Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-177

236 Az országgyűlés képviselőházának hogy az a csekély számú nős diplomás is hogyan és miből tud megélni. A háborúban volt 20%-uk és katona volt 30%-nk. Méltóztassanak megengedni, hogy ezen . statisztikai adatok ismertetése után mindjárt rámutassak arra, hogy milyen eredményeket tudtunk elérni, mikor már a kataszter előttünk feküdt, és amikor azt láttuk, hogy körülbelül milyen tömeggel is állunk szemben. Az első erdmény az, hogy mi ez alatt az aránylag rövid idő alatt nagy közvéleményt teremtettünk. Különösen kitűnik ez akkor, ha összehasonlítom a mostani állapotokat az 1932 előttiekkel, amikor foglalkoztak ugyan a kérdéssel ankétokon, kiváló beszédek is hangzottak el, de még egyáltalán nem tartozott a kérdés ama problémák közé, hogy a Képviselőházat is foglalkoztatta volna, mint megoldandó probléma, amelyről mindenképpen beszélni kell. Ha ezt a két állapotot egymással összehasonlítjuk, akkor meg kell állapítani, hogy nemcsak a sajtób közéletben, a törvényhozásban, hanem a kormányban is megvan a teljes megértés, mondjuk, a segítési hajlam, a szándék a segítésre. A továbhi eredmények most már attól függnek, hogy a valóságban mit tudunk nyújtani, mert ha rövid idő alatt nem tudunk tényleges munkát és tényleges elhelyezkedést nyújtani, akkor az, állásnélküliek legnagyobbrésze kétségbeesik, otthagyja az egész akciót. Tisztelt Ház! Az elhelyezettek, illetőleg a kenyérhez juttatottak statisztikáját még nem adtam közre sehol, itt teszem ezt közzé először az ország nyilvánossága előtt, hogy szembe szálljak azzal a lekicsinylő kritikával, amelylyel találkoztunk. Lássuk, hogy ez alatt a rövid idő alatt mennyinek adhattunk kenyeret. (Halljuk! Halljuk!) A kenyérhez juttatottak száma összesen 5G3. 2581-ből 563-nak nyújtottunk ideiglenesen. némelyeknek állandóan elhelyezkedést és kenyeret. Az elhelyezés módját szintén kritika alá vonták. Az elhelyezés természetesen olyan volt, aminő lehetett, és azokból, akik kritikával illetik a mi munkánk eredményét, tisztelettel kérdezem, miért méltóztatik kifogásolni azt. hogy mi megragadtuk {az eűső alkalmat, amikor a pénzügyminisztérium munkásokat keresett és malomellenőrök kinevezéséről volt szó, arra kértük fel, hogy az általunk kiválogatott, kitűnően 'megválogatott embereknek adjanak kenyeret. Adtak is kenyeret 200-nak, az általunk ajánlottak közül. Hogy kik voltak és hogy milyen munkások voltak, arról bizonyságot tesznek magának a pénzügyminisztériumnak illetékes emberei, akik a legjobb jelentéseket adták. Igen tekintélyes százalékuk azóta előléptetést nyert és jórészüket átveszi a pénzügyi adminisztráció, (Helyeslés a jobboldalon.) Azoknak azonban, akik kifogásolták, hogy mi ezt afe. adott lehetőséget kihasználtuk, (Jánossy Gábor: Akik páholyban ültek és jómódban vannak!)^ azt felelem, hogy én úgy gondoltam az egész akciót, hogy a kenyéren kívül más lehetőséget is nyújtsunk. Meg is mondtam nekik: menjenek a falura vissza, oda. ahonnét jöttek, próbáljanak elhelyezkedni a faluban, ha életrevalók, próbálják megtalálni ott a maguk megélhetését, ha életképesek, a maguk szaktudásának megfelelőleg. Ebben a tekintetben sem csalódtam, mert már értesüléseim vannak, hagy igenis sokan 177. ülése 1933 május 10-én, szerdán. ezek közül ottmaradtak és ott találták meg megélhetési lehetőségüket. Ez kísérlet volt szerintem arra, hogy a diplomás ifjúság egy részét a faluhoz visszavezessük. De nemcsak itt, hanem a vármegyénél is elhelyezkedést talált 40, a szövetkezeteknél — sajnos — nagyon kevés, csak 5, mérnök az érdekképviseleteknél és gyáraknál 34, és legutóbb a textilgyáriaknál mérnök 75. A kultuszminisztériumban gyakornok lett 50. a vidéki városokban 25, útépítő mérnök a kereskedelmi miniszter által _ elhelyeztetett összesen a mai napig 100. így jön ki az a szám több-kevesebb adattal együtt, amelyet az előbb mondottam, az 563. Az elhelyezés kérdését és lehetőségét azért hozom ide, hogy világosan lássa mindenki és meggyőződjék arról, hogy itt nem folyt meddő munka. Ha mármost továbbmegyek, akkor azt is kérdeznem kell, vájjon jogosult volt-e megragadnunk az alkalmat, hogy azokat a diplomásokat, akiknek sorsa a legszánandóbb volt, legalább addig, amíg ilyen alkalmi munkát is tudtunk juttatni, hajlék alá juttassuk. azoknak úgyszólván a mindennapi kenyeret adjuk meg? Nem mint könyöradományt, hanem mint olyan segítséget, amellyel mentesítsük a népkonyhákat, az egyetemi otthonokat; melyek a nemdiplomás fiatalság számára vannak szánva, mentesítsük azokat az azilumokat éjjeli menedékhelyeket, ahol voltak. Így történt azután, hogy február 3-án a minisztertanácsban a miniszterelnök úr, mint honvédelmi miniszter, hallva ezeknek nagy számát és hogy ezek ilyen nyomorban vannak, felajánlotta két kaszárnyában 100 ilyen diplomás mérnök, orvos, tanár elhelyezését, ahol azok, akiknek nincs lakásuk, lakáist kapnak és legénységi élelmezést is megfelelő tiszta szobát ággyal ellátva, szóval az emberi életmódhoz, a diplomás intelligens emherek életmódjához méltóan. Ezért Ï& volt szemrehányásban részük több oldalról. Igaz, hogy azelőtt azt hallottam hogy miért nem használják fel a kaszárnyákat, most meg azt mondották, miért éppen a kaszárnyákba viszik ezeket a diplomásokat. (Jánossy Gábor: Minden baj' — Felkiáltások jobbfelől: Semmi sem jó!) Bocsánatot kérek, azért mert nem jöttek és nem akadtak olyanok azok között, akik kritizálnak, akik megnyitották volna az ő lakásaikat és helyet adtak volna azoknak, akiket ott szedtek fel a vasúti várótermekben, mintán három napon át étlen-iszomjan voltak, összeestek s a mentők szállították őket el. Iiyon esetekről van ugyanis szó. Nem akarom lefesteni ezeket, hiszen többször kifejtettem az líjságokban is hogy igazán fogalmuk sincsen erről a nyomorról azoknak, akik egyszerűen a kényelmes kritika álláspontját foglalják el. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) A mi akciónk eredményeként megindult még a. múlt esztendőben az elhelyezés. Az előző kormány bizottságunkat elismerte ugyan, de a kényszerű helyzet súlya alatt a 'kinevezések tilalmát állította fel, ennek következtében az egész szukkreszcenciának előibbremenetele is megállott, mintegy megszűnt az élet. Amint azonban lehetővé vált a kormányzat részéről, kértük ennek a kinevezési tilalomnak feloldását, ami meg is történt. Ez a mi akciónk egyik eredménye és azóta lassanként már a kinevezések révén is elhelyezkedtek egyesek. Amit azonban a legfontosabbnak tartok: mi ezekbe a szegény kenyér- és munkanélküli diplomásokba bizalmat és lelket öntöttünk. (Jánossy Gábor: Keménységet! —* tfgy van!