Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.
Ülésnapok - 1931-195
124 Az országgyűlés képviselőházának 195. ülése 19$$ június 8-án, csütörtökön. hasznokat? Kérdezem, miért nem mer a kormány még ma sem eljárni a síberekkel szemben, miért nem mer radikálisan intézkedni? Hol van a vagyonelkobzás, hol van az országból való kiutasítás, hol van a fegyház? Elnök: Kérem, képviselő úr, ez éppen tíz mondat! Méltóztassék pontot tenni. (Derültség.) Meskó Zoltán: Ezzel a fegyházzal, amelyet a síbereknek kívánok, befejezem beszédemet. Mivel a miniszter úr nem elég radikális sem itt, sem egyéb téren, mély sajnálatomra, nem fogadhatom el költségvetését. Elnök: Szólásra következik? Takách Géza jegyző: Esterházy Móric gróf. Gr. Esterházy Móric: Igen t. Ház! Csak három percre kívánom az igen t. Ház figyelmét és idejét igénybevenni, amikor itt egy elvi kérdést vagyok bátor az igen t. miniszter úrhoz intézni. Teszem ezt az általános igazgatás címénél, holott bizonyos vonatkozásban, igaz, hogy talán az 5. címnél helyesebb lett volna ezt elmondanom, minthogy azonban a pénzügyminiszter úr felszólalása előtt állunk, most adom elő. (Halljuk! Halljuk!) Azt a kérelmet intézem tudniillik az igen t. pénzügyminiszter úrhoz, hogy azon belső fogyasztási vonal mentén, amely a magyarromán provizórium következtében az Alföldön a tűzifaellátás tekintetében létesül, mivel ez a vonal mindkét oldalról magyar földdel van határolva, ^ne méltóztassék igénybevenni a pénzügyőrséget, mert igénytelen, nézetem szerint, magyar földön, magyar áruval, fogyasztási adóval nem sújtott vonalon való szállítás alkalmával csempészetet elkövetni nem lehet. (Ügy van! Ügy van! balfelöl.) A címet különben elfogadom. >i Elnök: Szólásra következik? : Takách Géza jegyző: Andaházi-Kasnya Béla! Andaházi-Kasnya Béla: Igen t. Képviselőház! Az előttem szólott képviselő urak több alkalommal említették meg ebben a Házban a morálkérdóst. Éppen Szinyei Merse képviselőtársunk volt az, aki rámutatott arra, hogy maga is úgy érzi, hogy az adókivetés mai rendszerén kell változtatni, mert ez teszi ma tarthatatlanná a helyzetét. Én csak két jelentéktelennek látszó esetet vagyok bátor idehozni a Ház elé, amelyek azonban határozottan mutatják, hogy milyen a mai kormányzati rendszer adópolitikája. Az egyik az, hogy amikor én Szegvár kisközségem egyik borbélyának elárverezett tükre ügyében az igen t. pénzügyminiszter úrhoz fordultam levélben és arra kértem, hogy mentse meg ennek a szegény borbélynak egyetlen tükrét, a miniszter úr azt a választ adta nekem, hogy ez a kisember az iparát ettől még folytatni tudja, nem áll tehát módjában, hogy ezt az árverezést meggátolja. Ez az egyik eset. Engedtessék meg nekem, hogy rámutassak másfelől arra, hogy a miniszter úr nem mindig ilyen rigorózus, hogy a pénzügyi kormányzat sok olyan hibát csinál, amely méltán rászolgál arra, hogy az országnak kellő véleménye legyen ezekről a dolgokról. Tegnap rámutattam a szeszkar teli dzsungelére. Rámutattam arra az egészen kirívó és tarthatatlan helyzetre, arra a törvénnyel védett protekcionista rendszerre, amelyet egészen érthetetlen módon a szesz- és az élesztőkartellnél érdekelt idegen állampolgárok élveznek magyar állampolgárok rovására. Most T & akarok mutatni arra, hogy amikor ennek a kis borbélynak a tükrét elviszik, hogyan adózik ugyanakkor az élesztőkartell, amellyel tegnap is foglalkoztam. Tegnapi beszédemben rámutattam már arra, hogy Magyarországon két élesztőgyár foglalkozik élesztőgyártással, mégpedig a Krausz és Moskovics, valamint a Gschwindt-gyár. Ezek eddig körülbelül 10.000 hektoliter után á 20 pengő adót fizettek, tehát ötmillió pengős haszonnal járó üzlet után 200.000 pengőt kitevő összeget fizettek adóban Magyarországon. Ötmillió kilogramm élesztő után, amelyet ők 1'40 pengőért adnak kilónként, — tisztán saját kalkulációjuk szerint, saját kalkulációjukra bazírozva állapítom meg — ötmillió pengőt kerestek és ebből 200.000 pengőt juttattak csak az államkincstárnak. Rámutattam arra is, hogy az 1921 :XLI. te, az úgynevezett «Lex Hegedüs» alapján, amikor megalakult a szeszkartell és megalakult későbh az élesztőkartell, egyik napról a másikra 70 fillérről 1*60 pengőre emelték fel az árakat. Később, amikor idegen élesztő jött az országba, az árat leszállították 1*40 pengőre és ma is 1'40 pengő az ára. Van-e tudomása az igen t. miniszter úrnak arról, hogy miután nem volt kifejezett monopólium az élesztőtermelésnél, megkísérelte más gyár is az élesztőtermelést és az eddigi három fillér helyett — eddig ugyanis három fillér adó esett az 1 pengő 40 filléres árra ~ 30 fillér adót ajánlott fel az igen t. pénzügyminiszter úrnak, ha megengedi részére a sajtolt élesztő gyártását. A pénzügyi kormányzat természetesen a kartellek mozgolódásainak és erőviszonyainak kitűnő kifejezéseképpen ezt megakadályozta, illetve nem engedélyezte és ilyenformán az élesztőkartell 13 millió pengővel károsította meg az államkincstárt. A pénzügyminiszter úr most a legutóbb, 1933 április 26-án kiadott 4000. számú M. E. rendelet alapján, amelyben újból szabályozták az élesztőgyártást, 22 fillérben állapítja meg 1 kilogramm élesztő adóját. A miniszter úr most rájött arra, hogy az élesztőgyárak ezt a 22 fillért elbírják, tehát még abban az esetben is, ha le is vonnánk a tényleg befizetett tízszer 200.000 pengőt, megállapíthatjuk, hogy 9 millió pengővel károsította meg az élesztőkartell az államkincstárt. De kérdezem az igen t. jelenlévő pénzügyminiszter úrtól: hogyan lehet itt egyáltalán adómorálról beszélni akkor, amikor a pénzügyminiszter úr az adózás szempontjából is különbséget tesz gyáros és gyáros között. Az igen t. pénzügyminiszter úr kiveti a 22 filléres adót, azonban az ansziennitás jogán 14 fillérben állapítja meg a régi élesztőgyárak adóját. Vagyis, ha ma alakul egy új gyár, ez — a hivatalos lapban megjelent lehetetlen rendelet szerint — 22 fillért fog fizetni adó gyanánt az élesztő kilogrammja után, míg a régi gyárak, amelyek eddig is foglalkoztak sajtolt élesztő gyártásával, csak 14 fillért fizetnek. Igaz, a pénzügyminiszter úr erre azt mondja: hogy ezek viszont fizetnek 20 aranyengőt hektóliterenként a szeszkontingens után is. Azonban ez, igen t. miniszter úr, csak három fillért tesz ki, szóval ők még mindig csak 17 fillért fizetnek az új gyárosok 22 fillérjével szemben. Meg kell kérdeznem a^ miniszter urat, hogy milyen cél és milyen irány vezeti akkor, amikor az ansziennitás alapján ezeknek az igen t. élesztőgyáraknak ezt a megindokolatlan és égészen érthetetlen kedvezményt juttatja. Hogy ez mennyire érthetetlen és hogy mennyire védi a
