Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-177

Az országgyűlés képviselőházának 1 Ügy van! a jobboldalon.) akik akkor, amikor hozzáfogtunk az akcióhoz, egy esztendővel eiőlb a kétségbeesés szélén állottak és hajla­mosak voltak minden, a legszélsőbb iránynak is szolgálatába állani. (Jánossy Gábor: Ügy van! Ez érthető!) Nyugodtan mondhatjuk azt, bogy az országos bizottságnak és ennek az akciónak sikerült ezt megakadályoznia. Nem kicsinylendő és nem lenézendő nagy erkölcsi eredmény ez (Jánossy Gábor. 1 Igaza van! Tökéletesen igaza van!), amit evvel az akció­val értünk el. Az összes lehető javaslatokat is összeál­lítottuk. Minden olyan javaslatot, minden olyan problémát, amely ezzel a kérdéssel ösz­szefüggésben áll, feldolgoztunk, és a mi­niszterelnökségnek körülbelül ötven ilyen meg­oldási módozatot nyújtottunk át. Ezek a meg­oldási módozatok a különböző minisztériu­mokba kerültek, s ezeknek a megoldásoknak, javaslatoknak tárgyalását meg is kezdték. Nem volt egy olyan megoldási lehetőség sem, ame­lyet nem vizsgáltunk volna meg előzetesen a realitás szempontjából, és állítom azt, hogy eddigi irodalmi kutatásaimnál egyetlen olyan javaslat sem merült fel, amelyet mi ne láttunk volna, arra vonatkozólag, hogyan lehet a dip­lomás ifjúság elhelyezésének kérdését meg­oldani. Mi azonban semmiképen sem vagyunk meggyőződve arról, hogy a kérdés megoldásán túlestünk, vagy hogy annak csak egy jó részét is elvégeztük volna, (úgy van! Úgy van! jobb­felől.) Az egész kérdés megoldásának kezde­tén állunk. Es most áttérek beszédemnek arra a részére, amelyben bizonyos kritikát fogok gyakorolni és elmondom az ilyen magyar ak­cióknak, társadalmi akcióknak pszichikai gát­lásait. Kezdem mindjárt azzal, hogy mi a maga­sabb hatóságok részéről milyen elbánásban ré­szesültünk. Hiszen a volt miniszterelnök úr is éppenúgy, mint az igen* t. miniszterelnök úr is mindjárt az első alkalommal kijelentette, hogy ő a bizottság működését nemcsak a legnagyobb figyelemimel kíséri, hanem határozottan támo­gatni akarja azt minden téren, tehát szá­míthattunk arra, hogy javaslataink feldolgo­zásával vagy az azokra való válasszal az ösz­szes minisztériumok részéről minél előbb ta­lálkozhatunk. Elsőnek kell megemlítenem a belügyminisztériumot. Az igen t. belügyminisz­ter úr, mondhatom, hogy az első perctől kezdve mindazokat a javaslatokat, amelyeket elébe terjesztettünk, a legnagyobb figyelemmel és gonddal dolgoztatta át, és ezidőszerint az ösz­szes tőle függő, a 'belügyiminisztérium hatás­körében lévő javaslatokat meg is valósította. Az igen t. belügyiminiszter úr a vármegyénél már a normálstátus megállapítása alkalmával gondoskodott kezdő^ állások megnyitásáról. Körülbelül száz százalékkal már elődje is emelte a kezdő gyakornoki állások számát (Egy hang a jobboldalon: Nem engedik betöl­teni!) Ugyancsak ilyen irányban fordult a város­hoz és a városokat is felszólította, hogy hasonló gyakornoki állásokat kreáljanak. De ami poz,i­tíve megtörtént, azaz, hogy legalább az állás­talan diplomás gyógyszerészeknek kérdését száz százalékig megoldotta. Ez azt jelenti, hogy ismét megindította először is a gyógyszertári jogok megszerezhetését azoknak a diplomás gyógyszerészeknek a számára, akik eddig nem jutottak hozzá. Intézkedett azután a gyógy­77. ülése 1933 május 10-én, szerdán. 237 szerészsegédekre vonatkozóan, egyenesen elő­írta, hogy segédi minőségben csak ilyen diplo­más gyógyszerészeket lehet alkalmazni és nem olyanokat, akiknek ilyen diplomájuk nincs. Megbízást adott azután a gyógyszerészeti ka­mara tervezetének elkészítésére, amely szintén rövid idő alatt készen lesz, és így ez a kérdés úgyszólván megoldásra talál. Ami a gyakornoki kérdéseket illeti, — és erre most mar rátérek, — kétségtelen, hogy eze­ket nem lehetett teljesen úgy megolaani, amint szerettük volna. Hiszen egy részük fizetóstelen gyakornok, ezek csak jobbmódúak lehetnek, a másik rész, éppen a szegényebb rész nem juthat hozzá. Egyes városok maguk is megoldották a kérdést. így például Győr városa e tekintetben példát mutatott, más városoknál azonban — sajnos — azt kell mondanom, ez nagy nehézsé­gekbe ütközik, amikor végre akarjuk hajtani. A nehézség éppen ott van, amit pedig ki akar­tunk kapcsolni: a pártpolitikában. Meg kell mondanom őszintén, hogy itt vannak a nehéz­ségek, ennek a kérdésnek, a gyakornoki kér­désnek, különösen a fővárosnál való megoldá­sában. Ami a kereskedelemügyi minisztériumot illeti, itt meg kell említenem, hogy mind az útépítésnél, — amint az előbb már számadatok­kal is illusztráltam — mind egyes vállalatoknál az igen tisztelt kereskedelemügyi miniszter úrnak elhatározott akarata következtében meg­indult az a munka, amellyel a diplomások elhe­lyezését segítik elő. Nem kell azonban azt hinni, hogy teljes mértékben megvalósult volna az, amit mi kívántunk. Nem valósult meg pél­dául az a kérésünk, hogy nagyobb számban ve­gyenek részt ebben az akcióban azok az ipar­ágak, amelyeknek kétségtelenül megvan a le­hetőségük, hogy az intelligenciának segítsé­gére siessenek. Nem is olyan rossz számítás ez, hiszen kiváló munkaerőt kapnak, a mai ra­cionalizálási korszakban a mérnöki munka­erőt alacsonyabbrendű munkánál is nagyon jól kihasználhatják. Másrészt pedig bizonyos, hogy a vállalatoknak, gyáraknak, bankoknak szükségük van arra a társadalmi békére és nyugalomra, (úgy van! jobbfelől.) amely első­sorban és leginkább éppen az intelligencia ré­széről borulhat fel, vagy legalább is annak egyensúlya megzavarod'hatik akkor, ha mi ilyen szellemi proletariátust hagyunk künn az utcán. De mondom, itt nem találkloiztunk olyan megértéssel, mint aminőre számítottunk. Nem lehet azt mondanunk, hogy a mi többi ide­vágó, különösen a mérnökökre vonatkozó pro­pozíciónknak megvalósítása előbbre ment volna. Különösen nélkülözöm ezt a textiliparnál, az­után bizonyos olyan vállalatoknál, ahol az ál­lami kedvezmények megvannak, amelyeknek fejében 1 méltán várhatja az állam is, hogy ezeknek az állami kedvezményeknek ellenszol­gáltatásaképpen bizonyos ilyen szociális kér­désnél segítségére siessenek a társadalomnak ezek a részei. (Helyeslés jobbfelől) Elhiszem és tudom, hogy vannak olyan iparvállalatok, amelyeknél ezt a mai helyzetben nem lehet keresztülvinni. Ilyen a vasipar; tudjuk, hogy milyen nehéz körülmények közt van. De tud­juk azt is, hogy a textiliparnak meglehetősen jó konjunktúrája van és tudjuk, hogy a szén­iparnak és a többieknek, a bőriparnak, az élel­mezési iparnak stb., még volnának igazán le­hetőségeik. Mélyen t. Ház! A kereskedelemügyi mi­nisztériumban látom a jóindulatot, látom a

Next

/
Oldalképek
Tartalom