Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.
Ülésnapok - 1931-179
3?2 Az országgyűlés képviselőházának (Rassay Károly: Szerencse, hogy az igazgatósági tagok nem ezen az oldalon ülnek.) Beszélnem kellene az elsőrendű élelmicikkek árairól. Most jelenik meg a tejrendelet, a 33-as bizottság már letárgyalta. Sajnos, ebben sincs sok köszönet. (Rassay Károly: Ez igaz!) Azt látjuk, hogy megint a főváros lakossága 32 fillérért kénytelen megfizetni (Ügy van! Ügy van! balfelől.) azt a tejet, amelyet kint összevásárolnak 15—16 fillérért. (Felkiáltások balfelől: 8—10 fillérért!) Elnök: Lejárt a beszédideje, képviselő úr. Müller Antal: Befejezem. Mélyen t. Ház! Szerettem volna rátérni a szénkérdésre, a kenyérkérdésre, az ifjúság elhelyezkedésére, konkrét dolgokkal, de talán majd lesz erre alkalmain a részleteknél. Mindenesetre felhívom a t. Ház és a kormány figyelmét tö'bb kérdésre, így például az idegen munkások elbocsátásának kérdésére. Ezt is szóvá tettem már egyszer; rámutattam arra, hogy csak egyetlenegy szakmában, a textilszakmában több mint ezer vezetőállásban levő idegen munkás dolgozik itt akkor, amikor a mi hazai munkásainknak nem tudunk kenyeret adni. A bérmegállapító bizottság felállítását kellene kérni — és itt vagyok olyan szociális érzékkel, mint akármely baloldali képviselőtársam. Lehetetlenségnek tartom, hogy 10 fillér órabér mellett foglalkoztassanak női munkásokat. (Kabók Lajos: Pedig ez sok helyen így van!) Mindezek figyelembevételével azt szeretném, ha a problémák megoldása gyorsabb tempóban menne, mint ahogy eddig a kormánynál láttuk. Minthogy pedig a költségvetés kérdése nem bizalmi kérdés, nem a kormány bizalmi ügye, arra nem a kormánynak van szüksége, hanem a nemzetnek, ezért a költségvetést általánosságban elfogadom. Helyeslés a balközépen.) Elnök: Szólásra következik 1 ! Frey Vilmos jegyző: Bródy Ernő! Bródy Ernő: T. Ház! Előttem szólott t. képviselőtársam sok olyan kérdést említett meg, amelyekben teljesen egyetértek állásfoglalásával, én azonban le is vonom állásfoglalásom következményét, míg t. képviselőtársam kifogásolta a költségvetés igen sok tételét és végül is elfogadta a költségvetést. Ez a különbség kettőnk között s én azt hiszem, akkor jutnánk végre helyes 'mederbe, ha a kormánypárti emberek nem mondanának ellenzéki beszédeket. (Igaz! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Müller Antal: En nem vagyok kormánypárti!) Kormánytámogató. (Kabók Lajos: Kívülről támogatja befelé! — Müller Antal: A kormány nem köszöni meg az én támogatásomat, — Zaij. — Elnök csenget.) Méltóztassék megengedni, ihogy laJbba a nagy munkába, amely a költségvetési vita alkalmával itt folyik a helyzet felismerése és a felismerés alapján a helyzet javítása iránt, én is beleszóljak, (Halljuk balfelől.) különösen a városi lakosság érdekében. A városi lakosság érdekében azonban nem szeretnék egyoldalú lenni, mert a válság, amelyben vagyunk, maga sem egyoldalú, a válság maga is többoldalú, sokoldalú. Ha visszavezetem a válságot a maga eredetére, a legutóbbi legnagyobb válság akkor kezdődött, amikor a nyersterményeknek és élelmiszereknek az ára lecsökkent, ugyanakkor pedig megmaradtak a termelők fix kötelezettségei s megmaradt azok értéke. Diszparitás állott elő az áruk ára és a termelők kötelezettségei között. De ez a diszparitás nem maradt meg az 179. ülése 19ÈÈ május 12-én,.pénteken. eredeti ponton, nem maradt meg a forrásnál, hanem áthúzódott és átragadt a városra, a városnak minden rétegére, a kereskedő- az iparoselemre, sőt legutóbb már ez a súlyos válság a fixfizetésűeket és a nyugdíjasokat is érintette. Ilyen körülmények között szabad nekem azt mondanom, hogy sorsközös ség, amelyről sok szó esik, már nem szónoklati frázis : űLZ cl sorsközösség az élet eseményei által kap patinát. Ilyen sorsközösségben élünk valamennyien, akik városban élünk, akik falun élünk és mindenkinek a maga helyén és a maga idejében meg kell hoznia az áldozatot, hogy ebből az állapotból kimeneküljünk. Az áldoz^ot azonban nem szabad úgy érteni, mint sokan értelmezik, hogy meghoznak minden áldozatot akkor, amikor más dolgáról van szó, — akkor nagylelkűek az emberek és szívesen odaadják a másét, — de amikor a magúikéról van szó, akkor már egészen más állásponton vannak, pedig sokszor nem is valódi javakról, csak illúziókról kellene nekik lemondaniuk, de még az illúziókhoz is görcsösen ragaszkodnak, holottt egészen megváltozott helyzet áll velük szemben. Amint .mondottam, maga ez a válság nem egyoldalú, hanem a válság is sokoldalú és így a kibontakozás sem lehet egyoldalú. Pártom vezére, Rassay Károly t. képviselőtársam kijelentette beszédében, hogy a válság megoldása nem szoritkozhatik csakis a földteherrendezésre, ezzel nincs elintézve a kérdés és nem szoritkozhatik csakis a mezőgazdasági terrénumra, hanem az egész terrénumot fel kell magában ölelnie. Ami eddig történt a mezőgazdaság szanálása érdekében, az sem az igazi segítség, csak eltolta, elhalasztotta a kérdések megoldását, (Rassay Károly: Befagyasztotta.) befagyasztotta, mert hiszen tulajdonképpen nem segített azoikon, akiken segíteni akart, ellenben joigosiulatlan előnyökhöz juttatta azokat, akik nem érdemlik meg. Azt hiszem, ezt objektíve meg lehet állapítani, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon. — Buchinger Manó: A legteljesebb objektivitással!) mert a moratóriumos jellegű elintézés nem segít. Segít az adóson, akinek tartozásai meghaladják a vagyonát, egy engedmény, egy időbeosztás, egy ilyen rendezés segíthet rajta, de különbséget kell tenni azok között, akiknek tartozásai meghaladják vagyonukat és különbséget kell tenni azok között, akik megmenthetők, akiknek »megvan a vagyonuk, akik csak immobilok. Más kérdések is tolódnak itt előtérbe: hitelügyi, hitel jogi kérdések. Csak arra akarok hivatkozni, hogy a mezőgazdasági rendezés privilegizálása halálos, nem helyes, mert a mezőgazdasági rendezés kérdése szoros összefüggésben van az összes merkantil érdekekkel, az ipar, a kereskedelem, a hitel érdekeivel. Amikor az iparnak és kereskedelemnek legnagyobb érdeke az, hogy a mezőgazdaságon segítsenek, viszont a mezőgazdaságnak is érdeke, hogy a maga részéről az ipar és kereskedelem megsegítését kívánja. (Jánossy Gábor: Generális rendezést!) Rassay Károly t. képviselőtársam már két évvel ezelőtt rámutatott arra, hogy a kényszerrendezés elvét, a kommerciális kényszeregyezség elvét vigyék be a mezőgazdasági rendezésbe is, amely elv a gyakorlatban már kezd kissé érvényt szerezni magának. (Helyeslés.) Nagy örömmel hallottam ma egy kisgazda képviselőtársamtól, Simon Jánostól, hogy ő maga is^ kívánta, maga is felismerte ennek helyességét és azt óhajtotta, hogy a mezőgazdasági rendezés is ilyen egyedi értelemben történjék, mert
