Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-196

168 Az országgyűlés képviselőházának 1 bent csak beszélnünk, mert mást nem tehe­tünk. Ezért kell itt szólnunk egymásután és sorozatosan semmi másról, mint a szabadság­jogok pusztulásáról, a meg nem szűnő paraszt­verésekről, azí egyéni r sérelmekről, a bérmoz­galcmakról, az őrjöngő nyomorúságról, amely odakint van, mert odakint nincs közigazgatás és nincs igazságszolgáltatás, amely a magyar népnek mindezért elégtételt és igazságot adna. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Zaj jobbfelőí.) Elnök: T. képviselőtársaim, ilyet talán az igazgságszoIgáitatásra nem, lehet mondani. (jíabók Lajos: Nem a bíróságról van szó! — Esztergályos János: A szolgabíróról és a csendőrről van szó!) Kéthly Anna: Mi szocialisták tehát nem tu­dunk beleilleszkedni a rend és a nyugalom fö­lött érzett ájult gyönyörűségbe. Kern tudunk annak sem örülni, hogy Magyarországon a fasizmus leplezettebb formákat él, mint liiurópa más országaiban. Mi szociáldeemokraták ebben a történelmi pillanatban a dekonjunktúrának, a lenézésnek, a gúnynak, üldözésnek a lesaj­nálásnak pillanatában is igazságunknak és tör­ténelmi hivatásunknak büszke tudatában, tisz­tán látóan állunk helyünkön és meg vagyunk győződve arról, s fanatikusan hisszük áat, hogy az emberiség megváltásának és felszaba­dulásának ideje csak eltolódhatik ezekkel a történelmi közjátékokkal, amelyek ma végig­korbácsolnak a világon. Ha lehetséges, ennek a történelmi folyamatnak egyik eszköze itt Ma­gyarországon a választójog és a demokrácia lesz. Ha nem lehet, ha nem engedik, akkor^ a társadalomban kiérett szükségleteik megtalál­ják az utat és a módot arra,, hogy másként vessék szét a bilincseket, amelyeket rájuk ko­vácsoltak. Éppen ezért ebben a hangulatban, 'eb-ben az atmoszférában, a kritikát leintő közvélemény­nek türelmetlensége mellett és ennek súlya alatt is, mi egyáltalában nem tartjuk jelen­tős epizódnak azt, ha meghatott bizantinusok szipákoló trombitájukkal harsogják a kormány felé a Rad.eczky-mar.sot , hogy «ln deinem Lá­ger liegt Österreich.» Ezzel szemben mi sok­kal stílszerűbbnek, sokkal alkalmasabbnak és sokkal aktuálisabbnak tarjuk ezekben a pilla­naiokban azt a hírhedt Paskievics jelentést: «Magyarország Felséged lábainál hever.» Mert igen, ez az ország, maga a nép, a dolgozó nép, az ipari és a földmívelő munkásság, ma egy­formán a földön hever, kifosztva, - megsemmi­sítve, megalázva, koldussá és szolgává téve, és .most folyik odakünn a nagy egységbe való tereles is, nem a vélemények, nem a világné­zetek segélyével. Nem azért függesztik fel a gyűléstilalmat, hogy nekünk odakint alkalmat adjanak erre a nagy mérkőzésre, hanem folyik ez az egységbe való terelés a hivatalból kiren­delt titkárokkal, tanítókkal, hatalmi eszközök­kel amiknek kedvéért a szabadságjogon ilyen látszólagos könnyítést tesznek. T. Képviselőház! Aki most él, aki ebben a korban született, az tragikus sorsra született. De ez a tragikus sors nem mentheti fel a gon­dolkodó embert a tiltakozás kötelezettsége alól, és az én pártom tiltakozásának ebben a pilla­natban más módja és más eszköze nincs, mint hogy a kormány iránt bizalmatlanságát kife­jezve, az előttünk fekvő törvényjavaslatot ne fogadja el. (Taps a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Patacsi Dénes jegyző: Csizmadia András! Csizmadia András: T. Képviselőház! Előt­ió\ ülése 1933 június 9-én, pénteken. tem szólott t. képviselőtársam beszédével csak igen röviden óhajtok foglalkozni. Ö azzal kezdte beszédét, hogy elítélte azokat a vitákat, amelyek során egyik képviselőtársunk szabad­királyválasztás útján, a másik meg restauráció révén . akarja a királykérdést megoldani, mert az ö pártja köztársasági érzelmű. Én ezidösze­nnt mind a három dologból kikapcsolódom, mert tényleg úgy érzem, hogy momentán erre ennek a szerencsétlen országnak semmi szük­sége sincs. Ezzel a kérdéssel tehát nem is kí­vánok foglalkozni. Egypár kérdésre akarok csak kitérni. Első a zsidókérdés. (Halljuk Halljuk!) Én a zsidókérdéssel kapcsolatban Magyarországról nem tudok egyebet mondani, mint azt, hogy ebben az országban a zsidókat, különösen a tisztességes zsidókat, — akár kicsi, akár nagy — megbecsülik. Hogy Németország mit csinál •a zsidóival, ez nem tartozik miránk, ez más lapra tartozik. (Ügy van! jobbfelöl) Azt is mondta t. képviselőtársam, hogy a hazafiságot elcsépelték. Akinél a hazafiságot el lehetett csépelni, annál nem is volt hazafi­ság, t. képviselőtársam, (Ügy van! Ügy • van! a Jobboldalon és a középen) mert abból, aki­nél a hazafiság megvolt és hazája iránt tel­jesen úgy érzett, mint ahogy egy igazi haza­finak éreznie kell a hazafiságot, olyan könnyen kicsépelni nem lehet. (Propper Sándor: Bo­lettával vagy boletta nélkül érti-e a hazafisá­got? Bolettával körítve?) Elnök: Csendet kérek! Csizmadia András: A bolettáról majd ak­kor tessék beszélni, t. képviselőtársam, ha rá­kerül a sor. Lehet azonban, hogy én is bele­vonom beszédembe, de talán közbeszólás for­májában mégsem illik ez ide. Most rátérek bizonyos dolgokra, amelyek különösen a falut érdeklik. Elsősorban is szeretném a kormány figyel­mét felhívni arra a helyzetre, amely például kint a falvakon" uralkodik. Tudok iskolákat, ahol a tanerők hiányoznak. Itt mindig a szel­lemi munkások elhelyezéséről beszélünk és kér­jük,^ hirdetjük, hogy a szellemi munkások vál­ságát valahogyan —- vagy az álláshalmozások­kal összekapcsolva, vagy más módon — szün­tessük meg, különösen azoknál az embereknél, akik diplomával a kezükben futkosnak kenyér és munka után. Például az én kerületem egyik részében, éppen ott, ahol a legszegényebb ré­tegek, a legszegényebb osztályok laknak, az történt, hogy az egyik iskolában — bár három tanerő van ott, de az egyik már másfél esz­tendeje beteg, a másik pedig majdnem az egész telet betegen heverte át — csak egy szerencsét­len gyenge nő tanított az egész télen, körül­belül három hónapon keresztül: 160 gyereket! Azt hiszem, ez nem helyes dolog. Utána­jártam többízíben, hogy adjanak tanerőt az is­kolához, különösen ilyen helyen, amely új te­lepülés, ahol az Ofb. útján kaptak telkeket és építettek reá kunyhókat, — mert hiszen nagyon kevés van köztük olyan, amely háznak nevez­hető. 160 gyermek van ezen a telepen, akik nem kapják meg a kellő tanítást, pedig a fiatal korban van a legnagyobb szükség oktatásra. Azt hiszem, ez általános nemzeti károsodás és az ilyen károsodás éreztetni fogja hatását még 30—40 esztendő múlva is, amikor ez a generáció felnő. Tisztelettel kérem a kormányt, szívleljen meg minden ilyen dolgot, igyekezzék a tan­erőket elhelyezni. Hiszen szintén a kerületem-

Next

/
Oldalképek
Tartalom