Képviselőházi napló, 1931. XVI. kötet • 1933. május 18. - 1933. június 02.

Ülésnapok - 1931-186

226 Az országgyűlés képviselőházának egyetlen egy kartellt sem rendszabályoztak még meg. (Magyar Pál: Ez tévedés, képviselő ür! Mint a 'kartellbizottság tagja mondom ezt! Ez már bekövetkezett!) Én pedig azt mondom, hogy komoly rendszabályokat a kartellbizottság még nem hozott létre. Nekünk i$ van képviseletünk a kartellbizottságban (Magyar Pál: Sajnos, nem szokott eljönni!) és a mi információink úgy szólnak, hogy a kartellbizottság működése nem jelent semmit. (Magyar Pál: A képviselőjük egyszer sem volt jelen!) A miniszter úr beszélt a racionalizálásról. Ez valóban figyelemreméltó probléma, ezzel foglalkozni kell. Ha az ember végigmegy a régi gyáírnegyedeken, a Váci-úton, a Soroksári-úton, a külső Kerepesi-úton, vagy az Üllői-úton, ott látja a lerombolt gyárakat, ott látja a pestkörnyéki városokban, hogy egy-egy gyárban polgári iskolát, vagy más középiskolát rendeltek

r be, más gyárat leromboltak, a harmadik gyárat raktárnak használják fel. Parlagon hevernek a régi gyárak. Miért? Azért, mert összevonták őket, racionalizáltak (Farkas István: TJgy van! Ési ezzel tönkretették őket!) és ezzel okozták a nagy munkanélküliséget. Nem lehet kitérni a racionalizálás elől. a racionalizálás^ ennek a kornak és a fejlődésnek a követelménye. Igen ám, de azt látjuk, hogy a technika forradalmának, úgy a gyárosok, valamint az egész kapitalizmus levonták a gazdasági és technikai konzekvenciáit maradék nélkül, ési a kormány ebben támogatja a kapitalizmust, de adósok maradtak a szociális konzekvenciák levonásával. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ha gyárakat racionalizálnak, ha gyárakat megszüntetnek, gondoskodni kell arról, hogy mi történjék a munkanélküliekké lett munkásokkal, (Kertész Miklós: Itt liberálisak! — Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) mert minden racionalizálás egy tömeg munkásnak a termelésből való kiselejtezését, kiállítását jelenti. Ezekre nem gondolnak sem a kapitalizmus, sem a kartellek és — sajnos — nem gondol a kormány sem, amelynek azonban elmélet szerint az egész ország kormányának kellene lennie. (Fabinyi Tihamér kereskedelemügyi miniszter: Tessék adatokat adni!) Adjak adatokat? Miniszter úr, ne adja a naivat velünk szemben! (Felkiáltások a szélsőbalodalon: Ne bizony!) A miniszter úr nagyon jól tudja, önnek tudnia kell... (Fabinyi Tihamér kereskedelemügyi miniszter: Egy adatot!) Miniszter úr, én az általános vita folyamán (Esztergályos János: Menjen végig a Váci-úton! Megszűnt ott az élet! — Zaj. — Elnök csenget.) szaraadatokkal bizonyítottam ezt, nem akarom ezeket a számokat ismételni. Ha nem jutott el ez. a miniszter úr füleihez, én arról igazán nem tehetek, (Felkiáltások jobbfelől; Egy adatot!) de a miniszter lírnak elég nagy apparátusa van ahhoz, hogy maga is beszerezheti az erre vonatkozó adatokat, ha a probléma iránt érdeklődik. (Felkiáltások jobbfelől: Csak egy adatot! Egyet! — Zaj. — Elnök csenget.) Tehát racionalizálnak, de a szociális konzekvenciák figyelembevétele nélkül, ilyent sem a kormány, sem a kapitalizmus nem ismer. Es éppen ez az a pont, ahol a munkaidő kérdését lehetne és kellene megoldani. Miért ne lehetne? Hiszen már 1919-ben a washingtoni nemzetközi munkaügyi konferencia javasolta a nyolcórai munkaidőt, és az idők folyamán 22 állam vezette már ezt be. Ma már nem a nyolcórai munkaidő a probléma, mert ez már régen túlhaladott álláspont,, hiszen nem régen szavazta 186. ülése 1933 május 23-án, kedden» meg az amerikai törvényhozás a 30 órai heti munkaidőt, t. miniszter úr, és ön még mindig a napi 16 órai munkaidő alapján áll, mert az 1884:XVII. te. a 16 órai munkaidőt teszi lehetővé. (Ügy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Ezt a kérdést azóta, 1884 óta, törvényesen még nem szabályozták. Szerencsésen nem napi 16 órai munkaidő .,. (Fabinyi Tihamér kereskedelemügyi miniszter: Én a napi 16 órai munka álapján állok! Ebben igaza van!) Miniszter úr, ha ön nem tartaná jónak pz 1884 :X

VII. törvénycikket, akkor már régen az ipartörvénynek korszerű revíziójával jött volna ön, vagy a rendszer. (Fabinyi Tihamér kereskedelemügyi miniszter: Nem, én többet dolgozom! Napi 16 órát! Ebben igaza van!) De éppen ezért szólok erről a kérdésről, hogy felhívjam a miniszter úr figyelmét erre a problémára, ennek a problémának fontosságára és sürgősségére. Nem állhat ma már meg az 1884:XVII. te. a maga rendelkezéseivel. Ennek a kornak és az ipari forradalomnak megfelelő új, korszerű ipari törvényjavaslatot kell idehozni a Képviselőház, elé igen sürgősen. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) T- Képviselőház! A beruházásokról számadatokkal igazoltam, hogy az szemfényvesztésnél nem egyéb. T. miniszter úr, ha már vannak olyan pillanatok a kormány életében, amikor egyik-másik miniszter úr őszinteségi rohamba esik, kérem, 'legyünk egymással őszinték, a törvényhozás megérdemli az őszinteséget és valljuk be őszintén, hogy ez a beruházás sem az iparon, sem a munkanélküliségen nem fog segíteni. Sokkal többre és egészen másra volna szükség, ha ezt a problémát valahogyan le akarnók vezetni. Beszélt a miniszter űr a diplomás ifjúságról is. Kendben van, a szukreszcencia kérdése szintén igen fontos probléma, minden becsületes célravezető megoldásban benne vagyunk. De kérem, t. miniszter úr, nemcsak diplomás ifjúság van, van diplomanélküli ifjúság is, (Esztergályos János: Mi történik azokkal?) és egy diplomás ifjúra 40—50 mindkét nembeli nem dip'lomás ifjú.esik. (Fabinyi Tihamér kereskedelemügyi miniszter: Ez igaz!) Mit csinálunk ezekkel? Ezek előtt is le vannak zárva a sorompók, ezek előtt éppen iigy le vannak zárva, mint a diplomás ifjúság előtt. (Gáspárdy Elemér: Tessék megmondani, hogy mit csináljunk?) Én tegyek javaslatokat? Ha én teszek javaslatokat, akkor Gáspárdy képviselő úr leszavazza. Adja Gáspárdy képviselő úr szavát, hogy megszavazza az én javaslataimat, akkor be fogom azokat terjeszteni. (Gáspárdy Elemér: Csak okosak legyenek, célravezetők!) Igen t. Képviselőház! A miniszter úr nem fogja tudni megoldani a diplomás ifjúság problémáját sem, az egészen bizonyos,, mert ezzel a rendszerrel és ennek a rendszernek módszereivel ilyen nagy problémákat megoldani nem lehet. Hiszen 14—15 esztendő óta próbálgatják a probléma megoldását, foltozgatnak, de á szavaknál messzebbre nem tudtak eljutni. Es miután ez az új kormány sem változtatott a régi kormányok módszerein, minthogy tehát a rendszer megmaradt, egészen bizonyos, meg lehet előre jósolni jóstehetség nélkül, hogy a miniszter úr nem fogja tudni megoldani a diplomás ifjúság problémáját. De viszont el lehet várni, hogy egy kormány, amely az egész ország kormánya tulajdonképpen, — mondom, az elmélet szerint — ne legyen annyira egyoldalú, hogy a diplomás ifjúság mellett nem látja meg a diplomanélküli ifjúságot és nem vonja össze a