Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-181

448 Az ország gyűlés képviselőházának 18 látom azonban, hogy annak megszűnéséig még hosszú idő telik el. Éppen ezért egyetértek Eckhardt Tibor t. képviselőtársammal atekintetben, hogy akár a világválságot, akár az ezt tetéző speciális magyar válságot nézzük, nem múló, hanem hosszú ideig tartó válsággal kell számolnunk és ehhez képest kell megtennünk a szükséges intézkedéseket. Sokszor hangzott el már itt is, de a sajtóban és egyéb helyeken is az a vád, hogy a követett magyar vámpolitika idézte elő az agrárollót, értve agrárolló alatt elsősorban az iparcikkek árának magas volta, és az agrárcikkek árának alacsony volta között fennálló különbséget. Igen helyesen mutatott azonban rá Kállay Tibor igen t. képviselőtársam arra, hogy vagy ötféle agrárolló van. Nevezetesen nemcsak a belső iparcikkek és mezőgazdasági termények árai között van meg az agrárolló, hanem megvan a belső mezőgazdasági cikkek és a külső iparcikkek árai között is. Az igaz, hogy könnyebben elviselhetik a díszparitást az ipari államokban a mezőgazdasági termelési ágban érdekeltek, mert hiszen az erősebb, tőkegazdagabb és több nemzeti jövedelemmel rendelkező nyugati nagy ipari államok ebből a helyzetükből kifolyóan kellő mértékben segítésére tudnak jönni az ő mezőgazdasági termelési águknak, (Ügy van! jobbfelől.) ennélfogva az ottani agrárollót e segítség révén megszüntethetik. (Ügy van! jobbfelől.) Nekem mindig az volt a nézetem, — és minél mélyebben hatoltam a kérdésbe, ebben a nézetemben annál jobban megerősödtem — hogy az ipari politika és elsősorban az a vámpolitika, amelyet mi követtünk, — európai relációban vizsgálva a dolgokat — nem a mi kezdeményezésünk folytán állott elő, hanem az általános, elzárkózó autarchiára törekvő európai, sőt mondhatnám világpolitika — értve elsősorban Európát és Amerikát a világ alatt — és ezzel parallel haladó vámpolitika révén sodródtunk bele mi is a követett irányba. (Ügy imn! Ügy van! jobbfelől.) Itt is a közgazdasági érdekek rovására elsősorban a politika érvényesült, ' az a politika, amelynek irányát és tempóját a fegyveres , háború végeztével a békediktátumok által bevezetett gazdasági háború szabta meg. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Mindig tisztábban és tisztábban látom, hogy azért sem voltak hajlandók velünk az utódállamok gazdasági egységet kötni, mert úgy látták, hogy ha az elszakított vérereket — értve ez alatt a gazdasági vérkeringést előmozdító, azt biztosító különféle közlekedési eszközöket, víziutakat, országutakat,, vasutakat — gazdasági megegyezés révén újból öszszekapcsoljuk a tátongó sebeket, amelyek az új országhatár mentén^ keletkeztek, összeforrasztjuk, akkor gazdasági összeforradás révén Csonka-Magyarország és elszakított részei újból elsősorban gazdaságilag egy állammá, az ezeréves magyar állammá alakulnak át, amelyet szükségkép minél hamarabb követni fog politikai értelemben is az integer ezeréves Nagy-Magyarország helyreállítása. (Ügy van! Ügy van! — Taps jobbfelől.) Ezt akarták ök megakadályozni és ennek a megakadályozásnak eszköze és módja az yolt, hogy mesterséges elválasztó falakat, elsősorban vámfalakat, — nemcsak védő, hanem tiltó vámfalakat — létesítsenek az új országhatárokon. (Jánossy Gábor: Nagyon helyes megállapítás!) Ha ők ezt az elzárkózási politikát követték, hogy megakadályozzák a gazdasági összeforradást, a visszakapcsolódást az /. ülése 1933 május 16-án, kedden. elszakított területek és Csonka-Magyarország között, másfelől pedig arra törekedtek, hogy egységes gazdasági területté és egységes politikai területté alakítsák át a tőlünk elszakított területekkel gyarapított utódállamokat, akkor nyilvánvaló, hogy ők voltak megakadályozói annak, hogy mi agrárterményfeleslegünkkel kimehessünk hozzájuk és ennélfogva fedezetet teremtsünk arra, hogy viszont tőlük a kölcsönösség, a do ut des álláspontján megvehessük az ő ipari feleslegeiket. Ma is hangoztatom azonban azt az álláspontomat, — és a magyar vámpolitika törvényelőkészítő munkálatainál is állandóan ezt hangoztatták — hogy ez a kényszerű vámpolitikai irányzat, ez a kényszerű vámvédelem és egyben szükséges iparfejlesztési politika nem egyoldalúan az iparnak, még kévésébe csak a gyáriparnak érdekeit van hivatva felkarolni. Ez a magyar közgazdaság egyetemének adatott az elgondolás szerint. Amit tehát vámbevétel formájában keresett az ország, azt élveznie kellett volna a magyar közgazdaság egyetemének. (Jánossy Gábor: TJgy van! Ügy van! Volna!) Ez azonban nem történt meg, pedig ennek nézetem szerint egyáltalán nem lett volna akadálya. Mennyivel több szolgálatot tehettünk volna kamatmérsékléssel, kamatmegtérítéssel abban az időben, amikor még sokkal életerősebb volt a magyar mezőgazdaság, ha a főleg védővám formájában kipréselt vámokat adtuk volna kamatmegtérítés fejében (Jánossy Gábor: Ugy van!) és oly mérvű kamatokat viselt volna a mezőgazdaság, amelyeket elbírt volna anélkül, hogy tönkrement volna. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Semmi akadálya sem lett volna ennek. De még súlyosabb az az agrárolló, amely az f adózás terén mutatkozik a mezőgazdaság adóterhe és az ipar, vagy akár a kereskedelem, szóval egyéb termelési ágban vagy foglalkozási körben .működők adóterhe között. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Én az adóteherviselés lényegét sohasem abban látom, hogy papíron melyik termelési ágra vagy valamely termelési ágban működő melyik adóalanyra mekkora összegű adót vetnek ki különböző adónemekkel kapcsolatban. Az adóterhet végeredményében mindig az áthárítás vagy át nem hárítás lehetősége dönti el. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Hiába vesszük célba bizonyos adótehernek a mezőgazdaság, bizonyos adótehernek az ipar, másiknak a kereskedelem által való viselését, mert ha lehetőség van az adóteher áthárítására, akkor azt (Patacsi Dénes: A fogyasztók fizetik!) mindenki, akire saját maga által viselendő adóteherként szabatott is ki az az adóteher, áthárítja. E részben — meg kell vallanom — nem látok különbséget mezőgazda, iparos, kereskedő vagy lateiner között, mert ha lehet, ha van rá mód, mindegyik iparkodik áthárítani a maga adóterhét. Ámde a nem védhető, mert exportra utalt mezőgazdasági termelési ágban működők ki vannak téve a világpiac áralakulásának: annyiért adják, amenynyiért veszik tőlük, nem ők állapíthatják meg árucikkeiknek árát, nincs módjuk tehát még arra sem, hogy részben átháríthassák adóterhüket, sőt arra sincsen módjuk, hogy visszahárítsák a más adózók által reájuk áthárított adóterheket. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Viszont a nem is védővám, hanem prohibitív, tiltóvám lehetővé tette a magas árakba való belekalkulálását annak az adónak í