Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-179

374 Az országgyűlés képviselőházának szerkereskedő, jelenleg szigorló mérnök, gaz­datiszt, vívómester, ostyasütő, gimnáziumi igazgató, nyugalmazott főszolgabíró, 1 nyu­galmazott államtitkár és 2 nyugalmazott mi­niszter. (Jánossy Gábor: Miniszter vagyonta­lansági esküt tett?) Igen, miniszter vagyonta­lansági esküt tett le. (Rassay Károly: Nyu­galmazott! Jánossy Gábor: Gondolom, hogy nyugalmazott, de mégis csodálkozom! — Weltner Jakab: Azok nagyon rendes emberek lehetnek!) Nagyon rendes emberek lehetnek, csak bajba kerültek. Az mutatja az idők járá­sát, hogy olyanok, akik valamikor az állam kormányzatánál ültek, most pályájuk végez­tével, életük alkonyán kénytelenek voltaik va­gyontalansági esküt letenni azért, hogy meg­meneküljenek a csődtől. A csődök elkerülésére az igazságügyminisztérium egy radikális kú­rával élt, tudniillik rendeletet bocsátott ki, mely szerint mindenkinek, aki csődöt kér, leg­alább 200 pengőt kell letétbe helyezni. Erre a csődkérések száma teljesen leapadt s míg ta­valy januárban 450 csődkérvény volt — mint egy statisztikában láttam — s az első hónapokban, minden hónapban legalább 400—500 osődkér­vény érkezett be, addig az idén már csak szál­lingóztak a csődkérvények, a tavalyi 400-al szemben 15—20 érkezett be egy hónapban ennek a rendelkezésnek következményeképpen. Méltóztatnak tehát látni, olyan .szomorú ál­lapotok vannak, hogy a hitelező maga szünteti meg érdeklődését adósával szemben, s miután a kényszeregyezségi eljárásnál is bélyegben sokat kell lefizetnie, ez is egyik oka r annak, hogy kevesebb kényszeregyezségi eljárást kér­nek, úgyhogy ha ezeket a szimptómákat mind együvé veszem, ezeket az előlegkötelezettsége­ket másrészről a vagyontalansági esküt, akkor, fájdalom, azt kell mondanom, nem látok ja­vuló tendenciát, ellenben az elszegényedésnek olyan mérvét és mértékét látom, amely mind­annyiunkban kell hogy megdöbbenést keltsen. Nagyon jól tudom, hogy ezt itt lén nem tu­dom elintézni s még Magyarország maga sem tudja elintézni, ez vár arra a világgazdasági konferenciára, amely hiteljogi s pénzügyi kér­désekkel és tranzakciókkal foglalkozik. Itt ne­künk csak kötelességünk megvilágítani, felis­merni a helyzetet és az összes költségvetéseket egy vonalba helyezni, hogy lássuk, mennyiben lehet a polgár és nemzet terhein enyhíteni és milyen könnyebbséget lehet neki nyújtani. Ez lehet a mi feladatunk és ebben a feladatban igyekszem én is a magam részét kivenni. Csak méltózassék megengedni még, igen t. Képviselőház, hogy röviden a^ pénzügyminiszter úr figyelmébe ajánljak még egy megoldandó hitelkérdést, s ez vonatkozik a tisztviselők lak­bérkölcsöneire, amelyekből ők házat építettek és vettek maguknak abban az időben, amikor nekik teljes fizetésük volt^ sokkal nagyobb lak­bérük volt, s most az történik, hogy sokkal ki­sebb lakbérük van, sokkal kisebb fizetés mellett laknak benn abban a házban, úgyhogy ma sok­kal nagyobb gondjaik vannak, mint voltak ab­ban az időben, amikor bérházban volt a laká­suk, mert ezek után a 20 évre szóló LÁB-köl­csönök után fizetnek 6/i% törlesztést s 7H% ka­matot, a tőke- és kamattörlesztés tehát 13M%, ami ma nem teljesíthető; (Ügy van!) az törté­nik, hogy ezeket a családi házakat elárverezik s ezeknek a tisztviselőknek, akiknek nyugodt életet kellene élniök, akik már úgyis a válság által oly mélyen vannak érintve és súrolva, a hajlékuk és otthonuk van felborítva, úgyhogy a pénzügyminiszter úr figyelmébe ajánlom, 179. ülése 1983 május 12-én, pénteken. hogy az adósságrendezések kapcsán ezekre a LAB-kölcsönökre is terjessze ki a maga figyel­mét (Rassay Károly: Egyenlő elbánást a ma­gánkölcsönökkel!) az egyenlő elbánás alapján. Ugyancsak a hitelügyi kérdések körében a tatarozási hitelekről igen röviden akarok szólni és azt akarom mondani, hogy a tatarozási hitel jelen alakjában nem megfelelő, mert csak két évre szól, holott maga az adókönnyítés hat évre szól. A kormány hatmilliót bocsátott ilyen tatarozási hitel címén rendelkezésre, de az tör­tént, íhogy ezt mindmáig csak 26-an vették igénybe, 500.000 pengő erejéig. Nem kell, mert nem tudják a visszafizetés feltételeit magukra nézve elfogadni, úgyhogy ennek a tatarozási hitelnek ilyen körülmények között nincs meg a kívánt célja. Ezt is a pénzügyminiszter úr fi­gyelmébe ajánlom. Igen t. Képviselőház! Most méltóztassék megengedni, hogy mai felszólalásom legna­gyobb fontosságú részére térjek át, ez pedig az önkormányzatok kérdése, az önkormányzati háztartások és önkormányzati költségvetések kérdése. A pénzügyminiszter úr az ő költségvetését kísérő beszédében megemlékezik erről a kér­désről, magában ebben a költségvetésben azon­ban nincsenek adatok. Ezzel szemben Tylernek jelentése nagy fontosságot és jelentőséget tu­lajdonít már magának ennek az ügynek. Ez ter­mészetes is, mert ha nézzük a magyar polgárra eső terhet, nem lehet kihagyni az önkormány­zati terheket. Miből alakul és miből áll össze az egész teher? Itt van az állam költségvetése, itt van az állami üzemek költségvetése, itt van az önkormányzatok^ költségvetése. Hai^z államnak és az állami üzemeknek költ­ségvetését nézzük, akkor a miniszterelnök úr­nak kijelentése és magának a költségvetésnek adatai szerint csak 76,200.000 pengő a deficit, de öia nézem az önkormányzatok költségveté­sét, erről különböző adatokat fogunk találni, de azt, amit most elmondok, a Tyler-féle je­lentésben találom meg. Tyler megállapítja je­lentésében, hogy az összes helyi hatóságok költségvetése 1933-ra 350 millió kiadást és 304 millió pengő bevételt tüntet fel, a hiány te­hát 51 millió. Ügy, hogy nekem ahhoz, hogy tiszta képet lássak és el tudjak igazodni a ma­gyar állam háztartásában és a magyar ön­kormányzatok és helyi hatóságok háztartásai­ban, össze kell adnom az állami közigazgatás és az állami üzemek deficitjével az önkor­mányzati testületek deficitjét és meg kell álla­pítanom, hogy ilyen körülmények között nem 76 millió, hanem 127,500.000 pengő a deficit. (Rassay Károly: Legjobb esetben!) A Tyler­jelentésből megállapíthatóan ebben a deficit­ben a következő tételek szerepelnek: a tör­vényhatósági városok hiánya 7*9 millió, a me­gyei városoké 10*5 millió, a községeké 32 9 millió. Nem valószínű, hogy ezek az alakulatok a jövőben többet tudnának ideadni a hiány leküzdésére, ellenkezőleg, ezeknek költségeit es költségvetéseit is le kell faragni, hogy egy­általán meg lehessen élni. {Ügy van! jobb­felől.) Már most, igen tisztelt Képviselőház, mél­tóztassék nekem megengedni, hogy ezta dol­got egy állampolgárnak szemüvegén • át néz­zem és megállapítsam nem statisztikával és nem számokkal, csak kategorizálással, hogy milyen terhek nehezednek egy állampolgárra, mert hiszen végre az állampolgárt érdekli az, hogy mit mikor és milyen címen fizet, r de hogy az hova folyik be, hogy ki a pénz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom