Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-178

Az országgyűlés képviselőházának 178. oldható, annak ellenére, hogy a világgazdaság talán már jó útra tért. Bizonyos elégtétellel vagyok kénytelen konstatálni azt, hogy ezekről a padokról először én voltam az, aki 1331-ben, amikor elsőízben volt alkalmam a Házban újból megjelenni, azt a tételt állítottam fel, hogy a magyar válság csakis jó külpolitikával oldható meg. Akkoriban ezt a tételemet nagyrészt megmosolyogták. Ma örömmel konstatálom azt, hogy a költségvetési vitának legtöbb szónoka ennek a tételnek helyességét fejtegette és fűzte tovább. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Nem .az én találmányom volt ez és nem akarom ezt magamnak érdemül róni fel, de talán én voltam az első, aki először vetettem itt a Házban a közvélemény elé azt a népszerűtlen gondolatot, hogy azérít kell jó külpolitikát csinálnunk, mert csakis akkor oldhatjuk meg a magyar válságot, ha visszaszerezzük azokat a természetes piacokat és 'azokat a szövetségeseket, amelyeknek segítségével Magyarország a múltban prosperálni tudott Ma az osztrák kérdés és azok a kapcsolatok, amelyeket az osztrákokkal óhajtunk megteremteni, mindenkit foglalkoztatnak és országszerte a legnépszerűbbek. (Ügy van! balfelől. — Jánossy Gábor: Az osztrákok óhajtják-e, az a kérdés?!) Véleményem szerint a régi kapcsolatok helyreállítása nem csupán magyar probléma, hanem az egész világsajtó is erről ír és beszél s ( próbálgatja megtalálni annak módját, miképpen lehetne az összerombolt régi monarchiából új, frissebb és jobb monarchiát összeállítani. Azért örvendetes az, hogy ebben a költségvetési vitában, amelyet Sigray igen t. barátom indított meg fényes beszédével, milyen visszhangra talált ez a gondolat. Talán fölösleges volna, hogy én is beszéljek róla, de azt hiszem, annyi indok van ennek a gondolatnak alátámasztására, hogy én, aki ennek a gondolatnak régi harcosa vagyok, .szükségesnek tartom, hogy röviden én is néhány reflexiót fűzzek ehhez a kérdéshez. (Halljuk! Halljuk!) Kétségtelen tény az, hogy a mai pillanatban a magyar kormány 'helyzelc úgy bel-, mint külpolitikai viszonylatban kedvező. Ha azt vizsgáljuk, hogy ez a kedvező (helyzet miből származott, akkor belpolitikailag két indokot találok a legszembeötlőbbnek. Az egyik az, hogy az ellenzék, átérezve az ország súlyos helyzetét, ha jogos kritikát gyakorol is, semmi téren sem igyekezett a kormány kezét megkötni és neki nehézségeket támasztani a kormányzás folytatása körül. Ez az egyik. A másik pedig az, hogy az a világmozgalom, amely ma Európát a legjobban érinti, a hitlerizmus, olyan helyzetet teremtett, hogy az a közvélemény, amelyet főleg a budapesti sajtó hangulata dirigál, ma bizonyos közeledést érez a kormány iránt, amelyről más szándékokat tételezett fel a múltban. De ez nem jelenti azt, hogy a magyar vidék teljesen meg volna elégedve a magyar kormánnyal, mert mi, akik a nép lelkéhez, a föld népéhez közelebb állunk, mint az igen t. .miniszter ur'ak, akik hivatalos elfoglaltságuk miatt nem tudnak lemenni oda a nép körébe, nagyon jól tudjuk azt, hogy igen nagy az elégedetlenség, hogy igen nagy bajok vannak. S nem az a lekötöttség, amely lefogja kezünket, hogy ne tudjunk mi polgári, nemzetien gondolkodó pártok sem szervezkedni a vidéken, nem ez idézi elő a nyugalmat, hanem ennek a szervezkedési korlátozottságnak ellenére tisztára a •mi ellenzéki befolyásunk ülése 1933 május 11-én, csütörtökön. 30 eredménye, hogy a vidék ilyen nyugodtan marad ma is. (Ügy van! Ügy van! baljelöl.) A másik oldalról a külpolitikai helyzetet nézve, tény az, hogy a magyar kormány kedvező helyzetben van. Ennek taglalásába igazán nem szükséges bocsátkoznom, mert hiszen a legtöbb iszónlok beszélt erről. Óriási előnyben van a magyar kormány akkor, amikor a Dunamodencének kérdése szoros összefüggés. ben van a kontinens legfontosabb kérdésével, a német kérdéssel. (Ügy van! balfelől.) Ennek az előnynek felhasználása Magyarország jövő boldogulását jelentheti, fel nem használása pedig a legnagyobb veszélyt rejti magában. En nagyon nehezen tudom megítélni a kormány álláspontját ezekben a kérdésekben, szándékait nem ismerem. Nem akarok reflektálni sem aziokra a cikksorozatokra, amelyeket a kormányhoz közelálló, sőt a kormány által .mesterségesen táplált sajtó az utóbbi napokban nyilvánosságra bocsátott, mert sértésnek találnám feltételezni azt, hogy ezek a kormány intencióinak bármikép megfelelnének. Nem vagyok azonban tisztában a külügyi politikai vezetésével sem, — nem akarom azt a nagyszerű szót használni, hogy: vonalvezetésével — mert nem áll rendelkezésemre más, mint a t. külügyminiszter úrnak legutóbb a pénzügyi bizottságban a külügyi tárca költségvetésének tárgyalása alkalmával elmondott beszédéről kiadott kommüniké. Lehet, hogy ez a kommüniké nem felel meg teljesen annak, amit az igen t. külügyminiszter úr mondott, — azonban ezt nem hiszem, mert hiszen a külügyi sajtókommünikéket gondosan át szokták vizsgálni — mindenesetre azonban olyan hézagokat hagyott, amelyekre rámutatnom — azt hiszem — feltétlenül szükséges. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Az igen t. külügyminiszter úr a szabad kéz politikája mellett foglalt állást. (Helyeslés balfelől.) Nagyon helyes. Azt hiszem, kevés külügyminiszter volt, aki ezt nem hangoztatta volna. Ez egy általános külpolitikai frázis, (Gr. Sigray Antal: Uzansz!) amelyet megszoktunk, amely mögött rejtőzhetik_ —• és azt sem kifogásolom — annak ellenkezője, de lehet teljesen igaz is. Ellenben a szabad kéz nem ér í semmit, ha ölbe van téve s nem cselekszik és dolgozik. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Viszont az eddigi magyar külpolitika 'mindenesetre azt a látszatot keltette, hogy mi igenis, a német érdekszférának vagyunk bizonyos fokig alárendelve. (Lázár Miklós: így van! Ez a látszat! — Buehinger Manó: Inkább az olasznak!) Amikor Európában ennyire kiélezett a helyzet, mint amilyen ma, akkor azt hiszem, sokkal helyesebb lett volna, ha ennek a látszatnak kategorikusan ellent mondott volna az igen t. külügyminiszter úr. Ö e kommüniké szerint azt mondotta, hogy a párizskörnyékbeli békeszerződések, az általános ^világpolitikai nézet szerint szorosan összefüggő egységet alkotnak, és hogy szerinte az Anschluss nem egy küszöbönálló esemény, mert Hitler éveken keresztül belső ügyekkel lesz elfoglalva. Azt hiszem, hogy a magyar külpolitikának éppen most lett volna alkalma az ellen tiltakozni, — még ha ez általános európai vélemény is, — hogy a párizskörnyéki békék szoros egységet alkotnak és kifejezésre juttatni, hogy mi magyarok tiltakozunk ez ellen a feltevés ellen és teljes erővel dolgozunk annak elismertetésén, hogy ez nincs így. Mert nekünk semmi közünk sincs a többi békéhez, amelyet Párizsban kötöttek. (Jánossy Gábor: Ebben igaza 44*