Képviselőházi napló, 1931. XVII. kötet • 1933. június 06. - 1933. július 13.

Ülésnapok - 1931-194

lÓÖ Áz országgyűlés képviselőházának szeszre a belföldi fogyasztó fizet rá a legerősebb mértékben. Az exportszesznek — hogy csak egy kirívó példát mondjak — odakint 30 fillér literje, idebent pedig öt pengő. Méltóztatnak tudni, hogy mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy tönkreteszi azt az iparunkat, amely a szesszel foglalkozik.

; így a textiliában például a fényesítéshez és műselyemgyártás'hoz használnak szeszt. Méltóztassék elképzelni a kozmetikában itt van a kölni vízgyártás, a parfüméria, szóval mindezek a dolgok, ahol igen kitűnően lehetne használni a szeszt, ha olcsóbb volna. Ezek ma képtelenek ilyen ötpengős szeszárak mellett dolgozni, úgyhogy egy igen kitűnő, életképes ipart öl meg idebent az országban ez a szeszkartell a maga kedvezményezett helyzetében, amellyel állítólag nagy jótékonyságot gyakorol az országra nézve. Rámutatok arra, hogy soha károsabb és soha csodálatosabb hatalommal rendelkező kartell nem volt ebben az országban, mert 1921 óta ez a kartell már két minisztert emelt ki^ székéből, az egyik volt Korányi pénzügyminiszter úr, aki annakidején nem akarta elfogadni a szesz árának emelését, a másik pedig, mint nagyon jól tudjuk, Imrédy igen t. pénzügyminiszter úr, akit igen ügyesen... (Dinnyés Lajos: Ivády!) Ivády miniszter úr. Sajnos, nem Imrédy, tévedtem. (Derültség.) A másik Ivády földmívelésügyi miniszter úr volt, akit egészen ügyesen és rovíd idő alatt sikerült a kartellnek az Ő kitűnő apparátusával a miniszteri székből kiemelni. Igen t. képviselőtársaim! Itt most kötelességemnek érzem reflektálni Fellner Béla kép viselőtársunknak a költségvetés általános vitájánál elhangzott egy mondatára, aki, amikor megkérdeztem beszéde alkalmával, hogy •. mi van a szeszárakkal és mi van az élesztővel, apodiktice kijelentette, hogy neki ehhez semmi köze sincs. Engedjék meg, hogy röviden bemutassam, hogy mi köze van igenis a jelen nem levő képviselőtársunknak ehhez a dologhoz. A Győri Szeszgyár, amint voltam bátor rámu tatni, 44.000, a Leipziger, amelyhez tudjuk, milyen szálak fűzik a képviselő urat, 42.000, a Gsehwindt-gyár 8000, a Krausz-gyár pedig 2000 hektoliter szeszt gyári Szembetűnő, hogy az előbbi két gyár 87.000 hektolitert termel, a másik kettő pedig 10 és félezer hektolitert Ez az eltolódás azonban csak (látszólagos, mert a valóság a következő: 1921-ben, a kartell megalakulása idején, a Gschwindt- és a KrauszMoskovitz-gyár kimondták azt, hogy. ők lemondanak a szeszkontingens egy részéről ép ez az, amit átruháztak a Leipzigerre és a Győri Szeszgyárra, míg a Győri Szeszgyár és a Leipziger teljesen elállt attól, hogy élesztőt gyártson. Szóval az előbbiek átadták az élesztőgyártást a Gschwindt-gy árnak és a Krausz-Moskovits-gyárnak. Hogy ez milyen üzlet, azt a felületes szemlélő az első pillanatra el sem tudja képzelni. Magyarországon hozzávetőleg 5 millió kilogramm élesztőt fogyasztanak évenkint. Ha kombinációba méltóztatnak venni, hogy a termelési költség kilogrammonkint legfeljebb 16 fillér és hogy a inai egységár 1 pengő 40 fillér kilogrammonkint, akkor megállapíthatjuk, milyen óriási hasznot jelent ez a kartellnek. Meg kell ugyanis jegyeznem, hogy a. kartellnek az előállítási árra vonatkozó állítását mármost kétségbevonom, mert a valóságos számítás körülbelül 16 fillérnek felel meg kilogrammonkint, míg ezzel szemben a kartell azt állítja, hogy neki 40 fillérbe kerül 19%. ülése 193$ június 7-én, szerdán. a préselt élesztő előállítása. Ha az élesztőkartell bevallja, hogy neki 40 fillérbe kerül a préselt élesztő előállítása kilogrammonkint és ezt 1 pengő 40 fiiérért árusítja, igen könnyű kiszámítani, hogy saját adatai szerint is ötmillió kilogrammnál ötmillió pengő tiszta hasznot jelent csak maga az élesztő. Elesztőmonopólium nem volt, de nem is lehetett, mert élesztőt tulajdonképpen csak azok a gyárak gyárthatnak, amelyek szeszt főznek, lévén tudvalevőleg az élesztő a szesznek mellékterméke. S ez az, amivel kapcsolatban rá kell mutatnom a pénzügyi kormányzat tarthatatlan és lehetetlen politikájára. Ugyanis előírják, hogy minden olyan szeszgyár, amely élesztőgyártással fogalkozik, tartozik szeszkontingensének megfelelően hektoliterenkint 20 pengő adót fizetni. íme, igen t. képviselőtársaim, ezért nem 42.000 és 44.000 hektoliter a kontingens a két élesztőgyárnál, hanem csak 2000 és 8000 hektoliter, mert nagy különbség az, hogy 86.000 hektoliter után fizetek-e 20 pengőt hektoliterenkint, vagy csak 10.000 hektoliter után. Ezért szállottak le a szeszfőzésben 10.000 hektoliterre. Azzal, hogy 10.000 hektoliterre szállottak le, az előbb említett ötmillió pengő nyereséggel szemben az élesztőkartell fizet 200.000 pengő adót. Miután 10.000 hektolitert gyártanak á 20 pengő, ez 200.000 pengő adó, tehát ennyi részesedése van a kincstárnak. Hogy milyen jó üzlet az élesztőkartell, azt bizonyítják a következők: Mielőtt az élesztőkartell megalakult volna, 70 fillér volt az élesztő 3.1* cl, M kartell megalakulása pillanatában felemelkedett 1 pengő 60 fillérre. Szóval méltóztatnak látni, hogy milyen óriási üzleti lehetőség volt ebben a kartellvéd elemben. Amikor 16 filléres rezsivel 70 filléres ár mellett is gyönyörű hasznot tudtak maguknak biztosítani, felemelték az árakat 1 pengő 60 fillérre. Amikor a külföldi élesztő megjelent és kénytelenek voltak lejjebb szállni az árral és lementek 1 pengő 40 fillérre. De a szeszkartell hatalmas és mindenekfelett álló és bámulaton rövid idő alatt keresztülvitte, hogy az 1 pengő 40 filléres élesztőt 1 pengő 60 filléres védővámmal támogatták, szóval 120%-os védővámot tudott magának teremteni az élesztőkartell a maga érdekeinek biztosítására. Mivel az élesztőgyártás nem monopólium, azt hinné mindenki, hogy akárki gyárthat élesztőt. Ez azonban nem így van. Annak ellenére, hogy erre nincs törvényes rendelkezés, annak ellenére, hogy' meg kellene adni akárkinek az engedélyt, aki élesztőgyártással akar foglalkozni, nem adják ezt meg. A pénzügyminisztériumnak nem volt annyi bátorsága, anynyi gerince és egyenessége, hogy vagy elutasította volna az idevágó kéréseket, vagy pedig helybenhagyta volna, mert tudták azt, hogy a legelőnyösebb, ha sem nem utasítják el, sem nem hagyják helyben a kéréseket. Történt tehát itt egy olyan intézkedés, amely nem engedte ugyan meg az élesztőgyártást, de nem is tiltotta el. Végre megcsinálták az élesztorendeletet, amely azután egyedül és kizárólag a Gömbös-kormány megbocsáthatatlan szégyene, mert mindazt az előnyt, amelyet aa élesztőkartell eddig törvényen kívül élvezett, törvényesítette, ellenben azokat, akik az élesztőt olcsóbban bocsátották volna a közönség rendelkezésére, egyszerűen kizárta a gyártástól. Azt hiszem, a rendelet közismert; nem is kívánom beszédidőm lejárta miatt ezt ismételni. Csak arra akarok rámutatni, hogy -r-«