Képviselőházi napló, 1931. XVI. kötet • 1933. május 18. - 1933. június 02.

Ülésnapok - 1931-191

47& Az országgyűlés képviselőházának 191. ülése 1933 június 1-én, csütörtökön. tása terén. Nem történt egyéb, legalább a, mi vidékünkön nem, mint az, hogy megcsinálták a mérnök urak a felvételeket, elkészítették egyes községek határában a részletes terveket, ezeknek a terveknek végrehajtása azonban nem történt meg, s ezek a tervek, amelyek igen sok költségébe kerültek az államnak, ma a földmívelésügyi minisztérium valamelyik osztályában, vagy valamelyik más hatóság fiókiában feküsznek, s azt a hetven mérnököt, akik az Alföld fásításával foglalkoztak, a miniszter úr egyik elődje egyszerűen szélnek eresztette. Tudom, hogy a fedezet kevés, de viszont az Alföld fásításának problémája főleg a lecsapolással kapcsolatban olyan fontos valami, hogy erre valamiképpen feltétlenül kellene fedezetet teremteni. Van azután két ideám; ezeket kerületem egyes községeiben már meg is valósították. Az egyik az, hogy a községi költségvetés 2%-át évente a község belterületének fásítására fordítsák. Ez nagyon bevált, mert pár esztendő alatt legalább is az egyik községet gyönyörűen be tudták fásítani. A másik az, amit egyik községemben már szintén megvalósítotk, hogy bizonyos statútumok megváltoztatásával k'mondták, hogy minden fa, amelyet valaki a saját háza előtt ültet, az illető saját tulajdonába megy át. Amióta ezt kimondták, azóta a községemben ültetett fákat sokkal nagyobb gondossággal és szeretettel gondozzák a fák tulajdonosai. A magam részéről is szükségesnek tartom az erdőtörvénynek mielőbbi tető alá hozását és ezt a földmívelésügyi miniszter úr nagybecsű figyelmébe ajánlom. Az erdőtörvény az erdőprobléma nagyrészét, amennyiben azt törvénnyel meg lehet oldani, igyekszik megoldani. Tegnap az előadó úr is volt szives erre utalni. Én támogatom őt akkor, amikor a ma"am részéről a földmívelésügyi miniszter úr figyelmébe ajánlom ennek a törvénynek létesítését. A lecsapolással szorosan összefüggnek a Duna—Tisza-köze útügyei. A lecsap olás előtt a kormányzatok mindig azt hangoztatták, hogy azért nem lehet állandóan a Duna—Tisza-közén utakat építeni, megfelelő modern úthálózatot teremteni, — amint az megtörtént az ország egyéb vidékein — mert óriási mocsarak állták annak útját. Most a lecsapolás megtörtént, annak súlyos terheit szenvedjük, ellenben hiába várjuk annak az útépítő programúinak beállítását, annak keresztülvitelét, ami nélkül pedig az egész Duna—Tisza-közének gazdálkodása lehetetlenné van téve. A Duna—Tisza-köze lakosságának körülbelül 40%-a tanyán lakik és a tanyák úgy el vannak zárva a világtól, az egyes centrumoktól, hogy terményeiket, főleg gyümölcseiket beszállítani szinte képtelenség. Miután az előadó úr különösen hangsúlyozta tegnap éjszaka, hogy az egész gazdasági élet legégetőbb problémája az értékesítés, hangsúlyozom, hogy az értékesítés problémája megoldhatatlan megfelelő utak nélkül. A Duna—Tisza-közén tulajdonképpen csak két útvonal van, az egyik lefelé Kelebia, a másik szintén lefelé Szeged irányában, de összekötő utak jóformán nincsenek. Az a helyzet, hogy ha az ember Pest megye egyik oldaláról át akar menni a másik oldalára, légvonalban 20—30 kilométer távolságba, másfél napig kell a vasúton utazni, vagy ha autón akarja az utat megtenni, — saját kerületemben tapasztaltam — ötször-hatszor akkora utat kell megtennie, mint amennyit kellene tennie, ha közlekedési utak és vonalak volnának. Tudom, hogy az útkérdés nem esik a földmívelésügyi miniszter úr hatáskörébe, miután azonban ez a kérdés olyan szorosan öisszefügg a földmívelés, a mezőgazdaság kérdésével, kérem őt, hogy a kormányban Pest vármegye eme lehetetlen útviszonyainak megjavítását legyen szíves támogatni és jóakarattal odahatni, hogy főként a mezőgazdasági célokat szolgáló utak kiépítése révén a lakosság jó közlekedéshez jusson, hogy lehetővé váljék a gazdának, hogy a központokba terményeit beszállíthassa és azokat értékesíteni tudja. Lázár Miklós igen t. képviselőtársam az előbb büszkén említette, hogy ő a történelmi borvidék képviselője. Én csak a szegény homoki borvidéknek vagyok képviselője, (Derültség. — Lázár Miklós: 'Nem szégyen az sem!) de engedje meg, hogy hozzá úgyis, mint a Szőlősgazdák Országos Egyesületének elnökéhez egy kérést intézzek. Legyen olyan kegyes és hasson oda, hogy a történelmi szőlővidék érdekeltségei hagyják élni a szegény homoki borvidékeket. (Lázár Miklós; Miért?) A homoki borvidék érdekeltjei folyton olvassák és halliják, ía szaklapok folyton arról irkálnak, hogy miképpen akarnak bennünket kiirtani, hogy a homoki szőlőket meg akarják szüntetni. (Lázár Miklós: Soha erről nem volt szóii) Tudom, [hogy ez nem fog megtörténni, de ez rossz hangulatot kelt. Eta meg nem történhetik, hiszen ma már egész községek homoki bor és szőlő termeléséből élnek. Van kerületemiben egy község, amely 1000 vágón szőlőt exportált a múlt ősszel Berlinbe. Lehetetlen a homoki szőlőket kiirtani; nem is szólva a szociális szempontokról, hiszen a homoki borszőlők vidékén ez a bortermelés teljesen megszüntette a munkanélküliséget. (Lázár Miklós: Úgy van!) Nekem tehát az a kérésem volna, hagyjunk fel ezzel a vitával. (Lázár Miklós: El sem kezdtük, képviselő úr!) Én ülésen kívül be fogom bizonyítani, hog*y elkezdtük, valószínűleg nem laz elnök úr és nem a Házban kezdték el, hanem a Házon kívül. Aa a kérésem tehát, hagyjunk fel ezzel a meddő vitával, ennek úgysincs semmi célja és nem is hiszem, hogy a homoki szőlővidékek bora vagy szőlőtermesztése komoly konkurrenciát csinálna a hegyvidéki boroknak. (Lázár Miklós: Koccintsunk kérem. — Derültség.) Nekem csak a hangulatrontás ellen van kifogásom. A homoki szőlővidékek érdekeltsége mindig azt hiszi, hogy ez a hangulatrontás az oka annak, hogy a kormány részéről olyan mostoha elbánásban van része. A homokvidéki saőlőérdekeltségeknek az a súlyos panaszuk a földmívelésügyi minisztériummal szemben, (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) hogy az a bizonyos kedvezményes rézgálic, amelyet felhívásra vásároltak, sokkal drágább, mint amit a kiartelltől vásárolni lehet. (Lázár Miklós: A kartell is drága! A kartell 50 pengőért adja a rézgálicot, ugyanakkor a földmívelésügyi minisztérium által az érdekeltek rendelkezésére bocsátott rézgálic 60 pengőbe kerül, ehhez hozzáadatik a fuvar és a forgalmi adó, úgyhogy 64 pengőt kell például Izsákon, vagy egyéb községekben ezért a rézgálicért fizetni. (Dinnyés Lajos: 60-ért adják! — Lázár Miklós: Az olasz 42!) Az érdekeltek, minthogy a kartell hajlandó -olcsóbban adni a rézgálicot, felajánlották a földmívelésügyi minisztériumnak, hogy vegye vissza ezt a rézgálicot. (Dinnyés Lajos: Nem vette vissza!) Erre a minisztériumban azt mondták, hogy nem vehetili vissza? mert ne-