Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-176

Az országgyűlés képviselőházának juk, valamely pápa azt hirdette, hanem a ke­resztény erkölcs minden vallásfelekezeté, mert egy erkölcs van, ebben a esetben az egy er­kölcs tekintetében nem lehet válogatni a kü­lönböző vallásfelekezetek között és a külön­böző foglalkozások között. Es én nem tudom megkülönböztetni a keresztény erkölcs tekin­tetében a magánembert a politikustól. A po­litikusnak szerintem épenúgy erkölcsi alapon kell állnia, mint a magánembernek. Ha én a magánembertől megkövetelem és megkívánom az erkölcsöt, akkor még fokozottabban követe­lem meg azoktól, akik :i magánemberek éle­tének irányításában résztvesznek. (Ügy von ! a középen.) Ez a keresztény politika és nem más. A keresztény politika nem cégér, a ke­resztény politika eszmény, amely Gbzményt csak tisztességes eszközökkel szabad demi és azok, ,akik a keresztény politikát má« célra használják fel, a keresztény politikát meg­tagadják. (Erődi-Harracb. Tihamér: Úgy van!) Itt akarok válaszolni egyik szociáldemo­krata képviselőtársam beszédére. Talán Bu­ohinger Manó t. képviselőtársam beszélt a múlt pénteken, akkor, amikor keresztény poli­tikáról, Wolff Károlyról és az egyházról volt szó. Ne méltóztassék összetéveszteni az embe­reket az egyházzal. Az egyház és a keresztény erkölcs mindig érintetlen marad. Emberek gya­korolják és emberek képviselik a kereszténységet és ha az az ember — nem Wolff Károlyról be­szélek — téved, nem lehet összehozni a keresz­tény erkölcsöt az emberrel és a keresztény er­kölcsnek, vagy a keresztény politikának kép­viselőjét azzal az eszménnyel, amelyet tulaj­donképpen a keresztény erkölcs maga képvisel. (Kabôk Lajos: Az egyház emiberei nagyon eltér­tek az egyház tanításaitól!) T. képviselőtársam, én nem akarok vitatkozni, lehetnek egyházi emberek, akik tévednek, de azok is emberek, mint ahogy önök is tévednek, a szocialisták is tévednek, a marxizmus is téved, mert azt is emberek találták ki. Éppen azért, mert a ke­resztény erkölcs és az erkölcs általában nem emberi találmány, az erkölcs valami magasabb dolog, amelynek csak képviselői vannak, s hi­szem, hogy önök azt, amit én mondok, erköl­csiség szempontjából sohasem fogják vitatni és tagadás tárgyává tenni. A keresztény erkölcs és a keresztény poli­tika megnyilvánulása azonban nemcsak azt kí­vánja, hogy azt mi palám et publice hirdessük, hanem le kell vonni ezeknek a konzekvenciáit is. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Malasits Géza: A kereszténységről már levon­tuk! — Kabók Lajos: Csak a keresztényi vezé­rek nem vonják le, ez a baj!) Azt mondja a miniszterelnök úr, hogy kon­centrálni kell az embereket, mindenkit egy közjó érdekében. Az éhes embert lehet-e kon­centrálni a jómód emberével, az éhes ember koncentrálható-e azzal, akinek megvan min­dene? Az éhes em'ber szerintem csak az éhes emberrel koncentrálódik és az éhes embert rendőrrel, katonával, gépfegyverrel nem lehet megfogni, csak egy bizonyos ideig, (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) mert az éhes embernek nyújtani kell valamit, az éhes ember követel és az éhes embernek az kell hogy adjon, akinek mentenivalója van. (Kabók Lajos: Ezt mondjuk mi is, önök pedig csak prédikálnak róla!) Nem tudom, melyik prédi­kál: én prédikálok-e, aki a legideálisabb állás­ponton vagyok, vagy önök prédikálnak, akik­nek egyéni érdekük a munkásságnak ezen az úton való megnyerése. (Ügy van! jobbfelől.) Ne 176. ülése Î933 május 9-én, kedden. 201 méltóztassanak engem támadni, mert én, aki a legideálisabban fogom fel ezt a kérdést és ezek­ben a kérdésekben legalább annyit dolgozom, mint önök közül bárki, nem fogom elhallgatni la keresztény oldalon levő hibákat sem, de méltóztassanak megengedni, hogy az önök hibáiról is méltó és jogos kritikát gyakoroljak. (Malasits Géza: Tessék! Mi kibírjuk! — Kabók Lajos: Elbírjuk a kritikát!) Az, ajmit a keresztény erkölcs kíván, a kenyér és ez az a kenyér, amelyet nekünk mindenki számára biztosítanunk kell. (Kabók Lajos: Mindenkinek legyen kenyere!) Ha ön­nek, t. képviselőtársam, ez az én beszédem nem tetszik, nem kell végighallgatnia, mert félti azokat az érveket, talán azokat az eszkö­zöket, amelyeket ön egyedül saját magának és pártjának akar kisajátítani. Mert méltóz­tassanak megengedni, szabad őszintén be­szélni, ha az az őszinte beszéd talán nem min­dig hangzik el itt az önök szájaíze szerint és ha nem haladok is ugyanazon az úton, ame­lyen ön halad, mehetek én ugyanazon cél felé egészen más eszközökkel, mint önök. Nincs közöttünk, t. képviselőtársaim, differencia a cél tekintetében. (Kabók Lajos: Akkor miért haragszik mireánk!) Nem haragszom, csak közbeszólt a képviselő úr és azt mondotta, hogy prédikálok. Hát én nem prédi­kálok. (Kabók Lajos: A kereszténypárt­ról beszéltünk!) Az sem prédikál szerény nézetem szerint, de a kereszténypárt meg fogja tudni védeni a maga jogosultságát és igényét, (Petrovácz Gyula: Ügy van!) én önöknek, kettőjüknek harcába nem akarok be­leavatkozni. Egyet azonban meg kell állapítanunk, azt, hogy Magyarországon van egy nagy érték, amely Európában alig található fel oly mér­tékben, mint ahogyan itt és ez: a rend. A rend, amely abban nyilvánul meg, hogy itt nyugodtan hajthatja le fejét mindenki, itt személy- és vagyonbiztonság van. Ez a rend képviseli azt a nagy értéket, amelyet tulaj­donképpen a kormány legnagyobb vívmányá­nak tartok. A belügyminiszter úr kellő meg­értéssel, hogy úgy mondjam, szociális érzék­kel tudta kezelni a téli ellátást, bár vannak vidékek és vannak nagy tömegek, amelyeknek nyomora nagyobb volt annál, mint amennyit a kormányzat adni tudott. Tekintélyes volt az az áldozat, amelyet a kormány hozott és az a megértés, amelyet — őszintén mondom — én a belügyminiszter úrtól nem vártam, mert amikor a népjóléti minisztérium megszűnt, többek között én voltam az, aki azt mondot­tam, hogy a népjóléti minisztériumot meg­szüntetni nem szabad akkor, amikor más ál­lamokban a népjólétre oly sokat fordítanak és amikor más államokban népjóléti miniszté­riumokat alkottak. En voltam az, aki azt mondottam, hogy nem mehet a szegényügy, nem mehet az Ínségesek gondozása és a mun­kaképtelenek ügye a belügyminisztériumba, oda, ahol a rendőrségről és^ a csendőrségről rendelkeznek, abba a minisztériumba, ahol po­litizálnák. És most, t. Ház, férfias elismerés­sel kell megállapítanom, hogy a mostani mi­niszter úr gesztiója tekintetében tévedtem. Tévedtem azért, mert a lehető legnagyobb megértést, a lehető legnagyobb szociális érzé­ket találtam nála és találta az egész ország és segített mindenütt, ahol segíthetett, ha talán nem is abban a mértékben, ahogyan bizonyos pártok, vagy bizonyos érdekek megkívánták volna. Itt azonban igazat tudok adni Eckhardt

Next

/
Oldalképek
Tartalom