Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-176

196 Az országgyűlés képviselőházának párt és közöttünk, mert nem tudom elképzelni, hogy ez a formulázás — ahogy az röviden odavettetett — állandó Programm ja legyen a kisgazdapártnak, hiszen a munkaalkalmak teremtése és a fogyasztópiac biztosítása épp úgy a szivén kell. hogy feküdjék, mint nekünk. Legyen szabad már most ezek után a gazdaságpolitikai fejtegetések után — az idő rövidségével számolva — azzal a kérdéssel foglalkoznom, amely r a racionalizálás címe alatt tölti be a közéletet. A racionalizálás Programm ját hallottuk részben a belügyminiszter úrtól a pénzügyi bizottság ülésén és hallottuk már előzőleg a közigazgatási jogorvoslatokról előterjesztett törvényjavaslat tárgyalása során. Azt hiszem azonban, t. Képviselőház, hogy a racionalizálást — és úgy vélem, helvesen értelmezem a kormány programmját etekintetben — nemcsak magában a közigazgatás intézményeiben kell keresnünk, hanem sokkal mélyebben. A mi társadalmunk, az úgynevezett lateiner társadalom túldimenzionált. A mi csonka országunk szolgáltatta azelőtt részben a hivatalnokokat és a nemzeti intelligencia javarészét a megszállott területek számára is. Ez, sajnos, egyidőre megszűnt és ahelyett, hogy ehhez képest csökkentettük volna azokat a forrásokat, amelyekből ez a lateiner társadalom kikerült, a legutóbbi évek alatt ezeket még növeltük, abból indulva ki, hogy ezzel nagy^ kultúrmissziót teljesítünk. Ez, t. Képviselőház, így is van, csakhogy az a főiskoláról kikerült ifjú nemcsak kultúrproduktum, hanem egyszersmind hivatalt, foglalkozást, megélhetést kereső egyén is. Ezért ennek a túltermelésnek megszüntetése terén bátor kézzel hozzá kell nyúlnunk bizonyos intézményeknek leépítéséhez, még azt is belátva, hogy az első pillanatra ezek talán nem hoznak nagy könnyebbülést az államháztartásban. — amint azt a hatos bizottság első jelentésében kimutatja — és számolnunk kell azzal, hogy ezeknek a leépítéseknek gazdasági és szociális hatásai csak a későbbi időkben fognak mutatkozni. Ha e leépítési munka közben érdekek fognak sérelmet szenvedni és ha, mint a miniszterelnök úr tegnapi beszédében igen helyesen mondotta: mindenki egyetért abban, hogy le kell építeni, de a ráeső áldozatot senki nem akarja meghozni, — ha ez így van, nekünk e kérdésben osztatlanul a kormány mögé kell állnunk és ebben a nehéz és hálátlan munkában támogatnunk^ kell, még hogy ha ez partikuláris és parciális érdekek sérelmével jár is* Itt egy egyetemi intézmény, ott egy másik intézmény megszüntetése, egy felsőbíróságnak áthelyezése, annak meg nem felelő elhelyezése, egy másik városban egy másik kultúrintézmény megszüntetéses: természetesen mind panaszra ad okot. Le kell azonban mondanunk arról, hogy mindenkit akadémiai képzettséggel a legritkábban gyakorolható szakmákra is idebent képezzünk ki. Azok, akiknek speciális igényeik vannak, elégedjenek meg részben avval, amit idebenn nyújtam tudunk, részben pedig — hiszen úgy is állanak a külföldön a mi kollégiumaink — egészítsék ki^ ismereteiket bizonyos egészen speciális és nálunk ritkán alkalmazható foglalkozási ágakra, mint mondjuk például a bányászatra, ott a külföldön, ahol azok a laboratóriumok és intézmények kiadós mértékben állanak rendelkezésre. Azt hiszem, a racionalizálás innen fog kiindulni és itt találunk a költségvetés részére lényeges megkönynyebbülést. Ami a közigazgatás kiépítését illeti, a bel176. ülése 1933 május 9-én, kedden. ügyminiszter úr errevonatkozólag a következő programmpontokat foglalta Össze: decentralizálás a középfokú hatóságok kiépítésével és ezáltal a központi kormányzat tehermentesítése, az autonómia szerveinek fejlesztése, közíépfokú közigazgatási bíráskodás és a gyámügyi közigazgatás megreformálása. Ez az elgondolás meg fogja nyitni a centralizáció és decentralizáció Isözötti nagy vitát. Mindenesetre nagy feladat lesz egyfelől a decentralizációt úgy végrehajtani, hogy azok a 'feladatkörök, amelyek a minisztériumokból kimennek a perifériákra, az ottani hivatalokat ne duzzasszák túlnagyra és ne tegyék illúzóriussá azt a megtakarítást, amelyet az itteni leépítéssel nyerünk, másfelől pedig igen nehéz lesz a perifériákon ugyanazokat a kiváló szakerőket ugyanabban a mértékben megtalálni, mint ahogyan itt a központi kormányzatnál minden egyes szakmában kétségtelenül rendelkezésre állanak. Nem tudok veszedelmesebb dolgot elképzelni, mint amikor a lokális bürokrácia túlságos hatalmi körrel ellátva, meg nem felelő szakismeretekkel ránehezedik valamely kérdésre vagy valamely érdekszférára. Ettől természetesen meg kell menteni a mi vidéki közönségünket. De ennek egyik ellenszere az. amelyről örömmel állapítom meg, hogy a belügyminiszter úr programmjában benne van, tudniillik az autonómia kiépítése és kifejlesztése, mert amit a szakértelem hiánya talán elront bizonyos ügyekben, azt az autonómiákban megnyilatkozó egészséges életösztön meg fogja találni. A centrális igazgatás •számára pedig megmaradnak azok a nagy feladatok, amelyekre vonatkozólag a miniszterelnök úr az ő plasztikus' kifejezésimódban azt mondotta, hogy olyanoknak kell azoknak lenniÖk, hogy ha itt a iköztpöntban 'megnyomok egy villanygombot, akkor a legutolsó kis faluban is cselekedetnek kell ezt követnie. A nemzeti igazgatásnak a nagy érdekei, az államháztartás igazgatásának érdekei, a honvédelemnelk érdekei, az államrendészetnek érdekei, az egységes közgazdasági igazgatás és az egységes — hogy én is ezzel a kifejezéssel éljek — vonalvezetés által megkívánt intézkedések mind olyanok, amelyek megkövetelik a oentrális adminisztráció egészséges működését és isizüksógesisé teszik azt, hogy vannak a bizonyos villanygombnak megnyomására az utolsó legkisebb kis faluban is engedelmesség és megértés mutatkozzék. Azt képzelem, hogy így lesz kiépítve a oentrális igazgatás a középfokú hatóságok igazgatásaiban. Különösen a középfokú hatóságok működése azonban természetesen el sem képzelhető szerintem a közigazgatási bíróságok továbbfejlesztése nélkül, mert az egyéni jogok, az etatizmus mai korában és a kollektív gondolat folytonos terjeszkedése idejében feltétlenül bírói védelmet ( igényelnek, különösen azokban a közigazgatási ágakban, amelyek a?, állampolgárok magánjogi érdekeit érintik. Ha ezt a javaslatot elő fogják terjeszteni, akkor természetesen én is leszek bátor erről igénytelen bírálatomat elmondani. A belügyi kérdésekkel kapcsolatban legyen szabad röviden megemlékeznem arról a kérdésről is, amelyet ma ismét felvetettek: a választójog és a parlamenti reform kérdéséről. A múlt évben elmondott parlamenti beszédem kapcsán a sajtó egyik igen tisztelt részében azzal a szemrehányással találkoztam, hogy hiszen »elég tárgyilagos költségvetési beszédet mondottam volna, de a választói jog terén hallatlanul elmaradt nézeteket vallottam, amelyek