Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-176

Az országgyűlés képviselőházának 1 lévén világítva, legyen szabad már most egy másik, a költségvetéssel bizonyos fokig összefüggő kérdésre rátérnem, amelyet ebben a teremben szintén a független! kisgazdapárt igen, t. vezére hozott elő. Az államkölcsön tárgyalásakor egy programmatikus nyilatkozat történt arról az oldalról. amely nyilatkozatban Eckhardt Tibor igen t. képviselőtársunk azt méltóztatott mondani, hogy az érdemi kérdés, amely őket Bethlen István gróftól és ettől az oldaltól elválasztja, az, hogy az ország fejlődését és boldogulását másként, mint a magyar falu, a magyar agrártársadalom, a magyar földmívelő_ réteg érdekeinek intenzivebb felkarolása útján elképzelhetőnek nem tartották és nem tartják a jövőben sem. Akkor a Napló szerint Jánossy Gábor t. képviselőtársam igen helyesen közbeszólt, hogy mi sem. Addig, ameddig ez a citátum szól, valóban nem tudnám megérteni, hogy az után a programmnyilatkozat után, amely a nemzeti munkatervben foglaltatik, azok után a kezdeményezések után, amelyekre a minap igen helyesen mutatott rá Marschall Ferenc t; képviselőtársam, a kérdésnek ilyen formulázása ^ mellett lehessen elválasztóvonalról beszélni közöttünk és a túloldal között. De t. képviselőtársam, érezvén talán azt, hogy ez a formulázás nem is elegendő, azt mondta tovább, hogy ennek következményeképpen, hogy nemcsak a falut akarjuk megtenni a gazdasági élet középpontjává és a közgazdsági politikának tulajdonképpeni céljává, hanem szerintük 8 millió magyart csak mezőgazdaságból nem lehet eltartani, nekünk ipart koll fejlesztenünk, nekünk az iparért szerintünk áldozatokat is kellene hoznunk. Nem akarnék ebben a kérdésben polémiát provokálni, de kissé meg akarnám világítani azt, hogy ilyen általánosságban tartott túlzó szemrehányásokkal szemben mi a valódi helyzet. Az összeomlás idejében az akkori kormányzópárt, amelyhez — be kell jelentenem — évekig személyileg nem tartoztam már egy adott helyzettel találkozott. Ipart Magyarországon nem ez a párt, nem ez a kormány teremtett, hanem az iparpártolási politika és az ipari törekvések a háborúelőtti időre vezethetők vissza. Éppen az akkor azt a szélső szegmentumot elfoglaló függetlenségi párt volt az, amely a 67-es politikával szemben, mindig azt követelte, hogy ipar is legyen Magyarországon, mert az egyoldalú agrártermeléssel megélni nem lehet. Ennek a sürgetésnek is volt talán egyik konzekvenciája az, hogy még a 67-es alapon álló pártok is, amelyek ezzel kapcsolatban az Ausztriával való vám- és kereskedelmi szövetség és ezzel egy nagy gazdasági egységes terület elvi álláspontján állottak, magukévá tették az iparosítás programmját. Ennek a mozgalomnak nem kisebb ember, mint a 90-es éveknek közgazdaságilag legerőteljesebb államférfia, néhai Baross Gábor volt a kezdeményezője. Az ő idejében, 1890-ben alkottattak az első iparpártolási törvények, amelyek azután a nagyobb mértékű iparpártolásnak kezdeményezői lettek. Hogy az akkori iparpártolás nem egészséges alakulatokat is teremtett, azt készséggel elismerem; sőt talán joggal hívta ki azt a gúnyos kritikát a külföldön, hoe*y Magyrországon ipart körülbelül akkép fejlesztenek, mint ahogy máshol gyermekvédelmi és hasonló humanitárius intézkedéseket szoktak tenni. Igen természetes, hogy ennek az iparfejlesztési politikának üvegházi növények is voltak azután az ereményeí, (Jánossy Gábor: TTgy van! Ügy KÉPVISELŐHÁZI XAPLÓ XV. 76. ülése 1933 május 9-én, kedden. 195 van!) amelyek magukra hagyva, az élet versenyében talán nem álltak meg. De mindenesetre áll az, hogy amikor az összeomlás bekövetkezett, a megcsonkított Magyarországon éppen azok a részek maradtak meg, amelyeken az ipar legerősebben kifejlődött, köztük elsősorban az ország mai terjedelméhez képest szinte túlságosan nagy főváros a maga ipari lakosságával, és ezzel mint meglevő tényezővei mégis csak számolni kellett. Egészen más a helyzet, ha valamit újonnan kell teremteni, és egészen más a helyzet, ha azt mint adottságot, készen kapjuk meg. Lerombolni valamit, amit alkottak, talán könnyű, de annak szociális, pénzügyi és közgazdasági következményeiért felelősséget vállalni alig lehet. (Ügy van! a középen.) Ebben az értelemben mi nem fordulhatunk az ipar ellen. Én remélem, hogy t. képviselőtársam is fejtegetéseiben, amelyek kissé rapszodikusan és kissé röviden vannak előadva, nem ilyen tervekkel foglalkozott. Ilyen iparellenes politikának inaugurálásával azonban egy másik szempontot is szembe kell állítani. A mai nehéz gazdasági helyzetben, amint azt nemrégi éppen az osztrák szerződés tárgyalásakor a földmívelésügyi miniszter úr igen helyesen kifejtette, a súlypont erősen az úgynevezett belfogyasztásra ibelyeződik. A mai helyzetben azt a többszázmilliónyi fizetést, munkabért, amely a Statisztikai Évkönyv tanúsága szerint ipar címén itt eloszlik és Magyarország mezőgazdaságának garantált fogyasztó réteget ad, mellőzni egyszerűen nem lehet. Ennek lerombolására, egyszerűen semmivé tételére azt hiszem semmiféle komoly politika nem vállalkozhatik. Egészen más a helyzet akkor, ha új gazdasági kapcsolatokat teremtünk, ha új gazdasági szerződéseket kötünk. Az igen t. miniszterelnök úr már az osztrák szerződés tárgyalásakor kimutatta, hogy szakít azzal a rendszerrel, amely a szerződések (megkötésénél minden termelési ágat egyformán akar megvédeni, hanem igen helyesen vizsgálat tárgyává tette a kormány azt, hogy melyek azok a termelési ágak, amelyek védelemre szorulnak, illetőleg amelyeket a szerződésben további megfelelő vámvédelemben kell részesíteni és melyek azok a mellékes gazdaságii ágak, amelyek felett napirendre lehet térni. A miniszterelnök úr egy erőteljesebb hasonlattal azt mondta, hogy néhány gallér készítése miatt a mi agrár kivitelünk lehetőségeit nem fogjuk feláldozni. En ezta néhány gallért természetesen szimbolikus értelemben vettem és veszem ma is és remélhetőleg ez lesz az irányadó további tárgyalásainknál. Ha leendő gazdasági tárgyalásainknál Magyarország kiviteli piacának biztosítása agrár terményei részére a mesterségesen fejlesztett iparágaknak némi feláldozásával fog járni, ez a lépés helyeselhető lesz, mert ez azt jelenti, hogy csak az életképes gazdasági ágakat fogjuk támogatni az életképtelenekkel szemben. Ez a gazdasági életnek egy törvénye, amelyet alkalmazni lehet. De ez nem mehet odáig, hogy egyszersmind pálcát törjünk a múltnak egész úgynevezett iparosítási politikája felett és nem jelentheti azt, hogy azokat a munkaalkalmakat, amelyek az iparban népességünknek egy jelentékeny része számára találhatók, íeladjíuk-és nem jelenti főképpen azt, hogy ami saját belpiacunk fejlesztéséről és védelméről ne gondoskodjunk. Ebben a kérdésiben tehát azt hiszem, — ha ezt objektíve megvizsgáljuk — szintén nem lehet ikülönbség a t. kisgazda28