Képviselőházi napló, 1931. XVI. kötet • 1933. május 18. - 1933. június 02.

Ülésnapok - 1931-183

Az országgyűlés képviselőházának 183. a báloldalon. — Olvassa): «ha volna olyan koronás királyunk, akinek nevét dicsőség venné körül, aki a nemzettel együtt élt, aki vele együtt küzdött, vele együtt már csatákat nyert, akkor természetesen helyes volna az az okfejtés, hogy e kérdés megoldása de facto hozzájárulhat ahhoz, hogy a magyar élet megerősödjék.» Ezt a tételt abszolúte nem tudom megérteni. Hiszen akkor a magyar restauráció, a magyar királyság sohasem lesz keresztülvihető, mert olyan királyt, aki csatákat nyert, én nem tudok. (Gr. Sigray Antal: Amikor békéről beszélünk folyton!) A kormáoiyprogramm legelején a béke mellé szegezte le magát az igen t. miniszterelnök úr és most olyan királyt keres, aki csatákat nyer. (Héjj Imre: Ez a kép nem függ össze ezzel! Ezt csak erőszakkal lehet így magyarázni!) Ezen az alapon meg kellene várnunk, míg akad egy Napoleon, aki idejönne, királynak (Ügy van! balfelől.) és akkor, azt hiszem, nem a szentistváni gondolat jegyében* lenne itt restauráció. Ennek a kérdésnek másik oldala is van. Ha a miniszterelnök úr személyi kérdést^ csinál ebből, akkor nagyon félő, hogy félreértés származik ebből, a közvélemény azt fogja hinni, — joggal-e vagy nem, azt nem tudom, de kénytelen lesz azt hinni, — hogy személyi kérdések miatt vannak akadályai a restaurációnak. Mert egyrészt azt mondani, hogy ez belügyi kérdés, másrészt kifogásolni a király személyét, aki nem nyert csatákat, ez lehetetlen. Én Gömbös Gyulát úgy ismerem, mint aki azért igyekezett a hatalom legfőbb polcát elérni, mert hivatást érzett arra, hogy a nemzetet nehéz helyzetéből kivezesse. Ha ez így van, akkor bizonyára nyomokat akar hagyni a magyar történelemben, amely nyomok dicsé rőlí\g fogna* róla bizonyságot tenni az utókornak. Ha ezen az úton halad, ha személyi kérdéseket visz bele ebbe a nagy országos kérdésbe, akkor a történelem nem fog róla kedvezően megemlékezni, akkor színezete lesz a dolognak, mintha a hatalomhoz való ragaszkodás tenné nem aktuálissá úgy ezt a kérdést, mint sok más olyan kérdést, £ melyeknek megoldását itt evek óta surge ctük, amely kérdések megoldása végeredményben lehetséges, hogy a mai hatalmi pozíciókat elvennék a hatalmon lévőktől, de amely kérdések megoldása végeredményben a nemzet igazi akaratát hivatott képviselni. Itt van pl. a választójog kérdése. Az sem aktuális, az is el van odázva. Miért? Mert a nemzet szabadon nyilvánulhatna meg jól átf

ondolt általános, titkos választójog alapján. gy függ össze ez a két kérdés, amelyektől a kormány annyira fázik, amelyeket nem tart aktuálisaknak, ami azt a gyanút, sőt talán bizonyságot keltheti, hogy igenis személyi kérdés az, amely miatt ma a belügyi kérdésnek kimondott restaurációt az igen t. miniszterelnök úr nem tartja aktuálisnak. T. Ház! A miniszterelnök úr ellentétet próbált formálni a magyar legitimizmus mostani és előbbeni álláspontja között. Nagyon tévedett. Mi mindig nemzeti királyságot akartunk és akarunk ma is. Az, hogy felvetődött az a gondolat, hogy a mi nemzeti királyunk esetleg más országoknak is lehet uralkodója, nem ujdonszerű és nem változtat a mi nemzeti királyság-gondolatunkon. Ez csak azt a természetes törekvést jelenti, 'hogy megértette a magyar nép, — és az egész magyar vidék ma így gondolkodik — hogy mi egyedül, segítség nélkül ma nem tudunk fennállani, hogy KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XVI. ülése 1933 május 18-án, csütörtökön. 25 nekünk igenis keresnünk kell és ismét meg kell találnunk azokat a természetes barátokat és szövetségeseket, akikkel évtizedeiken, évszázadokon át tudtunk együtt békében élni. Hogy ez a megismerés ma országszerte megnyilatkozott, hogy a restauráció gondolata ma a népbe átment éppen a gazdasági szükségszerűség következtében, az tagadhatatlan tény és ezért aktuális belpolitikailag ez a kérdés. Nagyon örvendek, hogy a miniszterelnök úr átvette múltkori beszédemből azt a tételemet, hogy a magyarság szimbóluma a kettős kereszt. Ámde ez a kettős kereszt csak akkor hatásos szimbólum, ha a koronás király előtt hordják, mert különben csonka éppen úgy, mint a mi országunk, szimbólum, amely nem effektív és amelyet használni nem lehet. Ha a miniszterelnök úr tényleg arra az álláspontra helyezkedett, hogy az apostoli kettős kereszt a mi jelvényünk, akkor remélem, revideálni fogja tegnapi nyilatkozatát is, mert ha nem, akkor azt hiszem, olyan felelősséget vállal magára, amelyet a jövendő magyar történelem neki soha megbocsátani nem fog. A kérdés külügyi részleteiről a külügyi tárca költségvetésénél fogok felszólalni. Ami a belügyi költségvetést illeti, azt ellenzéki álláspontomnál fogva nem fogadom el, mert a költségvetés megszavazását bizalmi kérdésnek tartom, nem pedig az ország pénzügyi egyensúlya kérdésének, amint azt Apponyi György t. barátom tegnapelőtti beszédében kifejtette, hiszen az ellenzék úgy sem képes a költségvetés megszavazását megakadályozni. (Helyeslés balfelől.) Elnök: Szólásra következik? Patacsi Dénes jegyző: Kozma Jenő! Kozma Jenő: T. Ház! A belügyi tárca tárgyalásánál meg kell állapítanunk, (hogy ez az első eset, hogy nemcsak a közrend tárcáját tárgyaljuk, hanem a népjólét tárcáját is

; (Zaj a baloldalon. — Elnök csenget.) Meg kell állapítanunk, hogy a közrend a mai viszonyok között — szinte azt mondhatnám •— nem a karhatalommal, hanem a népjólét támogatásával tartható és tartandó fenn. (Ügy van! a középen.) Egészen csodálatos az országban az a nyugalom, amely példának állíttatik oda a külföld elé, ahol irigykedve nézik ebben az országban a nyugalmat, amely, mondom, Európában páratlan. Meg kell állapítanunk, hogy ez a nyugalom a helyes belügyi adminisztráció, a helyes belügyi irányvezetés eredménye. (Ügy van! a középen.) Meg kell állapítanunk, hogy ez a nyugalom — ismétlem — nem karhatalmi intézkedéseknek, hanem a népjóléti intézmények helyes,' kezelésének az eredménye. Belügyi kérdés volt 1919-ben is> amikor itt felütötte fejét a vörös rém. és a belügyi intézkedések akkor nem voltak megfelelők; így tört ki a kommunizmus. 1920-tól a megnyugtató belügyi intézkedéseknek egész sorozatát láttuk és a belügyi intézkedések juttatták az országot ahhoz a nyugalomhoz, amelyben ma vagyunk és el kell ismerni, hogy igen nehéz viszonyokiból a helyes belügyi kormányzás kitűnő belügyi viszonyokat teremtett. Ha nézzük, mi volt az oka ennek az eredménynek, akkor rá kell mutatnom, hogy a felső belügyi hatóságoknak az alsó hatóságokkal való közvetlen nexusa teremtette meg ezt a nyugalmat. Egészen csodálatosan az autonómiák ellenére a belügyi kormányzat mindig megtalálta és megtalálja a módját, hogy az alsó hatóságokkal közvetlenül érint4