Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.
Ülésnapok - 1931-179
362 Az országgyűlés képviselőházának netet azért, hogy ott letörték a 'kommunizmust, -mert ha ma Németországban kommunizmus volna, nagyon gyengén állnánk mi magyarok is itt Közép-Európában. Feltétlenül nagy érdeme a mai német rezsimnek, hogy letörte ott a kommunizmust. Nem vagyok Németország prókátora, önálló, független magyar ember vagyok, de kijelentem, hogy félveféltem attól a választástól, — és minden nacionalista magyar ember ugyancsak —, hogy esetleg a nemzetközi szocialista-kommunista társaság kerekedik ott felül, mert egész Európa kommunista lett volna, ha azt a 60—70 milliós nemzetet kommunista rabigába lehetett volna hajtani. Óvakodjunk tehát, mélyen t. Képviselőház! Friedrich István képviselőtársam szellemes, sziporkázó, humorba rejtett erős magot tartalmazó beszédében nagyon helyesen mondotta, hogy lehetnek hitleristák, lehetnek nemzeti szocialisták, ez lényegtelen, a lényeg az, hogy országunk érdekét nézzük. En itt ünnepélyesen köszönetet mondok a mozgalom nevében azoknak, akik támadják, még pedig Ízléstelenül támadják az ottani rezsimet, mert amikor a német nemzeti szocializmust fajtisztaságot célzó intézkedései miatt támadják, akkor a mi mozgalmunkat segítik elő- Unnewjiyesen konstatálom, hogy amióta ezek a nagy támadások vannak, hala Istennek, ezrével és ezrével szaporodunk. S ebben Friedrich Istvánnak teljesen igaza van. Szóba került Ausztria kérdése, az Anschluss és nem-Anschluss kérdése. Nem vagyok prófé,ta, tapasztalataim alapján azonban megállapítom, — kint jártam Ausztriában és Németországban — hogy két dolog lehetséges és a dolgok nagyon gyorsan fognak leperegni. Azt is meg kell állapítanom, hogy nekünk magyaroknak kevés beleszólásunk lesz ezekbe a kérdésekbe. Hogy az Anschluss kellemes-e vagy kellemetlen, gazdaságilag jó vagy nem jó nekünk, arról lehet vitatkozni, vagy talán nem is lehet vitatkozni, hogy azonban mi az Anschlusst sem megakadályozni nem bírjuk, sem siettetni nem tudjuk, ez is valószínű. Mi történjék tehát? Nem kell magunk ellen ingerelni a bekövetkező események vezetőit; m semlegesen kell, hogy viselkedjünk, mert mást nem tehetünk. Ha meg tudnánk gátolni az Anschlusst, osztanám azoknak álláspontját, akik megakarják gátolni; ám lépjenek közbe, gátolják meg. De ha nem tudják ezt megcsinálni, akkor nem kell a rúd elé iszaladni, — mert sajnos, a magyarnak az volt sokáig a hibája, hogy mindig a rúd elé szaladt. A másik kérdés a királykérdés és itt egészen őszintén megmondom, hogy a mi mozgalmunk nem ismeri ezt a kérdést, a mi mozgalmunk ennek a kérdésnek a megoldását kikapcsolja. Először kenyér, azután az ország ési csak végül jön ennek a kérdésnek a megoldása. Nem szabad azonban behunyt szemmel nézni a dolgokat, mert szerintem két dolog követkézhetik Ibe-^— Azt hiszem, az őszig — ennél nem is mennék tovább — vagy Ottó császár ül a trónon, vagy a horogkereszt van Bécsbén a városházán. E két dolog közül az egyik egészen bizonyos. Vagy a csatlakozás fog megtörténni rövid pár hónapon belül (Jánossy Gábor: Ez is prófécia!) — s ezt ottani tapasztalataim alapján mondom — vagy sikerülni fog a nemzeti szocialisták programmjának leghathatósabb pontját keresztülvinni, hogy a német testvérek egymással egyesüljenek; vagy ezt meggátlandó, sikerül a francia politikának más 179. ülése 1933 mdj^s 12-én, pénteken. megoldást találni. Ennek azonban csak egy útja van s ez az, hogy visszaültetik a császárt a trónjára. Ëzt a kérdést nem lehet közömbösen nézni. Ez a kormánynak a dolga és nem a szabadkirályválasztók, sem pedig a legitimistáknak kérdése. Ez azután már a kenyér kérdése, mint ahogy erről egyik képviselőtársam legitimista oldalról beszélt. Itt nekünk nyitott szemmel kell néznünk a dolgokat, a diplomáciának minden eszközét igénybe kell vennünk, hogy a magunk érdekeit meg tudjuk óvni. Nem lehet különbség magyar ember és magyar ember között, mert nem lehet lényegtelen és közömbös reánk nézve, hogy mi történik abban az országban, amely a múltban nekünk legjobb Absatzgebiet-ünk volt, amely ország felé gazdaságilag terjeszkedhettünk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy bárki ezt a kérdést a múltban levizsgázott puccseszközökkel tudná megoldani; de ne nézze senki a Duna jegét se, azért, hogy vájjon az befagyott-e már, mert így ezt a kérdést megoldani nem lehet. (Jánossy Gábor: Senki sem nézi!) Nem akarok frázisokat és elcsépelt mondatokat citálni, de állítom, hogy mindenekelőtt a nemzet érdeke, a nemzetnek erkölcsi és gazdasági érdeke fogja ezt a kérdést előbbre vinni. (Ulain Ferenc: Az a kérdés, lesz-e horogkereszt?) Horogkereszt nem lesz, az már van! (Jánossy Gábor: Kettős kereszt a hármas halmon ez volt, ez van, ez lesz és ez legyen!) Itt van azután a zsidókérdés, ezt is állandóan felvetik. Azt hiszem, ha mozgalmunk célkitűzésének megjelölését elhallgatnám, nem lennék őszinte, már pedig ez a mozgalom az, amely a politikából ki akarja küszöbölni az őszinteség hiányát és több őszinteséget, egyenességet akar belevinni. Igenis, azt akarjuk, hogy akik egy táborban vannak, egyet is érezzenek. Nem akarjuk azt, hogy egy táborban legyenek liberálisok, szabadkirályválasztók, legitimisták, radikálisok, cionisták és fajvédők. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Protekcionisták!) Arról van szó, hogy a jövő politikájának olyannak kell lennie, hogy csak egygondolkozásúak, egy véleményen lévők, egy nézetet vallók, egy világnézeten lévők álljanak össze, mert a következő harc, amenynyiben harcnak lehet nevezni, a világnézetek összecsapása lesz, a baloldaliak a jobboldallal, a szélsőbaloldalnak a szélsőjobbal. Nem akarok megint jós lenni, de úgy gondolom, hogy akik a középúton haladnak, azok megint úgy járnak, mint azok a bosnyákok, akik először jártak Bécsben és nem mertek az utcának sem a bal- sem a jobboldalán menni, hanem az út közepén járkáltak, mert féltek, hogy a házak rájuk dűlnek. (Derültség.) Ebben a kérdésben színt kell vallania mindenkinek. A lesipuskások korszaka letűnt. Becsülöm azokat a férfiakat, akik velem szembeállnak és nyiltan megmondják a véleményüket. Le a kalappal előttük. Ha nem osztozom is véleményükben, de tudom, hogy mit akarnak. De a vandlizó emberekkel, akik hol a jobboldalon vannak, hol a baloldalon vannak, ahogy a szél fúj, ezekkel a sodródó emberekkel le kell számolnunk egyszersmindenkorra. Tudnunk kell, ki van ellenünk. (Mozgás a baloldalon. — Dinich Ödön: Fel a kezekkel!) Akármit lehet mondani a németországi állapotokról, az biztos, — ezt magam láttam ott —, hogy nem másolták le az itteni dolgokat. Amikor nálunk egy rezsim megbukott, a bukott rezsim emberei megjelentek, szalu-