Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.
Ülésnapok - 1931-173
46 Az országgyűlés képviselőházának politikai események folytán, már annyira megérett, hogy igenis foglalkozni kell vele itt a magyar törvényhozás házában. A központi hatalmaknak az 1918. évben bekövetkezett összeomlása a párizsi békeszerződésekben a 400 éven át fennállott Osztrák-Magyar Monarchia feldarabolásához vezetett. A monarchia területét nem kevesebb mint hét részben újonnan alkotott állam között osztották fel olyan erőszakos, természetellenes rendszer alapján, amely nemcsak az évszázados tradíciókat^ a történelmi jogokat, a földrajzi adottságot és a nemzetiségi megoszlást hagyta figyelmen kívül, hanem egyáltalában nem számolt ezeknek a területeknek gazdasági érdekeivel sem. Mert legyünk tisztában azzal, hogy a régi Habsburg-monarchiát 400 éven át nem az uralkodóház hatalmi politikája, nem a Habsburg-család hatalmi érdekei tartották öszsze, hanem elsősorban, majdnem kizárólag azoknak az országoknak, amelyek ezt a Monarchiát alkották, elsőrendű, életbevágóan fontos gazdasági érdekei. Szilárd meggyőződésem, hogy a hazánkban és ma már nemcsak hazánkban, hanem az egész világon r uralkodó súlyos gazdasági és pénzügyi válság okát elsősorban a Monarchia erőszakos és természetellenes feldarabolásában kell keresnünk. De az is bizonyos, hogy a válság lényeges enyhülésére nem számíthatunk mindaddig, amíg a Monarchia feldarabolt részei nem tömörülnek ismét szorosabb gazdasági egységbe. Ahhoz sem fér kétség, hogy ez a kérdés szorosabb összefüggésben van a békerevízió kérdésével is, amely ugyancsak a legutóbb lezajlott külföldi események folytán került most a nemzetközi politika homlokterébe. Hogy a közeljövőben várható események kapcsán a magyar trónkrédés is szóba fog kerülni, az kétségtelen és ezért tartom én szükségesnek, hogy a mostani költségvetési vita folyamán igenis, foglalkozzunk ezzel a kérdéssel. En tehát beszédemben arra a kérdésre akarok kitérni, hogy aktuális-e ma a magyar királykérdés? Mindenekelőtt azonban szükségesnek tartok, t. Képviselőház, egy kis történeti visszapillantást. Amikor 1918 októberében Károlyi Mihály gróf kormánya forradalmi úton, tehát törvénytelenül és a magyar alkotmány megsértésével magáhozragadta a közhatalmat, az akkori koronás apostoli királyt, IV. Károlyt uralkodói jogok és kötelességek gyakorlásában IV. Károly király nem mondott le a trónról, de számolva az akkori helyzettel, 1918. november 12-én Eckartsauban nyilatkozatot írt alá, amelyben kijelentette, hogy lemond az uralkodói jogok gyakorlásáról, az állami ügyek vezetésében való részvételről és előre elismeri azt az államformát, amelyet a nemzet szabadon választott képviselete fog megállapítani. A királynak ez a nyilatkozata tehát csak akkor vált volna jogérvényesen a trónról való lemondássá, ha a nemzet szabadon válátszott képviselete a köztársasági államforma mellett döntött volna. Ez azonban sohasem történt meg. Mert igaz ugyan, hogy a Nemzeti Tanácsok Országos Kongresszusa 1918 november 16-án itt az Országház kupolacsarnokában kikiáltotta a köztársaságot, de ez a testület nem volt a nemzet szabadon választott képviselete, hanem forradalmi alakulat, amelynek semmiképpen sem lehetett joga ahhoz, hogy a nemzet nevében döntse el Magyarország jövendő államformájának kérdését. Károlyi Mihály gróf forradalmi köztársa173, ülése 1933 május 3-án, szerdán. ságát 1919. márciusában a négy és fél hónapig tartó szégyenletes kommunista uralom követte, majd ennek megszűnte és a rövid néhány napos Peidl-kormány eltávolítása után József királyi herceg, aki még a forradalom idején Károly királytól nyerte ezirányú megbízatását, Friedrich Istvánt nevezte ki Magyarország miniszterelnökévé. Friedrich István azután az általános, titkos választójog alapján kiírta a nemzetgyűlési választásokat. így jött létre az első nemzetgyűlés. Ez a nemzetgyűlés megalkotta az 1920 : 1. tcikket, amely nem határozott alkotmányunk jövendő fejlődése iránt, hanem azáltal, hogy a ténylegesen szünetelő királyi hatalom pótlására kormányzót választott, csak ideiglenesen szervezte meg a közhatalmakat addig, amíg a végleges határozatok létrejönnek. Akkor olyan volt a nemzet, mint a földresujtott ember, kábult a sorsnak reánehezedő csapásaitól, kábult a balkimenetelű, végzetes háború pusztításaitól, kábult a forradalomtól, amely az országot feldúlta és ilyen körülmények között jobb volt akkor tartózkodni a végleges határozattól, mert a nemzetnek még törvényhozói sem voltak abban a lelkiállapotban, amelyben bízhattak volna önmagukban, hogy az igazságot megtalálják. Csakhamar azonban felébredt az önmagának visszaadott nemzet lelkében az öntudatosság, feléledtek a régi emlékek, újból megjelent lelki szemeink előtt Magyarország évezredes története. Feleszméltünk arra, hogy van ezeréves alkotmányunk, amely alkotmány szilárd talapzatán tudtunk nemcsak a századok viharaival dacolni, hanem tudtunk haladni, fejlődni és boldogulni is és mindinkább általánossá vált az a meggyőződés, hogy a.z az 1920. évi I. te., amellyel akkor a nemzet kiküldöttei a szükségjog alapján magukon segítettek, nem új kezdet, hogy a magyar nemzet története nem akkor kezdődött, amikor ezt az 1920 : 1. te.-et megalkották, hanem, hogy a közhatalomnak az az ideiglenes szervezete, az az ideiglenes alkotmány nem bírhat más céllal, mint azzal, hogy visszavezessen minket a jogfolytonossághoz, amelyet a forradalmak megszakítottak. Ez az erőszakos megszakítás szükségessé tett olyan intézkedéseket, amelyek visszavezethették a nemzetet az ezeréves ősi alkotmány ösvényeire és lehetővé tették, hogy korszerű átalakításokkal megint bevonuljon abba a hajlékba, amelyben évszázadok viharaival dacolt, abba a hajlékba, amely éppen azért, .mert sziklaszilárd talajon nyugszik, elbírja azokat a felépítményeket, amelyeket a fejlődő kor követelményei szükségessé tesznek. Az ősi alkotmányhoz való visszatérés nem jelentett tehát megrögzött, megcsontosodott megállást, hanem jelentett élő fejlődőképességet, élő fejlődőképességét az alkotmány sziklatalapzatának, vagy más hasonlattal élve, azoknak a mély gyökereknek, amelyek le vannak eresztve a múlt talajába, hogy, onnan termőerőt szerezzenek a nemzet élettörzsének számára, hogy egy egészséges, viharokkal dacolni képes, szárazságot is kiálló, erőteljes ifája fejlődjék belőle, a nemzeti életnek, amely nemcsak virágokat, hanem gyümölcsöket is hoz. Feleszméltünk arra, hogy van ilyen sziklaszilárd talapzatunk, hogy van ősi alkotmányunk és hogy bizony balgán cselekednénk, ha ezt az ősi alkotmányt felcseréinők holmi ujdonat-új, sem alappal, «sem gyökérrel nem bíró alkotmánnyal és feleszméltünk arra is, hogy ennek az ősi alkotmánynak két pillére van: a
