Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.
Ülésnapok - 1931-194
Az országgyűlés képviselőházának lí nem beszélve most az építkezéshez szükséges invesztícióról — egyedül kaucióképpen 250.000 pengőt kell letennie annak, aki élesztőgyártással akar foglalkozni. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. szíveskedjék beszédét befejezni. Andaházi-Kasnya Béla: Igen t. Képviselőház! Nem. akarok az igen t. Ház türelmével visszaélni, éppen azért, bármennyire is sajnálom, igen sok dolgot nem tudok most elmondani. Fogom keresni azonban az alkalmat a tárca költségvetésének részletes vitájánál és az appropriációs vitánál, hogy e kérdés részleteire rámutassak. Ki akarom azonban jelenteni, hogy a protekcionizmus és azok a nagy emberek és a nagy befolyással rendelkező szeszérdekeltek, akik itt és a 33-as bizottságban közöttünk ülnek, mindenütt meg tudják védeni érdekeiket, de a kisember sehol sem talál védekezést és mentséget. Ezért nem volnék lelkiismeretes, ha ennek a kormányzatnak a költségvetését elfogadnám. (Helyeslés a baldalon.) Elnök: Szólásra következik? Takách Géza jegyző: Kozma Jenő! Elnök: A képviselő úr nincs itt, jelentkezése töröltetik. Szólásra következik 1 ! Takách Géza jegyző: Kuna P. András! Elnök: A képviselő úr nincs itt, jelentkezése töröltetik. Szólásra következik? Takách Géza jegyző: Pöngrácz Jenő gróf! Elnök: A képviselő úr nincs itt, jelentkezése töröltetik. Szólásra következik? Takách Géza jegyző: Némethy Vilmos! Elnök: A képviselő úr nincs itt, jelentkezése töröltetik. Szólásra következik? Takách Géza jegyző: Osváth Pál! Elnök: A képviselő úr nincs itt, jelentkezése töröltetik. Szólásra következik?' Takách Géza jegyző: Lázár Miklós! Lázár Miklós: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Igen kedvező auspicmmok között kezdem beszédemet, mert jelen van az igen t. pénzügyminiszter úr. Egy olyan termelési ág ügyét akarom itt szóvátenni igen t. képviselőtársaim előtt, amely a pénzügyminisztériumnak hosszú évek óta mostoha gyermeke. Bármennyire is nagyrabecsülöm az igen t. államtitkár urat, aki a pénzügyminiszter urat a vita folyamán helyettesítette, ez az a probléma, amelyben hosszú évek meddő kísérletezései után sem tudtunk egymással megegyezni. A szőlőgazdaságról és bortermelésről van szó. A t: pénzügyi adminisztráció évek óta a legmakacsabbul ós a legkonokabban zárkózott el minden enyhítés elől, amely ezt az egymillió magyar embert foglalkoztató termelési ágat valamiképpen talpra állíthatta volna. Itt volt a borfogyasztási adó kérdése. Négy évig tartott a vita, amelyben az egész Képviselőháznak minden borvidéki képviselő tagja azon az egységes állásponton volt, hogyha borfogyasztási adónak mérséklése és leszállítása feltétlenül a borfogyasztás emelkedésével jár. A borvidéki képviselők blokkja, élén ennek a blokknak elnökével, Bessenyey Zénó igen t. képviselőtársunkkal, évekig valósággal Don Quijote-i harcot folytatott a borfogyasztási adó leszállítása dolgában. Szemben állott velünk mindig a pénzügyminisztérium illetékes l, ülése 193Ú június 7-én, szerdán. 101 ügyosztálya, amely azon az állásponton volt, hogy a borfogyasztási adó mérséklése egyenesen lehetetlenség, mert ez a községeknél olyan adókiesést fog előidézni, amely a községek háztartását felborítja. Leszögezték magukat amellett az álláspont mellett is, hogy a borfogyasztási adó mérséklése semmiesetre sem fogja maga után vonni a borfogyasztás emelkedését. Mi történt? A Károlyi-kormány 50%-kai mérsékelte a borfogyasztási adót és ez a borfogyasztásnak 47%-os emelkedésével járt. Ha ez így van, !ha ebben az ügyben nekünk, akik a borfogyasztási adónak eltörlését évekig hiába sürgettük, ennyire igazunk volt, felvetődik az a kérdés; miért zárkózik el az igen t. pénzügyi kormány mindazoktól a javaslatoktól, amelyekkel mi a magtermelés után ennek a második, legtöbb magyar munkáskezet foglalkoztató termelési ágnak a talpraállítását propagáljuk? Miért van az, hogy a pénzügyi kormány ilyen makacsul és konokul ragaszkodik az italmérési elavult rendszernek ahhoz a formájához, amely ma hovatovább kerékkötője a borfogyasztásnak? Miért van „„az, hogy az országnak egymillió lakosa nem tudja prosperitással végezni gazdasági munkáját egy elavult rendszer miatt, amely minden materiális ok nélkül akadályozza a gazdasági munkával előállított termékek forgalmát és fogyasztását? Miért van az, hogy egy termelési ág, amely egymillió embernek ad közvetve és közvetlenül kenyeret, még ma is, egy irgalmatlan gazdasági helyzet mélypontján, abban a helyzetben van, hogy míg az a textilgyáros a maga áruját, vagy az a gyümölcstermelő a maga almáját, szilváját és körtéjét annak adhatja el, akinek akarja, addig a borfogysztáw és a bor egyáltalában úgy kezeltetik a pénzügyminisztérium részéről, mint például a lőpor, közveszélyes cikké van deklarálva, mert egy mezőgazdasági munkával előállított^terméknek forgalma és fogyasztása olyan korlátok közé van szorítva, mint egyetlenegy más termelési ágé sem. T. Képviselőház! Egy erősen antialkoholista, vagy helyesebben anti-borista álláspont mutatkozik a t. pénzügyi kormány részéről, mert mint előttem szóló Andaházi-Kasnya Béla, t. képviselőtársam kifejtette, a szeszfogyasztás irányában nem állítanak fel olyan korlátokat (Zaj a\ baloldalon.) és nem kezelik azzal a ma már anakronisztikus rigorozitással, amellyel a borfogyasztást kezeli a pénzügyi kormány. A mi italmérési rendszerünk teljes dzsungel. Elképesztő, hogy ma, amikor olyan nehezen keresi meg minden termelési ág a maga száraz kenyerét, a pénzügyi kormány részéről mást, mint akadályokat nem látunk a bortermeléssel szemben. Hogyan van az, hogy a vendéglők és kávéházak egymással szemben való versenyét is az italmérési jog mikéntje szabályozza, hogy a, t. pénzügyminisztérium dönti el, vájjon spriccert lehet-e inni egy kávéházban, vagy sem, hogy a jövedéki jogi szabályok teszik lehetővé, vagy lehetetlenné, vájjon bizonyos fajtájú borokat lehet-e palackban, vagy pohárban kapni fűszerüzletben, vagy cukrászdában? Mesterséges akadályokat állítanak olyan nemzeti termelési ág elé, amely egymillió embernek ad kenyeret! Aki valamikor meg fogja írni a mai kor gazdasági jellemképét, elbámulva fogja megállapítani, hogy egy ország lakosságának 15%-át jelentő néptömeg képtelen volt saját boldogulása érdekében annyit
