Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-178

338 Az országgyűlés képviselőházának 178. ülése 1933 május 11-én, csütörtökön. racionalizálja is a termelést, — amint tudjuk — üzemeket megszüntet, üzemeket összevon, mindent mechanizál, a szellemi munkát • is mechanizálja, kiszorítja a szellemi munkasokat is. A kapitalizmus a gépet magának foglalja le és ennek minden előnyét a maga szamára biztosítja és a kormány ebben támogatja őt. A kapitalizmus a géptechnika fejlődésének minden, más következményét meglátja és levonja a maga javára, csak éppen a szociális vonatkozásokat nem akarja meglátni es nem akar tudni és nem akar hallani áriról, hogy a géptechnika nagy előretörésének és a termelés fejlődésének és fejlesztésének szociális konzekvenciái is vannak. (Úgy van! a szélsőbaloldalon! — Buchinger Manó: Csak a munkás rovására racionalizál!) A kapitalizmus szembeállítja ezt a ket termelési tényezőt, az embert és a gépet, és úgy tünteti fel, mintha egyik a másiknak ellensége volna. Az első ipari forradalom történetéből tudjuk azt, hogy a kétségbeesett^ munkások Angliában és Franciaországban, látván a 'gépek teljesítőképességét és azt, hogy ők kiesnek a munkából, megpróbáltak úgy védekezni, hogy összetörték a gépeket és ez az a bizonyos ludizmus. Ma is vannak ludisták, de a kapitalisták táborában. Ott vannak m géptörők, akik összetörik azt a gépet, amely kevesebbet termel, mint az az új gép, amely a következő napon többtermeléssel kecsegteti a kapitalizmust A munkásság ma nem ludista, nem töri össae a gépeket, mert nagyon jól tudja, hogy az összetört gépek helyébe újabb gépmonstrumokat szerelnek, újabb gépeket hoznak. A munkásság, mondom, ma nem ludista, hanem szocialista, nem tartja a gépet ellenségének, mert a gép nem is lehet az ember ellensége, a gép nem lehet kis csoportok profittermelője csupán, a gép nem egy ember, hanem az emberiség .műve, évszázadok összetett munkájának azi eredménye. A gépben benne van a legalacsonyabb és a legmagasabb rendű munka. (77/72/ van! a szélsőbaloldalon.) Benne van nemcsak a tervező mérnöknek, nemcsak a feltalálónak, nemcsak a konstruktőrnek a munkája, hanem benne van a napszámos munkája is, (Ügy van! Ügy vom! a szélsőbaloldalon.) benne van a földtúró munkája, benne van a bányász munkája. Mert ha a hányász nem ment volna le a mélybe, életéneik, testi épségének kockáztatásával, és nem hozta volna, fel a vasércet és a szenet, iha nem ütközött volna meg a természettel és nem győzte volna le a természetet, ha nem vette volna el tőle a természeti kincseket, James Watt sohasem kerülhetett volna abba a helyzetbe, hogy •3! gőzgépet feltalálja. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Nem lehet és nem szabad tehát szembeállítani a gépet az- emberrel és nem szahad megengedni és nem szahad tűrni sem a kormány, sem a törvényhozás részéről azt, hogy az emberi törekvésnek ezt az

1 összetett eredményét, a gépet, egy kis csoport vegye birtokba és használja ki a maga javára és a maga számára, és ne törődjék semmi 'mással, ne törődjék azokkal. akiket a gép munkátlanokká, kenyértelenekké és csavargókká tett. Valamikor régen, régi magyar urak emberségesebben gondoltak a munkásra és gondolkoztak a munkásról. Báró Orczy Lőrinc, Abaiúj vármegye főispánja azt mondotta a tömegről: «Te vagy országoknak, ki súlvát viseled, bőségét és dicsőségét egyedül te hinted», 1789-ben pedig az épülő abauji megyeházára mutatva figyelmeztette az urakat: «A nagy és címeres épületekbe sokezer szegénynek verejtéke vagyon tapasztva, a tömeg megérdemli, hogy emberségesen bánjanak vele.» Ami igaz volt 1789-ben, az százszorosan igaz ma. Akárhová néznek az urak, akármihez nyúlnak, akármit látnak, akármit tapintanak, mindenbe bele van építve a dolgozó magyar nép véres verejtéke Ez a nép megérdemli azt, hogy emberségesen gondolkozzanak felőle és gondoskodjanak róla. Nem tudom, hová gondolnak, nem tudom elképzelni, hová tette a kormányzat a józan eszét, amikor ezt a hatalmas projblémát ilyen felületesen kezeli. Nem lehet a kérdést megoldani várakozással, szurony okkal sem lehet megoldani, mesterségesen teremtett csenddel még kevésbé. Hamis az a csend, amely ma az országban uralkodik. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Nem tudják az urak, hogy a mélységekben mi készül, a tömeglélekben mi m«gy végbe, nem tudják az urak, mert csak a látható, a tapintható megnyilvánulásokat figyelik» A szolgabírák leterrorizálják, a csendőrök féken tartják a népet, a munkanélkülieket, de hogy mi megy végbe annak a lelkében, azt nem tudják az urak, azt nem kutatják, azt nem keresik. Várjunk? Mire várjunk, meddig várjunk? Esztendők óta tart ez a hallatlan válság és dekonjunktúra.^ Természetes, hiszen ez világválság, de nálunk súlyosabb, mert más országok törődnek vele, más országok politikájának homlokterében áll a gondoskodás. Amerika, amely a prosperitás ideje alatt hallani sem akart szociálpolitikáról és munkásbiztosításról, munkanélküliek segélyezéséről, hatalmas összegeket fordít a munkanélküliek támogatására és munkaalkalmak teremtésére. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Nálunk nem törődnek ezzel. Pedig tessék elhinni, hiába várunk, ez a kérdés magától nem oldódik meg. Hiába jönnek azok a szép rádiószózatok, hiába appellálnak a kapitalisták nemes szívéhez, amióta a rádiószózat elhangzott és azt követelte, hogy a gyárak alkalmazzanak több munkást, azóta a gyárak kevesebb munkást alkalmaznak (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) és a jó példával elölj ár az állam, az állami üzemekben tömegesen kézbesítik ki a felmondóleveleket tisztviselőknek és munkásoknak; akiket dolgoztatnak, azokat garasokkal fizetik ki. Soha sem hittem volna, ha nem láttam volna saját szemeimmel, hogy a Máv gépgyárból került ki egy félméter hosszú fizetési szallag, egy^ sokat mondó, sokat ígérő, jóalakú nagy papírdarab, amelyre egy munkás heti keresete, járandósága volt feljegyezve, schreibe und sage: húsz fillér értékben. Behívták egy napra, dolgoztatták egy napig, levonták a társadalombiztosítási járulékot, a kereseti adót, a korábban kapott előleget, valami kis lakbért, és 20 fillért adtak oda egy felnőtt, bajuszos, családos szakmunkásnak és küldték haza a családjához, hogy táplálja őket, neveljen új generációt, új nemzedéket a hazának. Ügy hozta oda és mutatta, hogy a könnyei csurogtak, és a papírszalag el volt ázva a könnyektől. Sajnálom, hogy nem hoztam el, de el fogom hozni és oda fogom adni a pénzügyminiszter úrnak, hogy^ amikor f a maga pénzügyi kalkulációit felépíti és száz milliókat vár ettől az országtól, akkor gondoljon arra, hogy vannak ebben az országban élő, érző, dolgozó emberek, akik egy hét leforgása után 20 fillérrel mennek haza családjukhoz. (Gáspárdy Elemér: Ilyen nincs! — Nánássy Andor: Nem volt az valamivel több?) Majd megfogom mutatni. Magam sem