Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-179

386 Az országgyűlés képviselőházának az állani vezetése tekintetében, bármilyen kérdésre akkor is határozott és tájékozott választ kell adnia. Hogy pedig ilyen hosszú előkészületi és tájékozódási idő állott zavartalanul rendelkezésére, ez a kormány külön szerencséje volt. De szerencse fia volt a Gömbös-kormány más tekintetben is. A kormányoknak rendszerint d.Z cl tragédiájuk, hogy mielőtt az előkészületi munkát bevégeznék, már elmúlik számukra az a pszichológiai momentum, amelyben az ország várakozására és segítő készségére támaszkodva^ komoly és nagy cselekedeteket vihetnének végbe. A Gömbös-kormány megérte már egyszer ezt a pszichológiai momentumot, amikor bemutatkozása után az új politikai stílust meghirdette. Ezt a pszichológiai momentumot azonban kihasználatlanul engedte elmúlni, mert azok a nagy cselekedetek, amelyek az új politikai stílus a valóságban, abból állt, hogy egyfelől szigorú rendszabályokat hozott a kormány az adóbehajtások terén és végigárvereltette az országot, másfelől pedig az adókat számos iránvban felemelte. Az ilyen tevékenység rendszerint nem szokta egy kormány pszichológiai lehetőségeit előmozdítani. A Gömbös-kormány alatt ekkor tényleg meg is lazult a talaj., Most azonbam hét hónap multán, a Gömbös-kormány ismét megerősödött pozícióval, hatalmi eszközeinek teljességével áll — bár nem a közbizalom alapján — az ország színe előtt, (Egy hang a bal* olalon: Ez igaz!) és nincs olyan probléma, amelynek megoldásában útjába valaki, vagy valami akadályt gördítene. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Ezért azt a mértéket, amelylyel cselekedeteit a jövőben tmérni kell, szigorúbbá kell tenni. Sőt ily körülmények közt Gömibös Gyula miniszterelnök úrnak magának kell a saját férfias egyénisége számára megkövetelnie a nemzettől a fokozott igényteljességet kormányzásával szemben. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) En hiszek a miniszterelnök úr jó intencióiban és abban az akaratában, hogy ő valóban segíteni akar az országon és. valóban neki akar látni a gordiuszi csomóknak. Hiszen ezt jelentette be az «új politikai stílus» is. Ez az új politikai stílus azonban nem lehet pusztán egy nemzeti munkaterv keretrajza, nem lehet dekoratív művészet, hanem a lényegbe kell hatolnia; nem maradhat külsőség, hanem komoly tartalom legyen, amely az ország közélete legfőbb csúcsáról az egész nemzetre formáló erőként hat ki. Ha így fogom fel az új stílust, akkor keresnem kell azt is, hogy miként kell az új stílusnak a gyakorlatban jelentkeznie. {Halljuk! Halljuk!) Ha ezt keresem, akkor a választ ott találom meg, hogy az új stílusnak legelőször is az új politikus embert kell nálunk kialakítania; azt az új közéleti embert, akinek szükségét a magyar nemzet a háború után rögtön és ösztönösen megérezte. Mert a magyar nemzet ösztönösen megérezte, hogy a világháború nemcsak véres öldöklés volt, hanem egy történelmi korszakot zárt le és egy új korszakot nyitott. Egy korszakot zárt le politikai, gazdasági és szociális tekintetben, viszont új szükséglete-" ket, új igényeket, új metódusokat és új embereket hozott az új epocha által. Megérezte ezt a magyar nemzet, mert a vajúdó új korszak küszöbén^ szorongatott helyzetbe került, minden idegszálát és sejtjét játfutotta az a kereső életösztön, hogy az új körülmények között helyt tudjon állani. Ezért volt, hogy a magyar társadalomban egészen szokatlan arányú mozgal179. ülése 1933 május 12-én, pénteken. mak váltódtak ki, amelyek bármily célkitűzést is követtek, mind arra törekedtek, hogy társadalmunk erőtartalékait az utolsó cseppig mozgósítsák a nemzet érdekeinek megvédésére. Ez az ösztönös felmozdulás azonban nem tudott politikailag érvényesülni, mert az ország vezetőhelyeire a régi politikai iskola és metódusok emberei kerültek. Azok kerültek, akik a régi iskola párturalmi rendszerét átültették a háború utáni magyar korszakba, anélkül azonban, hogy a régi párturalmi rendszer előnyeit és értékeit is áthozták volna, hanem annak inkább csak hibáit és bűneit hozták át és használták fel ragasztószerül, amellyel az ország testére tapadtak. Meghonosítottak egy párturalmi rendszert, amely nem ismerte az ellenfél meggyőzését, hanem csak a legázolását, (Dinich Ödön: Ügy van!) amely szabad véleménynyilvánítás helyett, a politikai jogok szabad gyakorlata helyett meghonosította az erőszakot, amely a politikai célkitűzésekben rejlő közérdek helyett a maga táborát gazdasági érdekszálakkal fűzte egy komplexumba. Természetes, hogy ilyen rendszer mellett hiába voltak a nagy társadalmi felmozdulások, mert a rendszer tarisznyájában minden új érték produkálása elveszett. A rendszer avultsága és korszerűtlensége nyomban bebizonyosodott, midőn számára megjött az első komoly, nehéz erőpróba a kedvező konjunktúra után. Ekkor a rendszer vezetőinek távozniok kellett, de sajnos, magukkal vitték az uralmukra eső egész magyar problematikát is: & revízió esélyeinek növelését, a telepítés kérdésének megoldását, a földbirtokreform helyes megvalósítását, a hadikölcsön valorizációját, a rokkantügy elintézését és egy sereg más kérdést, amelyet megoldaniuk vagy előbbrevinniök lehetett volna. Ezzel a régi iskolával szemben ott áll az új közéleti ember típusa, amelynek alakja az . európai horizonton többfelé világosan rajzolódik szemünk elé. Ez az új közéleti ember különbözik a régi politikai iskola típusától. Elsősorban abban, hogy nem felülről építi a maga politikájának bástyaszerkezetét, hanem alulról: a népi erőket gyűjti maga köré célkitűzéseinek szolidaritásában. Célkitűzéseit pedig a nép kívánságaiból, szükségleteiből és igényeiből meríti és saját kutató munkájával szedi össze. Ez az új közéleti ember tudja, hogy szakítani kell a régi iskola hagyományával, amely a politikát nem nézte másnak, mint billiárdjátéknak, midőn a politikus tényezők személyi, vagyoni, születési vagy egyéb előnyeik karszékén ülve, egyszerűen megvárták, amíg a politikai billiárdasztalon a golyók maguktól úgy álltak fel, hogy ők megjátszhatják a helyzetet! Az új közéleti ember tudja, hogy a politikai helyzeteket saját erejéből kell produkálnia és mély népi erőket kell ennek a célnak irányába beállítania. Azt is ^tudja, hogy csak a nép legszélesebb rétegeiből merített politikai erővel lehet egy programmot melléktekintetek nélkül szolgálni, mert eleget látta, hogy egyébként az idegen érdekszálak még a legkiválóbb politikai tehetséget is úgy legyőzik, mint Gullivert a törpék. Az új közéleti embernek másik jellemvonása az, hogy a konkrét tennivalókat meri közelebbről megjelölni, hogy meri a^ politikai rizikót vállalni programmjának határozott és szabatos megfogalmazásáért. Ebben nagyon is különbözik a régi iskola emebereitől, mert azok a maguk politikai programmját olyan el-