Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-197

Az országgyűlés képviselőházának az államhoz, mint amennyivel csökkentették a tisztviselői fizetéseket. A végén ki fog sülni, hogy hiába sanyargattunk egy nemzetfenn­tartó társadalmi osztályt, a számadás, legjobb esetben, null auf null, megy fel. Nagyon meg­fontolnék egy ilyen intézkedést, mert az ilyen csak játék a számokkal. Azt hiszem, ha a fizetéseket nem csökken­tettük volna, adóban bejött volna ez az ösz­szeg és nem kellett volna egy hatalmas tár­sadalmi osztályt nélkülözésnek kitenni. Ami a tisztviselői családi pótlékokkal történt, az a legnagyobb humbug, ámítás, képmutatás, falra hányt borsó, tekintetbevéve, hogy mi az egyke, vagy az egyse ellen küzdünk. A kistisztvise­lők családi pótlékát leszállították, mégpedig a feleségre eső pótlékot 13 pengő 60 fillérről 6 pengőre, a gyermekek családi pótlékát pedig 13 pengő 60 fillérről 12 pengőre. Ez a leganti­szociálisabb dolog, ezt egy percig nem szabad fenntartani, mert aki ezt fenntartja, azt le kell ültetni abban a percben, amikor az egyke ellen kezd itt beszélni. Minden szociális érzék ellen van, a szociális igazság ellen van, aki ezeket a családi pótlékokat leszállítja. A má­sik dolog az, hogy miért ne adjuk meg az alsó kategóriáknak azt a címet és jelleget. Ha már azért a kis fizetésért dolgoznak azok a szegény kistisztviselők, adjuk meg ezeknek is éppúgy, mint a felső kategóriáknak, ez igazán mégcsak pénzbe sem kerül, legfeljebb csak egy kis jóindulatra mutat. Itt van a németországi kérdés. (Halljuk! Halljuk!) Ezzel előszeretettel foglalkozom. Pintér képviselő úr szóvátette, hogy a nem­zeti szocialista mozgalom, szerinte, a Hacken­kreuz, Hitler mozgalma erősen terjed, különö­sen sváblakta vidékeken, ahol Heil Hitlerrel üdvözlik egymást az emberek. Sőt azt is el­mondotta, hogy egy iskolában a tanító — 60—70 gyermek van abban az iskolában — té­vedésből, minden szándék nélkül kezét fel­emelte, erre az egész iskola felugrott és azt kiabálta, hogy Heil Hitler. Ügy tüntetik fel ezt a mozgalmat, mintha az nem színtiszta magyar mozgalom lenne. Hivatkozom itt a mi­niszterelnök úrra, aki idegen Führerről beszélt. Hivatkozom Pintér képviselő úrra, aki idegen jelvényekről beszélt. Hát mi nem ismerünk ide­gen jelvényeket, nem ismerünk idegen Führe­reket, nem ismerünk idegen jelszavakat, ez a mozgalom színtiszta, fajvédő, magyar nemzeti szocialista mozgalom. Ez a mozgalom függet­len mindentől és mindenkitől, ez a mozgalom a magyar népnek, a dolgozó millióknak érde­keit tartja szem előtt, ez a mozgalom a ma­gyar nép lelkéből fakad s jelvényünk a nagy ieihér Magyarország. Mi nem Heil-Hitlerezünk, mi egymást bátorsággal köszöntjük és egymást testvérnek szólítjuk. Mi igenis, ezt a nagy nemzeti összefogást meg akarjuk teremteni a dolgozó milliók körében. Meg akarjuk terem­teni azok körében, akik szenvednek, dolgoz­nak, verejtékeznek. Ki akarjuk egyensúlyozni a társadalmi osztályok közötti ellentéteket. Nem engedünk a nagybirtok és a kisgazda közé éket verni, nem engedünk a kisiparos, kiskereskedő és a lateiner osztály közé éket verni, mi azt akar­juk, hogy mi, a keresztény magyarság össze­fogjunk, összetartsunk, hogy a társadalmi egyensúlyt megteremtsük, hogy a tanult, képzett ember vezessen, mert a vak nem vezet­heti a világtalant, azt akarjuk, hogy itt, ebben az országban, a krisztusi erkölcs, a krisztusi morál diadalmaskodjék. Mert ez a KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ SVH. 197. ülése 1933 június 12-én, hétfőn. 199 mozgalom három jelmondatot, három célkitű­zést ismer. Az első, — és evvel kezdem — Is­ten, az abszolút keresztény világnézet, a pozi­tív, hívő kereszténység. A második a száz­százalékos nacionalizmus telítve a harmadik­kal, a modern kor által megkövetelt szocializ­mussal. Ez a három együttvéve felvértez min­ket mindennel és mindenkivel szemben. Akkor, amikor magyarnak vallom magam, akkor is­tenfélő, istenimádó, hűséges kereszténynek val­lom magam, akármelyik ^felekezethez tartoz­zam, nyugodtan szocialistának vallhatom ma­gam és szembehelyezkedhetem mindennel és mindenkivel szemben, aki ezért gáncsot akar elém vetni, mert mi, nemzeti szocialisták igenis, egy jobb, szebb, boldogabb nagy Magyarorszá­got akarunk megteremteni. Mi azt akarjuk, hogy egymásra találjon testvér a tesvérrel. A. magyar nyelv az egyetlen nyelv a világon, amely ezt a szót, testvér, e két szóból alkotta össze: test és vér. Kiket kell tehát összefog­nom? Azokat, akik egy test és egy vér velem és akkor kacaghatnak rajtunk, gúnyolódhat­nak felettünk, maradiaknak, antiszemitáknak mondhatnak bennünket, mindent mondhatnak, de azt nem mondhatják, hogy mi ezt a hazát és a fajtánkat nem szeretjük. Rátérek a zsidókérdésre. Nem kertelek, nyíltan megmondom, hogy a mi mozgalmunk nem párt, nem pártoskodás, nem az erők és a pártfrakciók összecsapása, hanem egy új poli­tika, talán nem is politika, hanem egy becsü­letes kinyilatkoztatás. Csak azok egyesüljenek mozgalmunk keretében, akik lelkileg és^ a cél­kitűzésben egyek, akik egyet akarnak végered­ményben hasonló eszközökkel. Azt mondják, hogy az antiszemitizmus negatívum. Mi tette tönkre 1920-ban a keresztény irányzatot? A negatívum, a tartalom nélküli kereszténység, a krisztusi moráltól való eltérés, az utcai handabandázás, a kiskocsmák berúgott ke­resztényeinek handabandázása, akik nem azt nézték, hogy gazdasági téren törjön elő faj­tánk a gazdasági pozíciók elfoglalásával, ha­nem utcai harcokban merítették ki az anti­szemitizmust. Meg kellett buknia ennek az antiszemitizmusnak, mert nem volt szociális tartalmú. Mondhatnám, talán nem is vagyunk antiszemiták, vagy nem lennénk azok, ha az arány meglenne ebben az országban, ha azt látnám például a mezőgazdaságban, hogy a zsidóság a kanászi pályából is ugyanazt a ré­szét venné ki, mint a bankigazgatói pályából, ha azt látnám, hogy a kondási pályán is ugyan­abban az arányban vannak, mint a kartell­vezéri pályán, ha azt látnám, hogy parádés­kocsisok is vannak közöttük, ha a, .'bányászok közt is lennének, akik leszállnak a bánya mé­hébe és a halálos veszedelemmel járó nehéz munkát végeznék. Ha ez az arányszám kiegyen­lítődnék, én lennék az első, aki azt monda­nám, hogy ki az országból azzal, aki itt egye­netlenséget akar. Mi arányosítani akarunk. Mi azt akarjuk, hogy egyik társadalmi osz­tály se, a zsidóság se érvényesüljön számárá­nván felül, igazságtalanul a másik rovására. Mi azt akarjuk, hogy a kereszténység is fog­laljon el gazdasági pozíciókat, éppen úgy, mint a zsidóság. Ezen lehet mosolyogni, ezt lehet leikicsinyleni, lehet támadni, de ez abszolút igazság. A zsidók maguk bevallják és mondják, hogy bizonyos túltengés van, sőt, bizonyos túl­erőszakolt meneteléssel foglaltak el pozíciókat a kereszténység, az őslakók elől. Mi az ellen küzdünk, hogy itt aránytalanság legyen. Nem mi vagyunk antiszemiták, hanem az arányta­30

Next

/
Oldalképek
Tartalom