drótakadályokon vergődő, sokszor eredménytelen tevékenysége helyett a diplomaták háta mögül a két ország dolgozó társadalmának munkáskezeit nyújtsa egymás felé baráti kézszorításra. (Elénk helyes­lés és taps balfelől.) Azt hiszem, hogy a magyar közvélemény­nek ebben az osztatlan találkozásában a ma­gyar kormány külön álláspontot nem képvisel, hanem a közvéleménnyel teljesen egyetért és amikor ennek az egyetértésnek^ természetesen csak örülnünk lehet, az appropriációt a mondott belpolitikai és gazdasági okokból kifolyólag nem tudom elfogadni. (Elénk éljenzés és taps a baloldalon. Szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Minthogy a napirend tárgyalására szánt idő letelt, előterjesztést teszek a t. Háznak legközelebbi ülésünk idejére és napirendjére nézve. Javaslom, hogy a Ház legközelebbi ülé­sét holnap délután négy órakor tartsa és annak napirendjére tűzessék ki az 1933—34. évi költ­ségvetésről szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása. Van-e valaki feliratkozva? Takách Géza jegyző: Dinich Ödön! Dinich Ödön: T. Képviselőház! Azt remél­tem, hogy a mai este folyamán az appropriáeiós vitában résztvehetek, amikor bővebben fejthet­tem volna ki azt, amit most már csak igen röviden vagyok elmondandó. Ezzel a bevezetés­sel egyúttal bejelentettem azt is, hogy amit ma röviden elmondok, holnap már részletesen nem fogom elmondani. De szükségesnek tartom idehozni a Képviselőház elé a kormánynak egyik legutóbbi legszerencsétlenebb intézkedé­sét, amellyel körülbelül 50 pestkörnyéki közsé­get földönfutóvá tesz abban az esetben, ha a tejrendeletet azonnal nem helyezi hatályon kí­vül. (Zaj.) Csaknem ötvenre, de még többre te­hető azoknak a községeknek a száma, (Dinnyés

Next

/
Oldalképek
Tartalom