Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-196

Az országgyűlés képviselőházának 196. de csak az ítélkezés érdemében független. Egyéb nyilatkozatai, magatartása főfelügyéleti úton ellenőrizhetők, sőt megtorolhatok. Az az adminisztrálás, amely csak tudomásul veszi a hibákat, anélkül, (hogy erélyes kézzel meg is torolná, nem adminisztrálás. Ugyancsak kötelességem, rámutatni arra, hogy a jó adminisztrálásnak feladata az, hogy minél kevesebb politikai per indíttass ék. Kiválogatandók azok a politikai perek és csak a súlyosak viendők a bíróság elé, különben a, politikai üldözés jellegét mutatják vagy annak látszatát keltik fel az emberekbén. Megesik, hogy a királyi ügyész a cikkben megjelenése első pillanatában talán .-bűncselekményt lát, míg később nyugodt megítélés alapján kiderül, hogy ennek a bűnügynek folytatását semmiféle közérdek nem kívánja. Arra való a jó adminisztráció, hogy fölösleges: politikai perekkel ne zaklassák a közéletet, viszont gondoskodjék arról, hogy komoly politikai perek soronkívül és még abban az időben kerüljenek a bíróság, ölé, amikor még aktualitásukat e] nem vesztették, abban a miliőben, abban a légkörben^ amelyben elkövettettek". (Sándor Pál:' Miért nem csinálják meg?) Ezt kívánom az igazságügyi kormányzattól. (Sándor Pál: Mit használ az, ha csak kívánja?) De ezzel kapcsolatosan azt is kívánom, hogy azok a mentelmi megkeresések, amelyek bűnügyekben a Képviselőházhoz kerülnek, szintén söronkívül intéztessenek el. Az igazságügyminiszternek módjában van a kormány útján a, Ház munkarendjének megállapításánál közrehatni, hogy hetenként egy napot tűzzenek ki a mentelmi j ügyek letárgyalására. Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat hogy a Ház napirendjét maga a Ház állapítja meg, nem a kormány. Váry Albert: Akkor a Házhoz intézem ezt a kérést. Lehetetlen, hogy évek múljanak el. amikor már minden aktualitását elveszti az ügy, míg a végén egy mentelmi megkeresés elintéztetik és bíróság elé kerül az ügy. Fontosnak tartom végre a kir. ügyész és a bíró személyek továbbképzésének feladatát. A továbbképzés biztosítja a királyi ügyész és a bíró tudásának további szellemi és gyakorlati színvonalon tartását. Ebben a tekintetben vajmi kevés történik. A bírósági titkárok, törvényszéki jegyzők, joggyakornokok számára vannak gyakorló összejövetelek, törvényszéki székhelyeken, ahol megbeszélik tapasztalt bírák jelenlétében és felügyelete mellett a jogeseteket. Róluk valamennyire történik gondoskodás. Mi igen helyes és elismerést érdemel. Nem történik azonban semmi gondoskodás a királyi ügyészek és bírák továbbképzéséről. Ha vidékre kikerül egy bíró, megszakad minden érintkezése — azt mondhatnám — a jogi élettel. Egy jogi hírlapot nem olvashat, ha csak sajátmaga elő nem fizet rá. Az igazságügyminiszter úrhoz tehát azt a kérdést kell intéznem, gondoskodjék arról, hogy minden bíróság hivatalból előfizessen legalább egy jogi hírlapra, olyan jogi hírlapra, mely elméletet s gyakorlatot egyformán tartalmaz, amely megbeszéli a jogeseteket és ilyen módon felvilágosítja a jogállapotról a gyakorló királyi ügyészeket és bírákat, mert különben lemaradnak a jogi ismeretek és a jogi előrehaladás útjáról. De nemcsak ezt tartom szükségesnek. Szükségesnek tartom -havonként a törvényszéki székhelyeken a havi továbbképző összejöveteledé 1933 június 9-én, pénteken. 149 lek tartását, ahol kiváló bírák és ügyvédek ismertetik a joggyakorlatot, ismertetik

< a jogi elméletet, megmagyarázzák valamely jogi határozat indokait, hogy valamely jogi kérdés hogyan fejlődött és milyen indokok alapján született meg a döntés. Ezek mind az igazságügyi adminisztráció feladatai volnának. Nem kerülnek semmibe, csak abba, hogy erélyesen és céltudatosan vitessék keresztül az igazságügyi adminisztrálás. A másik, sokkal nehezebb kérdés, amely az igazságszolgáltatás területén az igazságügyminiszterre hárul: az igazságügyi szervezet további leépítése. Megállapíthatjuk, hogy 1734 bírót és királyi ügyészt, köztük 174 kúriai bírói rangban lévő királyi főügyészt és bírót ez az ország mai nehéz helyzetében nem bír el. (Östör József: Az egész Reichsgerichtben nincs annyi, mint itt!) Ez olyan szörnyű teher, amely túlhaladja ennek a csonka-országnak, teherbíróképességét.-Nemcsak a bíróságnál van meg ez a baj, meg van az egyebütt is az állami adminisztráció területén. De valahol egyszer komoly kézzel bele kell nyúlni a nagy szervezet lebontásába. Itt nem kell sokat gondolkozni, itt cselekedni kell. Aki hamarabb megcsinálja a leépítéstj az kötelezi hálára ezt a nemzetet, de ebbe a kérdésbe feltétlenül erélyes kézzell bele kell nyúlni. Ha összehasonlítom a békebeli létszámot a maival, megdöbbentő eredményre jutok. Ma van 1734 királyi ügyész és bíró, köztük 174 kúriai bírói rangban lévő királyi ügyész és bíró, 498 táblabírói rangban lévő királyi főügyészhelyettes és bíró és 1062 királyi ügyész és bíró. Amint tehát láthatjuk, a magasabb állások^ túltengenék az alsóbb állások terhére és hátrányára. Békében volt 2993 királyi ügyész és bíró, ebből 152 kúriai bíró és ügyész. Tehát egész Nagy-Magyarországon 152 királyi kúriai bírói rangban lévő bíró és ügyész volt, ma pedig 174 kúriai bíró és királyi ügyész van kúriai bírói rangban. Megmondottam, hogy az egész adminisztráció területén szomorúan tapasztal-' ható ez a túltengés a magas állásokban, de végeredményben egyszer valakinek meg kell kezdenie a rendcsinálást. Nekem, mint igazságügyi embernek, az a kötelességem, hogy azon törjem a fejemet, hogyan lehet ezt a leépítést megkezdeni az igazságügyi (Szervezet terén és ezt leszek bátor röviden előadni. Békében volt 476 táblabíró és királyi ügyész * és 2365 elsőfokú királyi ügyész és bíró. Amíg tehát békében csak 5% volt kúriai bíró és koronaügyészi ma 10%; míg bé^ kében csak 16% volt táblabíró és királyi főügyész, ma 29%, és^amíg békében 79% volt a bírák és ügyészek száma az alsófokon, ma csak 61%. De még megdöbbentőbb ez az arány, ha arra gondolunk, hogy békében a 2993 híróra és királyi ügyészre 1403 törvényszéki jegyző és joggyakornok eesefct, azaz csaknem a fele a bírák létszámának, addig ma az 1734 királyi ügyésznek és bírónak csak 607 joggyakornok, bírósági jegyző és titkár felel meg. Amíg tehát békében csaknem a fele volt a létszámnak a fogalmazói segédszemélyzet, addig ez ma egyharmadnál alig több. Kétségtelen, hogy ez az állapot fenn nem tartható. Gondolkoznunk kell tehát azon, hogyan lehet ezen segíteni. Megítélésem szerint az ország mai anyagi helyzete nem bír el többet, mint 1500 bírót és királyi ügyészt s ebből 150 lehet kúriai bírói és ügyészi rangban és 300 táblabírói és megfelelő ügyészi rangban, míg 1050 elsőfokú bíró és ügyész lehet. Tehát kö-