Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-195

Az országgyűlés képviselőházának 1Ö5. ülése 1933 június 8-án, csütörtökön. 123 látjuk, hogy rossz, utánozzuk Csináljunk jó dolgot magunk Nébai Gaal Gaston, a kiváló nagy politikus agrárvezérférfiú, a nép igazi barátja, tudományos férfiú is volt és ide mert bátran állani és azt mondotta: moratóriumra van szükség. Akkor azt mondták, hogy összedűl a világ. A fél ország ezért imádkozott és mégis attól féltek, hogy összedűl a világ, mert Gaal Gaston kiejtette ezt a szót, hogy «moratórium». Bocsánatot kérek, a régi hitelélet megállt —• ez az új tartozásokra nem vonatkozik — és egészségesebbé tesszük a hiteléletet így, mintha á mostani, a hitel szempontjából züllött állapotokat nézzük, amikor az adós egyáltalában nem tud, vagy nem akar eleget tenni kötelezettségének. En a magam részéről nem akarok belebocsátkozni pénzügyi elméletek vitatásába, abba, hogy defláció-e vagy infláció; én belátom, hogy az infláció nem segítene az országon, belátom, hogy azt nem lehet szabályozni, hiszen, ha le lehetne csavarni, mint a villanylámpát, akikor, azt hiszem, semmi kifogás sem volna ellene. Ebben a kérdésben azonban — ismétlem — nem akarok véleményt mondani ez nagyon 'kényes kérdés, ennek következményei kiszámíthatatlanok. Ezt a kérdést tehát ebben a formában nem is írom alá, de van egy másik álláspont, amelyet képviselek, hogy tudniillik az adósságok tetemes részét a mai viszonyoknak 'megfelelően, a mai értékeknek, árak: nak megfelelően le kell szállítani, mert lehetetlen álláspont és tarthatatlan helyzet az, hogy például én megvettem egy darab földet tízezer pengőért, (háromezer pengő adósságot csináltam rá, földemet tehát egyharmad értékben megterheltem és akkor most az én egész földemet elvehessek azért az egyharmad adósságért. Ha már elveszik, vegyék el azt a részt, amit megterheltem, de a kétharmad résznek mentesen meg kell maradnia. Ez az osztó igazság. Beszélhetnek nekem a matematikusok, a pénzügyi szakemberek, amit akarnak, tanácskozhatnak addig, amíg a szakálluk a gyomrukig ér, én nem törődöm vele. En azzal törődöm, hogy mi az igazság, hogy mi szolgálja fajtám érdekét, mi szolgálja a dolgozó, éhező, szenvedő koplaló magyarság érdekét. Itt nincsen más szempont. A világháborúban elpusztultak az emberek, ott hagyták életüket és ha egypár ember most a gazdasági fronton elesik, az nem baj, mert nekem azt kell néznem, mi a fajtám érdeke, hogy a mezőgazdasággal foglalkozó száz- és százezreket megmentsem a pusztulástól, a tönkremenéstől. Itt vannak a végrehajtások és itt is lehetetlen állásponttal találkozunk. A tegnapi törvényszéki tárgyaláson, amikor a nagykőrösi nemzeti szocialistákat holmi izgatással alaptalanul mégvádolták, a törvényszéknek a tanúkihallgatásokon alapuló bölcs döntése a szándékok tisztaságáról, a mozgalom becsületességéről győzte meg az egész magyar közvéleményt. Ott hallottam, hogy 32 pengő tartozásért el akartak árverezni 100 és nem tudom, hány hold földet. Ez az istenkáromlásnál is több. Lehetetlen álláspont, hogy akkor, amikor a hitelezők alig kaphatják vissza pénzüket, egzisztenciákat tegyenek tönkre. En becsülöm azokat, akik tiszteséggel vagyont szereznek és földet vásárolnak, ez ellen semmi kifogásom, de az ilyen új földesurakat, akik ilyenformán szerezték vagyonukat, nem tudom becsülni. Ha valakinek nagy jövedelme volt és félretette pénzét, nem lumpolta el, hanem vásárol most rajta, az előtt le a kalappal, ez helyes, rendben van. De ilyen alapon, amikor itt a bajbajutott szegény embereknek, a ibajbajutott nem kisembereknek, hanem közép- és nagybirtokosoknak földjeit megkaparintják, nem helyes; nem ilyen földesurak lebegtek a Jókai Mórok szemei előtt. Ezek a modern Ankerschmidtek nekem valahogyan nem tetszenek. En a földet azoknak a kezében hagynám meg, akik azt becsülettel megművelik. Abból az álláspontból indulok ki, — ez nem demagógia — hogy a föld azé, aki megműveli. Igenis, a föld azé, aki a földet a földért szereti és nemcsak a hasznáért. En tehát a végrehajtásokat az egész vonalon megszüntetném. A legtöbb szegény parasztemiber azt sem tudja, hogy mi az eljárás. Utólag jönnek a decemberben elárverezett földek megmentéséért a képviselőkhöz. Eső után köpenyeg. Szegény, nem tudja mit csináljon, elveszik azt a kis hazai földjét és örökségét, és ne csodál* kőzzünk, ha ilyen emberek azután a szélsőségek felé mennek. Akinek a lába alól kihúzzák a földet akitől megtagadták azt a földet, mert^ elvették tőle, az azután felül a vöröspatkányoknak, felül a nemzetközi izgatóknak. Mert higyjéjs: el a képviselő urak, nem Kun Béla csinálta a kommunizmust, ő csak aratott. Az ilyen intézkedések végzik a mélyszántást ebben az országban, vetik a magot és majd jönnek azok az aratással, akiket nem kívánok még egyszer látni az életben. Nekünk vigyáznunk kell, hogy meggondolatlanul* anélkül, hogy észrevennők, ne szántsunk és vessünk el nemzetköti magot ebben az országban. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) . ; Itt van — még három mondat — a tisztviselőkérdés. Önámításnak tartom, nyíltan megmondom, a tisztviselői fizetések leszállítását. A kormány és az állam sajátmagát csapja be. Kezdettől fogva ellensége voltam minden fizetéscsökkentésnek. A miniszter úr mosolyog, pedig nekem van igazam, és ha én ülnék ott, akkor mást csinálnék. (Derültég>) Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. (Dinnyés Lajos: Meghosszabbítjuk!) Meskó Zoltán: Azonnal befejezem. Ha 20%kal csökkentem a tisztviselői fizetéseket, akkor az egyik oldalon 20%-kal kevesebb lesz a kiadás. Ez idáig rendben van. Nézzük a másik oldalt. Amikor a tisztviselőből élő kisiparos, kisgazda, kereskedő nem bír annyit keresni, hogy majd adót fizessen, akkor tulajdonképpen a tisztviselő osztályt nyomorogtatom tisztán csak azért, hogy közben tönkretegyek kereskedőt, iparost és termelőt, az államnak tulajdonképpen az egész dologból semmi haszna. En ezt nagyon megfontoltam, megnéztem, kis számadást csináltam és ami kicsiben stimmel, annak nagyban is stimmelnie kell. (Derültség.) Elnök: Méltóztassék beszédét befejezni, képviselő úr." (Dinnyés Lajos: Halljuk! Halíjnk! Meghosszabbítjuk!) Meskó Zoltán: Meghosszabbításnak helye nincs! (Derültség.) Engedje meg azonban a Képviselőház, hogy befejezzem beszédemet. (Felkiáltások a jobboldalon: Megengedjük.) Még egy mondat. A külföldre kisíbolt vagyont a pénzügyi kormányzat 260 millióra becsülte. Annakidején, amikor Friedrich István t. barátom is sürgette ezt a kérdést, azt a választ kap^ tuk, hogy 30 millió folyt be a Nemzeti Bankba, annyit jelentettek be. Marad tehát még mindig 230 millió. Kérdezem: mi van ezzel a pénzzel? Vájjon nem ebből a pénzből vásárolják-e a jelzálogleveleket odakünn és szereznek busás