Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-196

158 Az országgyűlés képviselőházának 196. ülése 1933 június 9-én, pénteken. a londoni konferencián sem fog történni annyi, mint amennyit a túlzó optimisták ettől a konferenciától várnak, mindenesetre azonban részint ezeknek a konferenciáknak, részint a gazdasági nehézségek okait feltáró irodalmi művek hatása alatt olyan légkör, olyan felfogás, olyan gondolkodás alakul ki, amely — azt hiszem — ha nem is a legközelebbi, de mindenesetre még a belátható jövőben megoldhatóvá fogja tenni azt a két kérdést, amelyektől ezidőszerint leginkább függ Magyarország gazdasági boldogulása. Értem itt egyrészt a külföldre szóló fizetések, a külföldi hitelszolgálatok leszállításának, másrészt pedig a mezőgazdasági termények áralakulásának a kérdését, nevezetesen ez árak emelését a világpiacon. Sokkal veszedelmesebbnek látszik a helyzet a nemzeti szuverenitás szempontjából. Az a gyűrű, amelyet a kisantant alkot körülöttünk és amely eddig csupán a területi status quo biztosítására irányult, — úgylátszik — eddigi cseppfolyós állapotából szilárd halmazállapotúvá kíván változni. Nagyhatalmat akarnak alkotni és közös tarifális és vámpolitikával és preferenciákkal gazdasági egységgé óhajtanak alakulni. Amennyiben az erre vonatkozó prágai határozatok végrehajtásra kerülnek és a gazdasági egység valamiképpen kialakul, kétségkívül megnehezedik Magyarország szerepe azoknál a tárgyalásoknál, amelyeket gazdasági kérdésekben az egyes kisantantállamokkal kell folytatnia, mert hiszen ezeknél a tárgyalásoknál a jövőben már nemcsak a gazdasági szükségszerűség, nemcsak a gazdasági egymásrautalság szempontjai fognak szerepet játszani, hanem az ő oldalukon, az ő részükről azok a politikai tekintetek is, amelyekkel minden egyes kisantantállam tartozik a másik két kisantantállam iránt. Még nehezebbé válik azonban Magyarország helyzete azért, mert amíg eddig a kisantantgyűrűből éppen a legfontosabb irányban, nyugat felé volt egy szabad út — és ezt az utat szabadnak tekinthettük mindaddig, amíg Ausztria függetlensége fennáll — most, úgylátszik, ezen az úton akadályok kezdenek tornyosulni azoknak a tendenciáknak következtében, amelyek Ausztriát a német biroda'om részévé óhajtják tenni. Méltóztatnak tudni, hogy azon a területen, amelyet Ausztria ós Németország együtt alkot, Magyarország a maga külkereskedelmi forgalmának átlag mintegy 40%-ával van érdekelve lós ugyancsak mintegy 40%-os érdekeltségünk áll fenn a tranzit tekintetében is. Az említett terület külkereskedelmi érdekeltsége viszont Magyarország irányában csak mintegy 3% körül mozog. Ez azt jelenti, hogy a tárgyalásoknál meglehetősen inferioris helyzetbe kerülünk velük szemben; azt jelenti, hogy jóindulatukra vagyunk utalva akkor, ha biztosítani akarjuk külkereskedelmi forgalmunk lehetőségét. Félek, hogy ez nem maradhat politikai konzekvenciák nélkül. (Örgr. Pallavicini György: Ügy van!) Ebben a nehéz helyzetben, amelyet a nemzeti szuverenitást illetőleg, az utolsó idők eseményei folytán kialakulni látunk, helyezkedtem és helyezkedett igen sok képviselő ebben H Házban arra az álláspontra, hogy védelmet, ebből a helyzetből kiutat, bizonyos mérvű megoldást találjunk a restauráció megvalósításában. ' A t. miniszterelnök úr azonban erről a kérdésről szólva azt mondotta, hogy nem áldozhatjuk fel 10—12 évvel ezelőtt szerzett önállóságunkat és hozzátette, hogy Magyaior

: szag nagyon nehezen tudna együtt dolgozni egy osztrák^ császárral. A magam részéről teljesen egyetértek a miniszterelnök úrral akkor, ha a miniszterelnök úr az osztrák császár kifejezésre való utalással azt érti, és nézetem szerint nem is érthet mást, hogy a magyar nemzet nehezen dolgozhat együtt egy olyan hatalommal, amely a maga pozíciója, a maga külön célkitűzései érdekében a magyar állami szuverenitás fölé kíván helyezkedni. Itt azonban, azt hiszem, mégis szükség van a fogalmak és kifejezések némi tisztázására. Tisztázásra van szükség azért, hogy necsak én érthessek egyet a miniszterelnök úrral, hanem, hogy talán a miniszterelnök úr is egyetérthessen velünk. Itt tehát elsősorban rá kell mutatnom arra, hogy az osztrák császárság restaurációjáról Ausztriában, legalább is osztrák legitimista körökben, nincs szó. Ausztriában ós nevezetesen az osztráík legitimista körökben nem az osztrák császárt, hanem az osztrák Landesfürstöt várják vissza. Másrészt rá kell mutatnom arra, hogy az osztrák császárság^— amint ezt a miniszterelnök úr éppen olyan jól tudja, mint én, — sohasem volt politikai, sohasem volt közjogi fogalom, olyan értelemben, hogy ennek a címnek a felvétele változtatott volna az uralkodónak népeihez való 'viszonyán. Ferenc császár azért vette fel ezt a titulust, mert a névvel külsőleg is kifejezésre akarta juttatni rangegyenlőségét Európa legelőkelőbb uralkodóival: az akkor alakult francia császárság és az orosz cári birodalom fejeivel, (Gr. Sigray Antal: Napóleonnal!) felvette abban az időben, amikor kétessé vált az, hogy vájjon a német-római császárság titulusát meg fogja-e tarthatni. Tudniillik a német-római császári titulus nem volt Örökletes és ennek a császárságnak a fénye abban az időben különben is elhal ványulóban volt. Azonban felvette ezt a címét, — ismétlem — amint ez különben a vonatkozó deklarációban is kifejezésre jutott, anélkül, hogy ezzel bármily irányban változtatni kívánt volna a népek egymás közötti, illetőleg az uralkodó és a népek közötti közjogi, alkotmányjogi viszonyokon. Ami ellen a magyar függetlenségi harcok és nevezetesen a kurucok harcai irányultak, az a német-római császárság eszméje volt. Ennek a német-római császárságnak gondolata, eszméje, szellemi irányzata a római impérium folytatását kívánta Közép-Európában; az >a gondolat volt. hogy összefogja azokat a népeket, amelyek: a germán szellem által képviselt kultúrának részesei, vagy amelyekre ez a germán szellem által képviselt kultúra kiterjeszthető, hogy az ezen kultúra által határolt területen ez a germán szellem állapítsa meg azt a jogot, amely az emberek együttélését szabályozza és ez a germán szellem alakítsa ki azt a hatalmat, amely szükséges a népek 'békéjének biztosítására. Ez ellen a szellem ellen, a jus germanicum és a pax germanioa ellen küzdöttek a mi elődeink, azért, mert azon az állásponton voltak és azon az állásponton kell, hogy álljunk mi is. hogy a magyar embernk belső életviszonyainak szabályozására csak a magyar jog alkalmas és való {TTgy van! Ügy van! a balközéven) és azon az állásponton voltak, hogy a külellenség elleni védelemben szívesen látjuk, sőt, alkalmilag kerestük is a hatalmas német birodalom segítségét, de sohasem azon az áron és azzal a feltétellel, hogy ezért a se-