Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-177

â?4 Àz országgyűlés képviselőházmiak 177. ülése 1933 mains lô-én, szerdán. hanem a háború volt az, amely az emberi termelést, az emberi kultúrát tökéletesen szolgáló kapitalizmust szétrombolta. (Weltner Jakab: A kapitalizmus és a háború! — Kun Béla: A kapitalizmus is elfajzott!) Voltak a világon idők, mikor nem volt kapitalizmus, de háborúk voltak. Ezt a történeti megállapítást ajánlom t. képviselőtársaim figyelmébe. (Weltner Jakab: Ezt is a kapitalizmus csinálta!) Ez az évszázad művelte azt, hogy eljutottunk a kulturális gondolat kiteljesedéséhez, ahogyan ez ennek a századnak filozófiájában, irodalmában, képzőművészetében jelentkezett, vagy hogy a technikai haladás terén eljutottunk Lavoisier oxigénjétől Curie rádiumjáig, vagy eljutottunk az atomrombolásig, vagy eljutottunk az első primitív gőzgéptől a svájci Sulzer-féle turbinacsodáig. Meg tudom nagyon érteni, hogy ilyen körülmények között vannak emberek, — és hála, Istennek, hogy vannak — akik ezt a fáklyát nem akarják kialudni hagyni, akik azt mondják, hogy nem kell egyéb, mint ehhez visszatérni, sőt ezt még jobban kiteljesíteni, lerombolni mindazt a falat, amely a nemzetek között van, így elsősorban a vámfalakat; szakítani az összes izmusokkal, amelyek a szocializmustól a bolsevizmusig terjednek, szakítani a fasizmussal, amely a magántulajdonon alapul, szakítani a köztulajdonon alapuló szovjetrendszerrel, szóval az egyén szabadságát teljes mértékben visszaadni. Ettől várják a világ restaurációját. Mármost azonban méltóztassanak meggondolni azt, hogy az 1914-től 1918-ig lefolyt világháború mindehhez egy cezúrát tett, hogy ez a háború az emberiség gazdaságpolitikai, szociálpolitikai arculatában jóval radikálisabb változást, vagy mondjuk — ha hasonlattal élnék — egy olyan változást idézett elő, mint amilyen geológiai változást a harmadik jégkorszakban a jég visszavonulása. Hogy ez a háború azt jelenti az emberiség törteneteben, amit jelentett a kereszténység eljövetele, amit jelentett a reformáció, Amerika felfedezése, a francia forradalom, mind olyan események, amelyeknek bekövetkezése után nem lehetett ott folytatni, ahol előzőleg abbahagyták. Ezzel azt akarom mondani, hogy ez a kérdés nem is a logika kérdése. Az intervenció ma mar itt van. Az intervenció egy szükségszerű történeti fejlemény, és nekünk legfeljebb az a feladatunk, hogy vigyázzunk arra, hogy ez az mtervencionizmus ne vigyen bennünket vissza a barbárságba, vigyázzunk arra, hogy az állani, amely hivatott beleavatkozni az egyen Dogaiba, ne tiporjon ezekbe barbárul bele, ne fordítsa fel barbárul a gazdasági és kulturális eletet. Ha erre tudunk vigyázni, és ha e kettőnek — az egyén jogainak és az állami intervenciónak helyes összeegyeztetéséből kialakítunk egy UD korszakot, akkor én azt hiszem, hogy ez a korszak talán nem is lesz terméketlen. Szerettem volna, t. Ház, még néhány külpolitikai problémával foglalkozni, ( Halljuk! Halljuk!) de az idő előrehaladott voltara yalo tekintettel — sajnos - csak egyetlenegy kérdéssel foglalkozhatom, és ez a revízió kérdése. (Halljuk! Halljuk!) A miniszterelnök ur nyilatkozatából láthatjuk, hogy a magyar külpolitikának ezentúl a magyar revízió az altaja és ómegája. Es én azért örültem ennek, mert meg kell állapítanom azt, hogy az elmúlt ^ev; tizedben egy kissé nagyonis rábíztuk a revízió kérdését a történeti erők szabad- mtekara. Azt hiszem, hogy most már elkövetkezett az a korszak, amikor a revíziót kikényszeríttetjük — nem háborúra gondolok — és e tekintetben minden alkalommal örvendve húzom alá a miniszterelnök úrnak idevonatkozólag tett kitűnő nyilatkozatát, — hanem a propagandára, kulturális érvényesülésre, sőt — és ez az, amiről szólani akarok — a diplomáciának az eddiginél aktívabb intenzív, céltudatos eszközeire. A revízió útja igen nehéz volt, míg Wilson békéjétől eljutott MacDonaldnak szobájáig. Említettem a pénzügyi bizottságban, hogy megnéztem Wilsonnak három kötetét és azt láttam, hogy háromszor van benne szó mindössze Magyarországról. Egyszer szó van akkor, amikor Tasker H. Bili jelenti Wilsonnak, hogy Magyarországon Vyx ezredes átnyújtott egy jegyzéket Károlyi Mihálynak, és ennek a dolognak — mondotta ez a tábornok Wilsonnak — az volt a célja, hogy Magyarországot belekergesse a bolsevizmusba és ezáltal Franciaország kedvenc terve — tudniillik, hogy az amerikai 2 millió katona felvonuljon Oroszország ellen^ — megvalósuljon. Ekkor volt szó Magyarországról. Szó volt még akkor, amikor Sonnino bosszankodva hagyta el a termet, mert a cseheknek Magyarországgal szemben támasztott követeléseit túlzottnak találta. Es végül, harmadszor szó volt Magyarországról, amikor panaszkodtak arról, hogy az élelmiszereket nem engedik Magyarországra szállítani. Többet Magyarországról ebben a három kötetben egy árva szót sem találunk. Méltóztassanak elgondolni, milyen nagy dolog volt, míg ez a kérdés eljutott odáig, — és ebben Rothermere-nek nagy érdeme volt — hogy Mussolini vállalta a revízió dolgát, és milyen nagy dolog volt, míg ez a kérdés Mussolinitól el* jutott a Foreign Office-ig. Sőt méltóztassék megngedni, hogy én komoly dolognak tartom azt a kijelentést is, hogy végül Benes is kénytelen volt a revízió jogosságát belátni, és ha lehetetlen feltételekhez kötötte is a revíziót, ha olyan árat szabott is, amelyet teljesíteni nem lehet, mégis el kell ismernem azt, hogy van abban valami, hogy Benes a revízió jogosságát és lehetőségét elismerte. Ilyen körülmények között nem r tartanám helyesnek, ha mi továbbra is rábíznók ezt_ a kérdést a történelmi érvényesülés szabad játékára. Nem mintha nem érvényesültek volna a dolgok a történelemben maguktól, egyedül a történeti géniusz ható erejével. A kiváló svájci történetíró, Burckhardt említi, hogy a német egység kétszer lehetett volna meg: Wallenstein alatt és Gusztáv Adolf alatt. — de azt mondja, hogy olyan szakadék marad volna a német népben, amelyet az sohasem tudott volna kiheverni, és ezért helyes volt

; hogy a történelem szelleme kitolta azt 240 évvel, míg Bismarck génije megvalósította. Lehet így is, azonban én azt hiszem, hogy a magyar külpolitikának nem az a feladata, hogy magas vártáról szétnéző filozófus legyen, hanem most itt az alkalom, hogy aktíve beleavatkozzék a dologba, (vitéz BajcsyZsilinszky Endre: Hogy 240 évvel kitolja az Anschlusst!) És ennél az aktív beavatkozásnál egy szempontra akarnám a külügyminisztérium és a magyar kormány figyelmét felhívni. Ami Németországban történik, arról én semmiféle bírálatot vagy véleményt nem akarok mondani. En nem tartanám helyesnek, — és úgy látom, senki sem a Házban — ha mi Németországgal szemben, az ő belpolitikai helyes vagy nem helyes elgondolásaiból kifolyólag — nekem nem szimpatikus ez az elgondo-