Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-173

Az országgyűlés képviselőházának 1 törvényes királyságnak és a nemzetnek a joga. Ez a meggyőződés mind általánosabbá vált és ha a dolgok nyugodtan fejlődtek volna, mi sem állhatott volna útjában annak, hogy az ősi alkotmány, ez az ősi törvényes királyság és a nemzet ősi jogai korszerű átalakításokkal újból helyreállíttassanak. Hogy ez a fejlődés nem következett be, az nem a nemzeten múlott, hanem olyani külső hatalmak akadályozták azt meg, amelyekkel szemben a nemzet ereje gyengének bizonyult. IV. Károly király 1921-ben kétízben is vissza akart térni ősei trónjára. Vissza akart térni azzal a szándékkal, hogy koronázási esküjéhez híven a magyar nép jogait megerősítve, nemzetünk függetlenségét megóvja, hogy igazi magyar nemzeti és népkirály legyen. Akkor közbeléptek a külső hatalmasságok és ezeknek a külső hatalmasságoknak a tilalma gátolta meg, hogy a jogfolytonosság helyreállításához e döntő lépés megtörténjék. És akkor idegen parancsra, idegen kényszer alatt hozta meg a nemzetgyűlés azt a szerencsétlen trónfosztó 1921 : XLVII. tcikket, amely által annak az 1920:

1. tcikknek, amely a .Jogfolytonossághoz Való* visszatérést fakairfoj előkészíteni, a jellege teljesen megváltozott, amely által — akár akartunk, akár nem — a forradalom terére léptünk. Éppen ezért ennek a törvénvnek nem lehet meg az a szilárd erkölcsi bázisa, amely nélkül törvény létre nem jöhet, a törvényhozó igazi szabad akarata, mert ezt a törvényt, mint annak indokolása is kimondja, külső kényszer és erőszak hozta tétre. A magyar nemzet r

többségének lelkében ez a trónfosztó törvény éppolyan kevéssé bírhat érvénnyel, mint a trianoni békeszerződést becikkelyező törvény, (Ügy van! Ügy van! a balközépen.), mert a királyhű és ősi alkotmánvához ragaszkodó nemzet lelkében roa is kiolthatatlanul él a Szent István által alapított anostoli királyság gondolata és a Szent Koronához való hűséges ragaszkodás. T. Képviselőház! Sajátságos dolog ez a magyar nemzeti királyság. Minídazok, akik idegen országok történetében és politikájában járatosak, mindazokban az országokban, ahol egy dinasztiát trónjától megfosztottak, ismernek legitimistákat, ismernek olyanokat, akik a trónjától megfosztott dinasztiát jogaiba visszahelyezni törekszenek. Itt vannak a francia legitimisták, akik reménytelen helyzetben, de tiszteletreméltó buzgósággal több, mint egy évszázadon át kitartottak a törvényes dinasztia mellett- Itt vannak az anerol legitimisták, akik a múlt században hosszú időn át kitartottak a Stuart-ház mellett. De a magvar legitimizmus nem hasonlít ezeknek a legitimizmusához, mert a magyar királyság egészen sajátságos valami, aminek párját egyetlen egy ország történetében sem tudjuk felmutatni. Minden más nemzetnél, amelynek államformája monarchikus alánon áll, a monarchia intézménye mintegy szemben áll vagy állott legalább is a múltban a néonek, a nemzetnek a jogaival, azzal a törekvéssel, hogy a nér> fiai maguknak minél széleselb részvételt tudjanak biztosítani az állam kormányzásában. Nálunk ez nem így van. Másutt, felfogásom szerint, a legitimista mozgalom nem egyéb, minit egyoldalú rajongás a király mellett. A magyar legitimizmus nem ilyen, mert a magyar királyság sem ilyen. A mi alkotmányunknak lényege, amely a Szent Korona tanában csúcsosodik ki, a királyi (hatalomnak és a nép jogoknak egy organikus ogy73. ülése 1933 május 3-án, szerdán. 47 ségben való öszeforrottsága, úgy, hogy egyiket a másik nélkül elképzelni sem lehet. A történelemből tudjuk, hogy mindazok a királyaink pórul jártak, akik hozzányúltak a magyar alkotmányhoz, de a nemzet is mindannyiszor póruljárt, valahányszor hozzányúlt a királyi jogokhoz. A történelemiből erre számos példát hozhatnék fel. A magyar legitimizmus tehát nemcsak királyhűség, hanem hűség a magyar alkotmányos jogfolytonossághoz, azaz a királyi jogokhoz és a nemzet jogaihoz. Azt mondják, hogy az a királyhúseg vagy mondjuk alkotmányhűség, amely a trónra viszsza akar hozni egy Habsburg-királyt, ellentétben áll az évszázados magyar függetlenségi törekvésekkel és hogy ezzel ismét visszasodorjuk az országot azokba a veszedelmekbe és küzdelmekbe, amelyeket függetlenségünk fenntartásáért 400 éven át vívnunk kellett az uralkodóházzal szemben. Hogy ez a felfogás mennyire téves, annak legjobb bizonyítéka éppen annak az az államiérfiúnak élete és egész közéleti működése, aki mint a magyar nemzet mindenki által tisztelt és a külföldön is közbeosülésben állott pátriárkája, rövid pár hónappal ezelőtt, élete utolsó pillanatáig küzdve nemzete jogaiért, a messze idegenben elköltözött az örökkévalóságba. Apponyi Albert gróf életének javarészét a királyi hatalom túltengésével szemben a nemzet jogaiért való küzdelemben, a függetlenségi eszme szolgálatában töltötte el. A függetlenségi törekvéseiket sohasem értették meg azok, — ezt Apponyi magyarázta így nekem — akik azokat a királyhűséggel ellentétbe akarják hozni; sohasem értették meg, hogy a magyar királyhűség nem egyoldalú királyrajongás, hanem ragaszkodás az alkotmány egészéhez, tehát a királyi jogokhoz és a nemzet jogaihoz. Amikor a királyi hatalom túltengett, akkor Apponyi Albert gróf állt vele szemben a nemzet jogainak megvédésére. Később, amikor ez a hatalom gyenge volt, amikor sem jutalmazni, sem büntetni nem tudott, akkor odaállt melléje és ezt védte meg azokkal szemben, akik most szembefordultak vele, ámbár valamikor hason csúsztak előtte. Mert ő mindig egész alkotmányunkat védte, s az alkotmány két főtényezője közül azt védte meg, amelyik éppen meg <volt támadva. A világháború után nem arról az oldalról volt megtámadva a nemzet függetlensége, mint a háborúelőtti években és Apponyi Albert gróf nem egyszer mondotta, hogy utolsó koronás királyunk, IV. Károly, már akkor, amikor még egész birodalmát egységesnek mondhatta — és erről mint a volt kabinetiroda titkárának nekem is van talán jogom beszélni — átfejlődött nemzeti királlvá. Ez a király volt talán az 'első Habsburg-király, aki elfelejtette azt, ami évszázadokon át a magyar függetlenségi gondolattal szemben dinasztiájának, házának legmakacsabbul őrzött hagyománya volt, a hadsereg közösségét, elfogadta az önálló magyar hadsereg gondolatát, s azt saját tábornokaival szemben is megvédte. Ez a király később, amikor Apponyi Albert gróf azt mondotta neki, hogy az összhangot a nemzet és a király között nem lehet többé a régi dualizmus alapján helyreállítani^ hanem rá kell térni a perszonális unió alapjára, azt válaszolta, hogy ő ezt is elfogadja, mert nemzeti király akar elsősorban lenni. Ez volt Károly király, amikor még 'uralkodott. Es később, amikor számkivetésében felkeresték azzal a célzattal, hogy megismerjék 7*