Képviselőházi napló, 1931. XVI. kötet • 1933. május 18. - 1933. június 02.

Ülésnapok - 1931-187

246 Az országgyűlés képviselőházának 1 Méltóztassék azonban megengedni, hogy ez után a tárgyhoz ugyan nem tartozó, de mégis a tárgyhoz tartozó felszólalás után, amely nemcsak a' magam nevében történik, hanem valamennyi ellenzéki képviselőtársam felfogását és kérelmét is jelenti a t. kormányhoz, az iparosok és a kereskedők ügyéről beszéljek. Előttem felszólalt igen t. és általam nagy rab ecsüllit képviselőtársam nagyon, megköszönte a t. miniszter úrnak azt, amit ő a kisiparosokról mondott. Amit a t. miniszter lir a kisiparosokról mondott, én is megköszönöm a miniszter úrnak. Itt már tizenegy esztendő óta mindig köszöntjük a miniszter uraknak azt, amit a kisiparosokról mondanak, de azt, amit a kisiparosokért cselekedtek, sohasem köszöntük meg. Mert, hogy a magyar kisipari társadalom odáig jutott, ahová eljutott, mégsem mondhatjuk, hogy az a konjunktúra okából következett be; még azt sem mondhatjuk, hogy a kisipari társadalom hibájából, hogy spekuláltak, hogy Amerikában játszottak tőzsdén vagy Pesten hosszra spekuláltak, vagy ia frankkal széniben bessz-spekulációba mentek. A kisipar tönkrement azért, meri az eddigi t. kormányzati rendszer tudatában volt talán annak, amit tegnap a miniszter úr mondott, hogy ia kisipari társadalom erősebb biztosítéka a polgári társadalomnak, mint a nagyipari társadalom, ellenben ennek a konzekvenciáit nem vonta le. Ügy nyúzták őket, (Ügy van! balfelöl.) hogy igazán csak azok a bizonyos székház-kölcsönök, ameyekről Lukács Béla t. barátom beszélt az előbb, voltak az előidézői annak, hogy hangosan nem nyivákoltak és jajgattak a kisiparosok, vagy hogy hangosabban nem jajgattak, mintahogy tényleg jajgattak. De hogy mi történt ebben az országban a forgalmiadóval és a társadalombiztosítóval kapcsolatban és hogy mi történt ebben az országban az egyenes adókkal kapcsolatban a kisiparosokkal szemben, ez olyan szörnyűséges rémregény, amelyet, ha egyszer megírnak, az alatt a fejezet, az alatt a cím alatt fogják megírni, hogy egy polgári kormány miként ásta alá saját polgári védőrjeinek életstandardját. Hogy hová jutott Magyarországon a kisipar, méltóztassanak megengedni, hogy errenézve csak egy példát hozzak fel. A kisiparosoknál, amint méltóztatnak nagyon jól tudni, békében is, jelenleg is, nagy jelentőséggel bírt az olcsó munkaerő és nincs olcsóbb munkaerő, mint kz inas. Az inas az, aki kisepri a boltot, aki megcsinálja a vizesnyolcasokat, akit el lehet küldözgetni. Es ma mi a helyzet? Az, hogy amíg Budapesten 1929-ben a szabóiparban volt 1250 inas, ma csak 650 inas van, ami magyarul azt jelenti, hogy az inasok száma Budapesten a szabóiparban három év alatt felére csökkent. Azt mondja a kisiparos, minek tartson ő inast? Ha inast tart, megállapítják róla, hogy jól megy a sora, több adót vetnek ki rá, az inasból meg nincs semmi haszna, mert az inast vagy oktatás vagy másféle címeken az állam vagy a község annyira igényibeveszi, hogy abból neki semmi haszna nincs. A kisipar leromlására vonatkozólag nincs súlyosabb bizonyíték, mint az a tény, hogy a kisiparosnál inast nem lehet elhelyezni, még abban az esetben sem, ha az inas szülei vállalják, hogy a kisiparosnak fizetnek. Már pénzért sem lehet inast alkalmazni. Hogy hova jutott Magyarországon a kisipar, méltóztassanak megnézni a magyar asztalosipart, méltóztassanak megnézni a magyar lakatosokat, általában az egész iparosságot. • 87. ülése 193$ május 2U-én, szerdán. Nem akarok a vendéglősökről és a kávésokról beszélni, akik tegnap a miniszter uraknál tiszteletüket tették, de tényként kell megállapítanom, hogy ez a kisipar a túlzott igénybevétel, a túlzott adóztatás és a Társadalombiztosítójárulékok következtében olyan katasztrofális helyzetbe jutott, hogy azon ma már nemcsak szép szavak, de cselekedetek sem segítenek. A helyzet ma olyan a magyar kiskereskedőtársadalomra nézve, amelyet amellett még a kormány által támogatott, szubvencionált szövetkezetek egész hálózatával gyilkoltak meg, hogy a magyar ikiskereskedőtársadalom teljesen a tönk szélén áll s a fűszerrestől kezdve, végig a magyar kiskereskedőtársadalom teljes katasztrófába jutott. Mint ahogy a bizottsági vitában elmondtam, a magyar kiskereskedőtársadalom abban a katasztrofális helyzetben van, hogy például a kültelkeken egyes fűszer-kiskereskedők, akik maguk hitelt nem kapnak, jótékony tényezői kell, hogy legyenek az egész környéknek, mert ők adnak kölcsön, hitelbe tejet, lisztet az ottani éhezőknek. T. Ház! A szövetkezetek tulajdonképpen nem egyebek, mint a szovjetrendszer előretolt hadállásai. (Élénk ellenmondások a jobbodalon és a középen.) Méltóztassanak megnézni Szovjetoroszországot, ahol nincs kiskereskedelem; tehát a szövetkezetek a szovjetrendszer előretolt hadállásai. (Meskó Zoltán: Ugyan, kérem! — Zajos ellenmondások a jobboldalon és a középen. — Meskó Zoltán közbeszól.) Tessék megnézni Szovjetoroszországot. Az elárusító szövetkezetek, amelyek tönkreteszik a magyar kiskereskedelmet, tehát megölik a kispolgári társadalom önálló egyedeit, a maguk egész felállításában a szovjetrendszer előretolt hadállásait. (Meskó Zoltán: A galíciai zsidók csinálják a kommunizmust, nem a szövetkezetek]) Nézze, képviselőtársam, erről a kérdésről talán majd Kiskőrösön beszéljen. (Meskó Zoltán: Nem mandátumról van ott szó!) Igenis állítom, t. Képviselőház, hogy a szövetkezetek által tönkretett magyar kisiparosés kiskereskedőtársadalom volt a magyar polgári társadalom legbiztosabb bázisa, mert ebben az országban volt már forradalmár gróf, volt már forradalmár államtitkár, miniszteri tanácsos, nagybirtokos, de sohasem volt... (Meskó Zoltán: Kommunista zsidó!) Nézze, t. képviselőtársam, nekünk ebben a kérdésben csak annyi megjegyezni valónk van, (Meskó Zoltán: Hogy mind a ketten fajvédők vagyunk!) hogy én itt ültem ebben a képviselőházban, amikor ön 1918 októberében ebbe a terembe bekiabálta, hogy Fiumét... (Meskó Zoltán: A Gotterhalte ellen szóltam, igen!) Fiumét ... (Meskó Zoltán: Nem igaz! Hazudik, ha ezt mondja! Ezt Ballá Aladár csinálta! — Zaj. Elnök csenget.) Önnek különben sincs joga sértegetni, mert ön gyáván megtagad minden elégtételadást! Gyáván megszalad minden elégtételadás elől! (Meskó Zoltán: Kire mondja ezt?!) Majd meglátjuk holnap! Ön az, aki gyáván megszalad az elégtételadás elől, tehát ne sértegessen! (Nagy zaj.) Elnök: Csendet kérek! (Meskó Zoltán: En nem párbajozom, mert katholikus ember ^vagyok! Ne tessék engem vallásos meggyőződésemben megtámadni! A bíróság előtt minden elégtéltelt megadok, azt tudja a képviselő úr!) Fábián Béla: Es önnel nem vitatkozom, mert én önt pojácának tartom, (Nagy zaj. — Elnök csenget.) minthogy azonban ön itt beszédembe közbeszólt, kénytelen voltam válaszolni. Meglátszik az, hogy ön kicsoda! Ha az