Képviselőházi napló, 1931. XVI. kötet • 1933. május 18. - 1933. június 02.

Ülésnapok - 1931-183

8 Az országgyűlés képviselőházának 183 autonómiák saját erejükből látják el, az egészséges társadalmi és gazdasági élet előfeltétele csak akkor lesz meg, ha az önkormányzatok, az autonómiák háztartása is egyensúlyba hozatik. (Ügy van! a középen.) Már pedig, ha mélyebben beletekintünk az autonómiák, az önkormányzatok életébe, meg kell állapítanunk, hogy a legsivárabb képet mutatják. A törvényhatósági autonómiák költségvetéseit felülvizsgáló miniszteri bizottság, valamint a községek költségvetéseit ellenőrző tárcaközi bizottságok eredmény nélkül igyekeznek a költségvetést lefaragni és azok egyensúlyát biztosítani. Nem foglalkozom jelen felszólalásom keretében a törvényhatósági és megyei városok háztartásával, mert — fájdalom — a trianoni határ következtében ezek háztartását nem volt módomban megismerni, csupán a vármegyék és a községek háztartásával foglalkozom. Két főbaj mutatkozik ezeknél. Az egyik, hogy horribilis terhekkel vannak megróva, a másik, hogy a kivetett járulékok tekintélyes része nem folyik be. Elismerem, hogy a nagy terheknek egy jó része az autonómiák talán könnyelmű és gyors alkotásláza által elkapott gazdálkodásának köszönhető, de ugyanakkor teljes objektivitással meg kell állapítanom azt is, hogy az autonómiák terhét fokozta maga az állam is, (Ügy van! Ügy van! középen.) egyrészt szerintem elsősorban állami feladatok áthárításával is, mint a testnevelés, az iskolánkívüli népoktatás és a szegények gyógykezeltetése, másrészt azzal, hogy mindinkább több és több, az állami igazgatás körébe vágó munkával terhelte meg a jegyzőket, aminek következtében szaporítani kellett a községek tisztviselőinek számát. (Ügy van! Ügy van! a középen.) Ezekkel a fokozott terhekkel pedig nincsenek arányban azok a bevételek, amelyek a községnek átengedett keresetig ^és fogyasztási adókból, valamint az italmérési illetékekből folynak be a községek pénztárába. A vármegyéknél és a községeknél fennálló nagy hátralékok okát pedig nemcsak a megromlott adómorálban és a csökkent adófizetési képességben látom, hanem főleg az egységes adókezelésben is. Jól tudom, hogy az egységes adókezelésnek az államháztartás szempontjából igen nagy^ előnyei vannak, de ha azt az autonómiák háztartásának szempontjából nézem, haározottan meg kell állapítanom annak káros voltát. Külön kezelés mellett a vármegyei és községi pótadók jobban, rendszeresebben és gyorsabban folynának be. Sok olyan községi adóköteles van, aki az egységes adókezelés mellett késedelmeskedik az adók befizetésével, vagy azokat egyáltalán nem fizeti és azok rajta behajthatatlanok, külön kezelés mellett pedig az őket közvetlenül érintő községi adót legnagyobb megerőltetése árán is befizetné. Annak illusztrálására, hogy milyen a vármegyék és községek háztartásának helyzete, legyen szabad pár statisztikai adatot ismertetnem. (Halljuk! Halljuk! a középen) Nem akarván sok statisztikai adattal a t. Ház türelmét fárasztani, csak saját vármegyém és annak községei adatait sorolom fel, de a rendelkezésemre álló többi adat azt mutatja, hogy a helyzet a többi vármegyében is körülbelül ugyanaz. Az én 150.000 lelket számláló kis^ vármegyémnek megyei pótadója 33'6%, háztartási alapjának 1932. évi előirányzata 194.000 pengő, — csak kerek összeget említek — hátralék volt ülése 1933 május 18-án, csütörtökön. ennél az alapnál az 1931. év végén 250.000 pengő. Befolyt az 1932. évben 132.000 pengő, hátralék az 1932. év végén 312.000 pengő. A nyugdíjalap előirányzata az 1932. évi költségvetésben 176.000 pengő, hátralék az 1931. év végén 234.000 pengő, befolyt az 1932. évben 128.000 pengő, hátralék az 1932. év végén 290.000 pengő. (Egy hang a középen: Mindig több!) A közúti alapnál hátralék az 1931. év végén 424.000 pengő, előiratott az 1932. évre útadóból 168.000 pengő, közmunkaváltság címen 308.000 pengő — hangsúlyozni akarom a kettő közötti differenciát — tehát összesen 476.000 pengő, befolyt az 1932. évben 317.000 pengő, hátralék az 1932. év végén 583.000 pengp. Emellett rövidlejáratú adóssága van a vármegyének 449.000 pengő és tartozik 42.600 angol font törlesztéses kölcsönnel. Nézzük a községeket. Ezeknek pótadója a 60 és 80% között mozog, de igen gyakori, hogy a 100%-ot is jóval meghaladja, sőt van eset, hogy eléri a 160%-ot is. Természetes dolog, hogy az adó befolyását illetőleg itt is ugyanaz a helyzet, a hátralékok pedig az 1932. évi kivetés 60—300%-át teszik ki. Természetes dolog, hogy a községeknek is igen tekintélyes rövidlejáratú adósságaik vannak, a községek is meglehetősen el vannak adósodva. Ilyen nagy hátralékok és a vármegyei községi pótadók ilyen gyenge befizetése mellett nem lehet csodálkozni azon, hogy az önkormányzati szervek legelemibb szükségleteiknek sem tudnak eleget tenni, míg jobbak voltak a hitelviszonyok, addig csak segítettek magukon adósság csinálásával, de most már ez a forrás is bedugult, mondhatnám talán szerencsére. (Ügy van! a középen.) mert különben nem tudom, hogy az eladósodás terén hol álltak volna meg. A közegészségügyi, szociális és kulturális igények kielégítésére ilyen körülmények között semmi sem jut. A törvényható«ági és községi épületeket nincs miből tatarozni. A drága pénzen megépített vármegyei utak gondozatlanok és elhanyagoltak. A vármegyei és községi nyugdíjasok, valamint a községi tisztviselők fizetésüket rendszertelenül kapják, többnyire csak akkor, ha a belügyminiszter úr megértése a községek részére kiutalt segélyek soronkívüli kiutalásával, illetve előlegezésével segít a helyzeten. (Ügy van! Ügy van! a középen.) Ugyancsak nem fizethetők rendesen a leventeoktatók sem és a pénzhiány folytán szenved a nemzeti szempontból annyira fontos leventeoktatás is. Jól tudom, hogy ezen a isivár helyzeten csak radikális eszközökkel, az egész önkormányzati közigazgatás átszervezésével lehetne gyorsan és gyökeresen segíteni, de erre most fedezet hiányában gondolni sem lehet, sem az állam jelenlegi anyagi helyzete nem engedi ezt meg, sem az önkormányzatok adófizetőinek teherbíróképessége nem bírja meg, mégis azt hiszem, lehetők volnának olyan újabb anyagi megterhelést sem az államra, sem az önkormányzatokra nézve nem, vagy alig jelentő célirányos intézkedések, amelyek mégis könnyítenének ezen a helyzeten, javítólag hatnának az önkormányzatok anyagi helyzetére, azt a lehetetlen helyzetet pedig megszüntetnék, hogy épületekben és utakban nagy értékek menjenek tönkre és hogy a köz érdekében lelkiismeretesen és kötelességtudóan dolgozó tisztviselők, sem a nyugdíjasok jól megszolgált illetményeiket ne kapják meg rendesen s ennek következtében mindennapi élelmüket a legnagyobb nehézségekkel szerezzék meg, beteg-