Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.
Ülésnapok - 1931-195
128 Az országgyűlés képviselőházának 195. ülése 1933 június 8-án, csütörtökön. kaptam, még 2 pengővel tetézve, kifizettem adóba. Vegyük a másik példát. Ez a ház nincs bérbeadva, de szintén két lakrészből áll és az illetőnek van még 5 hold földje. Minthogy első és másodosztályú földekről van szó, ennek az 5 hold földnek kataszteri tisztajövedelme 100 aranykorona fölött lévén, nincs elengedve a földadója. Ennek — minthogy nincs kiadva a házrész, itt nincs meg a haszonrészesedés — 140 pengőben vették fel a haszonértéket, tehát a házadója kitesz 46 ( pengő 86 fillért, földadója pedig az illetőnek 74 pengő 81 fillér. Összesen tehát fizet egy két kis szobából álló ház és 5 hold föld után 121 pengő 67 fillért. Itt egy nagyon komoly kérelemmel volnék bátor a mélyen t. pénzügyminiszter úrhoz fordulni.^ Ebben a községben, amelyet vizsgálat tárgyává tettem, 94-5%-ig be van fizetve az adó, tehát adómorál hiányáról beszélni itt nem lehet. Ugyanabban a községben találkoztam egy emberrel, akinek az Okh. által adott 3000 pengő^ kölcsöne miatt június 24-ére van kitűzve ! az árverés. Miután most az adóügyi hatóságok utasítást kaptak arra, hogy az adót ebben az esztendőben erősebben munkálják ki és — ahogyan ezek az egyszerű emberek kifejezik magukat — már képében foglalják le a termést, azt hiszem, az az adófizető legalább azt megérdemli, hogy az Okh. altruista intézménye által részükre juttatott kölcsönök most a termés beszedése előtt, ne exekváltassanak. Méltóztassék legalább októberig türelemmel lenni. Nagyon kérem a mélyen t. pénzügyminiszter urat, éppen az adófizetési készség és lehetőség szempontjából, hogy az adózók érdekében s az államkincstár érdekében egy' kicsit vessenek gátat az altruista intézmények túlnagy mohóságának Miután a költségvetést általánosságban sem fogadtam el, ezt a címet sem áll módomban elfogadni. (Helyeslés a balolckaloin.b Elnök: Kíván még valaki .szólni 1 ? (Nem!) Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom. A pénzügyminiszter úr kíván szólani. Imrédy Béla pénzügyminiszter: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) A folyó költségvetési vita során már harmadízben van szerencsém felszólalni és ez a körülmény olyan helyzetbe hoz, amelyet talán részben kellemesnek, részben kellemetlennek nevezhetnék. Kellemes annyiban, hogy mondanivalóimat rövidebbre foghatom és így a t. Ház tagjainak türelmét a vitának ebben az előrehaladott stádiumában nem kell annyira igénybe vennem, (Halljuk! Halljuk!) másrészt pedig abba a kellemetlen helyzetbe is hoz, hogy mondanivalóim nagyrészét már az előző két alkalommal kitártam, ennek következtében az. amit most mondandó vagyok, kevésbbé fos az újdonság ingerével^ hatni. Mai felszólalásomban inkább a tárcámmal szorosabban Összefüggő ügyekkel kívánok foglalkozni, már csak^ azért is, mert a pénzügyi -arca költségvetéséről van szó és nem általános gazdaságpolitikai fejtegetésekről, amelyeknek inkább az általános vita során ' van helyük. A tárcám ügykörébe tartozó kérdések tulajdonképpen két nagy körre oszlanak. Majdnem azt mondhatnám, hos?y a pénzügyminisztérium két különböző miniszteriális ügykört egyesít magában: az egyik az úgynevezett kincstári minisztérium vagy budget-minisztérium ügyköre, — némely államban ez külön is van választva — amelynek feladata az, hogy az állami élet viteléhez szükséges eszközök előteremtéséről gondoskodjék, amely tehát az adókérdésekkel és az állami pénzkezelés technikai kérdéseivel foglalkozik. A minisztérium ügykörének másik része a szorosabb érteleimben vett pénzügyminisztérium, amely a pénzpolitika, devizapolitika, hitelpolitika, bankpolitika és az ezekkel kapcsolatos gazdaságpolitikai kérdésekkel való foglalkozásra van hivatva. Ha e két ügykör szerint nézem a tárcámba utalt problémákat; mindenekelőtt a budgetminisztériumnak, a kincstári minisztériumnál? ügyeivel kívánok foglalkozni, ezek között is elsősorban a szervezet 'kérdésével. Gazdasági háborúban élünk és ebben a gazdasági háborúban a legveszélyeztetettebb frontok egyike az államháztartás frontja. A legveszélyeztetettebb és a legfontosabb frontok egyike azért, mert ezen a bázison épül fel a pénz értékének stabilitása és ezen keresztül az a bizonyos szilárd kalkulációs alap. amely nélkül rendezett, előrelátó gazdasági élet nem folyhatik. Ennek a harcnak lövészárkában állanak a pénzügyi adminisztráció munkásai, és akkor, amikor a tárcám ügykörével kapcsolatos kérdésével foglalkozom, legelső kötelességemnek tartom, hogy^ ennek a munkának jelentőségére rámutassak és kiemeljem 'ezeknek a _ névtelen munkásoknak érdemét, akik ezt az igen népszerűtlen feladatot nagy odaadással, nagy lelkiismeretességgel és nagy önmegtagadással teljesítik. (Ügy van! Ügy van!) Szemére vetik ennek a pénzügyi adminisztrációnak, hogy túlszigorú. hogv nem törődik a problémák szociális oldalával. Elhiszem, vannak kivételek, vannak elcsúszások, vannak hibák; arra való a minisztérium, hogy a^ maga felügyeleti ügykörében ezeket a lehetőséé' szerint helyrehozza, kiigazítsa, ezeknek elejét vegye. Az is kétségtelen azonban, hogy a másik oldalról is történnek hibák és hogy a fizetési .képesség hiányához igen sok esetben járul a fizetési készség hiánya, s a szolidaritás érzésének hiánya, ami teljesen indokolttá teszi azt, hogy bizonyos szigort fejtsünk ki az állami bevételek behajtásánál. Az igen t. túloldal részéről felhoztak különböző konkrét oéldákat, amelyeket általáno-, sítottak és ezekből következtetéseket vontak le a pénzügyi adminisztráció e ^ész szellemére. En az egyes esetekből való általánosítás praxisát nem tartom helyesnek, ennek következtében nem is vagyok hallandó elfogadni egyes eseteket a tétel bizonyítékául, azoknak csak szimptomatikus jelentőségük van. Ha azonban ezzel a szimotomatikus jelentőséggel a túloldalon élnek, akkor legyen szabad nekem is megállapítanom bizonyos szimptómákat, melyek arra vallanak, hogy a pénzüsryi közegek szigora sok tekintetben indokolt. Később fogok csak beszélni az adómorál és az adókivetések kérdéséről, most csak arra vagyok bátor utalni, hogy jelentéseim szerint most, amikor a régi lilásbarna színű 100 pengősöknek beváltási határideje lejárt, előfordult az, hogy egyszerű emberek — és egy esetben tudok olyanról is, aki már egy éve nem fizet kamatot és két éve nem fizet adót — több százassal jelentek meg a pénzintézetben és kérték, nem lehet-e ezeket valahogy beváltani. Nem vonok le ebből általános következtetést, azonban vannak pro és kontra esetek, — rendesen középen szokott lenni az igazság. Egy bizonyos szigor kifejtése tehát