Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-197

210 Az országgyűlés képviselőházának politika tud eredményesen a zsarnoksággal, a kívülről vagy belülről felállított diktatúrákkal szembeszállni, amely a saját maga akaratából, a nép lelkéből, elhatározásából önként és áldozatkészen szolgálja a maga szent eszményeit. (Ügy van! a baloldalon.) Igen t. Ház! Az a rendszer, amely Magyarországon van, szintén nem volt ismeretlen. A j szomszéd Romániában egy nagy államférfiú, aki előtt népe meg kell hogy hajtsa magát és le kell, hogy vegye kalapját, mert ő teremtette meg Nagy-Romániát, nyilvánvalóan történelmi érdemeket szerzett magának Románia szempontjából. Bratianu és az ő rendszere volt az a bizonyos másik rendszer, amely Romániában tényleg hosszú időn keresztül, körülbelül ugyanolyan eszközökkel, mint Bethlen István, fenntartotta a maga politikai uralmát. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon. — Mozgás és ellenmondások a jobboldalon.) T. Ház! Azt kérdezem önöktől, melyik úton | kell nekünk haladnunk, Bratianu útján-e, vagy Radies István útján! Melyik a nemzeti politika helyesebbik útja? Nem vonom kétségbe Bethlen István egyéni kvalitásait és érdemeit, a talán kétségtelen eredményeket sem, amelye- j ket a nemzet érdekében el tudott érni. De mi maradt utána? A nemzeti politikából mi lett annak a rendszernek kezében? Puha gerinc, elkocsonyásodott nemzedék, korrupció és pártabszolútizmus: (Ügy van! Ügy van! a balolda- ! Ion.) ezek a tények pedig nem azok az építő- i kockák, amelyekből a nemzeti életnek, egy népies, demokratikus magyar politikának templomát valaha is fel lehetne építeni. Ezen az alapon nincs nemzeti egység, ezt az alapot másként, mint erőszakkal, gyűléstilalommal és a politikai elnyomás eszközeivel^ fenntartani nem lehet; lehet a panaszokat elnémítani, lehet a jajszót elfojtani, de ezen az alapon nem lehet a magyar lelkeket és szí\eket közös cselekvésre késztetni. (Ügy van! a baloldalon.) A pártabszolútizmusnak velejárója, az. ellentéteknek, a minden rendű és rangú ellentéteknek kiéleződése. A nyomás alatt, amely felülről az erős népekre nehezedik, nem összehangolódni, hanem szerteporlódni szoktak a népek, a nemzetek. Nagy sajnálattal látom pl. azt a majdnem azt kell mondjam, meghasonlást, amely az utóbbi hetekben itt a legitimizmus kérdése körül burjánzott fel, szerintem nagyon feleslegesen és nagyon céltalanul. Kár volt felvetni a kérdést, de ha már felvetődött, kötelességünk nyíltan állást foglalni és tisztázni a véleményeket és én a magam szempontjából és pártom szempontjából is világosan le akarom itt szögezni ebben a kérdésben álláspontomat. (Halljuk! Halljuk!) Igen t. Ház! A legitimizmus kérdése ma nem jelentkezik ugyanabban a formában, mint ahogyan az — mondjuk — tíz-tizenkét évvel ezelőtt jelentkezett. A legitimizmus akkor, az élő és megkoronázott király életében, egészen más aktualitással bírt, mint ma. Akkor vitatható volt és vitatták is azt az álláspontot, hogy a megkoronázott királynak egyoldalú akaratelhatározással jogában áll bármikor megkezkezdeni az uralkodást Magyarországon. Ezzel az állásponttal szemben sokan — magam is ezek közé tartoztam — azt az álláspontot vallottuk, hogy a nemzet akaratelhatározása vagy megkérdezése nélkül ezt a kérdést nem szabad és nem célszerű felvetni és rendezni, hanem ebben a kérdésben a nemzeti akarat megnyilvánulásának kell döntőnek és mérvadónak lennie. (Úgy van jobbfelől.) Azóta sok minden 197. ülése 193$ június 12-én, hétfőn. történt, IV. Károly király meghalt a számkivetésben, megváltozott a helyzet és ma már az egész ellentét, amelyről beszélni lehet, nem több egy elméleti differenciánál. Én az egész legitimista és nemlegitimista ellentétet ma már csak abban az elméleti kérdésben látom, hogy az egyik rész elfogadja a pragmatika szankciót, mint még érvényben lévő törvényt, a másik pedig azt vitatja, hogy a pragmatika szankció érvénye is megszűnt. De, igen t. Ház, Túri Béla igen t. képviselőtársamnak, úgy emlékszem 1925-ben, mindenesetre a felsőházi törvény vitája során itt elmondott beszéde engem teljesen megnyugtatott ebben a tekintetben. Én a legitimizmus kérdésében azóta semmiféle magyar szempontból nyugtalanító momentumot látni nem tudok, mert Túri Béla igen t. képviselőtársam és barátom már akkor itt a Házban kifejtette, — emlékszem, hogy már akkor egy válaszomban igen nagy örömmel ragadtam meg az alkalmat, hogy feleljek neki erre a megállapítására, — hogy Magyarországon senki komoly tényező nincsen, aki a kormánytól az iniciatívát és a törvényhozástól a döntés jogát meg akarná tagadni. (Úgy van! a balközépen és a baloldalon.) Abban a pillanatban, amikor ezen az alapon épül fel a legitimista politika Magyarországon, nekem ezzel a politikával szemben többé kifogásom nem lehet. (Helyeslés és taps a balközépen.) Ebben az esetben ugyanis nyilvánvaló, hogy a kérdés gyakorlati felmerülése esetén közöttünk véleménykülönbségek alig lehetnek. (Úgy van! Úgy van! Taps a balközépen és a baloldalon.) Mert vagy megvalósítható a trón betöltése legitimista alapon, vagy meg nem valósítható. Vagy megvalósítható nemzeti érdekből és akkor nem lesz olyan tisztességes ember, bárhol állt légyen azelőtt, aki örömmel ne fogadná a megoldást, vagy nem valósítható meg, de akkor az én legitimista barátaim — és nem ellenfeleim — sem fogják a nemzet érdekei ellenére ezt a megoldást erőszakolni. (Úgy van! Ügy van! a balközépen.) Tehát teljesen mondvacsinált, hiábavaló, felesleges és káros ennek az Eris-almának bedobása a közvéleménybe, mert célra nem vezet, megoldásra nem vezethet és csak a nemzeti egység komoly megbontásával, lényeges kárával és a nemzet értékes rétegeinek egymással! való szembeállításával végződhetik. (Úgy van! Úgy van! a balközépen és a baloldalon.) Van azonban ennek a kérdésnek még két vonatkozása és ez a két vonatkozás az, amely talán bizonyos aktualitást adott a kérdésnek. Az egyik külpolitikai vonatkozás. Külpolitikailag az országban számosan aggodalommal látják az a szorult, nehéz, azt kell mondanom, sajnos, tarthatatlan helyzetet, amelyben az osztrák köztársaság van. (Ügy van! a balközépen és a baloldalon.) Éveken keresztül én magam isi beszédekben, hírlapi cikkekben állandóan iparkodtam felhívni a külföld figyelmét arra a képtelen álláspontra, hogy egy nagymultú. nemes hagyományokon felnőtt, magas kultúrával, kiváltó etikával dicsekvő nép, mint az osztrák nép, (Ügy van! Ügy van! balfelől.) a világ koldusának sorsára kárhoztattassók; beleszorítva egy kíméletlen és agresszív kisentente-gyűrűbe és a maga nemzeti létét és exisztenciáját önmagában nem lévén képes saját erőforrásaiból fenntartani, a világ koldusává alacsonyíttassék le. (Úgy van balfelől.) Az osztrák nép különb nép annál, hogy ezt