Képviselőházi napló, 1931. XVI. kötet • 1933. május 18. - 1933. június 02.

Ülésnapok - 1931-183

56 Az országgyűlés képviselőházának 181 Legutóbb a rákosmenti községekben voltak választások Rákoskeresztúron, Cinkotán, Csömörön, Kerepesen. A szociáldemokratapárt, illetőleg a baloldali blokk, — mert egyes községekben így indultak — bizalmi férfiait egyenesen kiszorították, kinyomták, nem engedték be a bizalmi férfiakat a törvény világos rendelkezése ellenére, vagy csak intervencióra és csak a déli órákban, amikor a tervbe vett visszaéléseket már végrehajtották, úgyhogy ilyen körülmények között egészen természetes, hogy a népakarat nem nyilvánulhat meg és nem érvényesülhet. Ennek a törvénynek a revíziója már igazán régen esedékes volna. Ez a törvény rossz és maradi, ennek a törvénynek alapján községi politikát, gyümölcsöző községi politikát folytatni nem lehet. Ennek a törvénynek alapján a választók száma körülbelül 15—18—20%, ami elenyészően kevés és antidemokratikus. Ez a törvény fenntartja a virilis jogot, ez a törvény kinullázza a föld népét, lehetetlenné teszi számára az alkotmányos életben való közreműködést és ez a törvény tág lehetőséget ad a visszaélésekre, sok esetben a közigazgatás ezt úgy hajtja végre, hogy nem lehet hozzáférni, kezében van a hatalom és úgy irányítja a dolgokat, ahogyan az az ő felfogásának megfelel. A tisztújítás közfelkiáltással — magam is végignéztem néhányat — valóságos komédia (Zaj jobbfelől. Halljuk ! Halljuk ! a szélsőbaloldalon.), csúnya komédia, visszaélés, visszaélés a népakarattal és visszaélés a nép türelmével. Nagyon igaza van Eckhardt Tibor képviselőtársamnak, igazán nem lehet tudni, hol áll meg és mikor szakad vége a türelemnek. (Zaj a jobboldalon. Halljuk ! Halljuk ! a szélsőbaloldalon.) Én a kormánynak nem az egyenlő elbánást ajánlom, az természetes, hogy egyenlő elbánásnak kell lenni, hanem azt ajánlom, hogy állítsa vissza a közszabadságokat, tegye lehetővé az egyesülést és gyülekezést, necsak fent, a felső régiókban, hanem a dolgozó nép számára is. Semmi értelme, semmi célja nincs annak a politikának, amelyet folytatnak, amely tökéletesen ellentéte annak, amit a programmnyilatkozatokban hallunk. A miniszterelnök úr, amikor bemutatkozott, azt mondotta, hogy ő nem akar lélektiprást és egyéb sem történik, mint lélektiprás az egész vonalon, a közigazgatás egész területén. Nagyon kevés tiszteletreméltó kivétel van itt, ez azonban nem javít a helyzeten semmit. Ez a rövid idő, amely rendelkezésemre áll, nem ad nekem lehetőséget arra, hogy az akták és végzések egész tömegét hozzam ide, de meg fog történni, megint ide fogjuk hozni és ha a miniszter úr nem akarja, hogy ezek a dolgok ide kerüljenek, amelyek szerinte irritálják a magyar közvéleményt, akkor mint belügyminiszter, mint a közigazgatás feje tegyen róla, hogy ezek a közigazgatási kilengések, ezek a közigazgatási visszaélések és atrocitások megszűnjenek. Még egy kérdésről kell beszélnem, ez a rendelettervezet, amelyről Peyer képviselőtársam már szólt. Arra akarom kérni a kormányt, ne nyúljon ezekhez a szerzett jogokhoz, ne fejlessze vissza az amúgy is ösztövér magyar szociálpolitikát, ne vegye el a baleseti járadékosoktól keserves kis járadékaikat. Ezek éppen olyan rokkantak, mint a hadirokkantak ; ezek az ipari termelés áldozatai és rokkantjai ; ezek megérdemelték a járadékot, törvényileg biztosítva van számukra ez a járadék és semmi sem okolja meg, hogy most ezekhez a jogokhoz hozzányúljanak. Megint nagyon naiv, nagyon furcsa és tájékozatlanságra vall a miniszter úrnak az a kijelentése ezzel kapcsolatban, hogy a magyar szociális biztosítást valami konjunkturális szuggesztió termelte ki magából. Ez nem felel meg a valóságnak. Ez egyrészt a magyar munkásság követelé. Ülése 193$ május 18-án, csütörtökön. sének és harcának gyümölcse. A magyar munkásság volt az, amely már 60 esztendővel ezelőtt lerakta az első magyar szociális biztosítási intézmény alapjait, azután fejlesztette a maga önkormányzatának erejével, küzdött továbbfejlesztéséért és az 1907. évi XIX. t.-cikkei el tudta érni, nem mint konjunkturális eredményt, hanem mint a fejlődésnek egyik állomását, a munkásbiztosítás további kiépítését. Konjunkturális szuggesztió itt nem volt, t. Képviselőház. Itt az volt, amit más országban fejlődés hozott magával. De ha már erről beszélünk, el kell mondanom, hogy minél rosszabb valamely országban a kereskedelmi, ipari és termelési konjunktúra, annál inkább szükség van a jó és kiadós szociálpolitikára. Nagy konjunktúrák idején kevésbbé van rá szükség, mert hiszen a dolgozó nép akkor a maga termelő munkájával tudja magát eltartani. Rossz konjunktúrák idején sokkal fokozottabb mértékben van jelentősége a szociális biztosításnak, tehát egészen hamis és egészen elképesztő az, hogy a szociális biztosítás legfőbb őre ilyen tájékozatlan szociális biztosítási kérdésekben. Ennek a rendelettervezetnek én visszavonását kérem. Kérem a miniszter urat és a kormányt, hogy amikor milliók tömegével támogatja a nagybirtokot, ugyanakkor a szegény, elesett, nyomorult, rokkant munkásoktól ne vegye el azt a csekély járadékot. A munkáltatók szempontjából ez nem jelent semmit és én a munkáltatók érdekképviseletét is kérem innen, hogy hagyjanak fel azzal a mesterséges hangulatkeltéssel, amelyet a szociális biztosítással szemben már hónapok óta folytatnak. Most meg akarják vonni visszamenő hatálylyal a 25%-ig menő rokkantak járandóságát. Ennél kegyetlenebb gondolatot el sem tudok képzelni. Leteszek ide a Ház asztalára visszavárólag 11 darab képet ; méltóztassanak megnézni, kiktől akarják megvonni azokat a 10—12—15—20 pengős havi járadékokat. Nézze meg Fenyő Miksa, mint a GYOSZ igazgatója, nézzék meg a többi érdekképviseleti urak és vezérek és ha erre se mozdul meg a szívük, ha ezután is kitartanak a mellett hogy vissza kell fejleszteni a szociálpolitikát, hát számoljanak szívükkel, számoljanak lelkiismeretükkel. (Peyer Károly : Csak pénzszekrényük van, nem szívük !) Megszokási járadékot állapít meg ez a rendelettervezet. Megszokás ! Lehet, hogy van bizonyos megszokás, de a rokkant munkást éppen a kapitalizmus nem akarja megszokni. A munkás talán valamennyire megszokja az ő balesetét, bár állandó J kárt szenved miatta és munkaképessége csökken, de a kapitalizmus, amikor válogatja a munkást, nem szokja meg a félszemű, a csonkakezű» a csonkaujjú munkást» hanem kirekeszti a termelésből. Most még tetejében odaáll és kisírja a kormánytól azt a rendelettervezetet, amely törvénytelenül, jogtalanul von el rokkant munkásoktól, szerzett jogok alapján megállapított járadékokat. Hogy a balesetek száma nagy, hogy a teher a miniszter úr szerint emelkedik I Hiszen ez nem is olyan nagyon veszedelmes. Maga a rendelettervezet állapítja meg, hogy itt nincs nagy veszedelem és nincs nagy emelkedésről szó. Most, gondolom, a munkabérek 1'8%-a a baleseti teher, ettől nem omlik össze a magyar termelés, arról nincs szó. De ha a kapitalista urak ehhez a módszerhez nyúlnak, akkor próbálják valami kis profilaxiával elejét vágni a baleseteknek. Ök csinálják a Bedeaux-rendszert, amellyel hajszolják a munkás testét és lelkét és amellyel szaporítják a baleseti lehetőségeket. A magyar kormány mulasztja el a munkásvédelmet, mert iparfelügyelet ugyan van, (Peyer Károly : Papiroson !) de iparvédelem nincs, baleset-megelőzésre nagyon