Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.
Ülésnapok - 1931-176
194 Az országgyűlés képviselőházának konferencia ezeket a kérdéseket nemzetközi szempontból el nem intézi. Legyen szabad arra is rámutatnom, hogiy egy igen tekintélyes közgazdasági szaklap is nemrég ankétot tartott. amelyben elsőrangú nemzetközi szakértők figyelmeztették az országot arra, hogy a valutának mikénti rendezése nem egyszerű belpolitikai és pénzügyi kérdés, hanem nemzetközi vonatkozású kérdés, amelyet az ország önálm, a nagy nemzetközi közigazdasági relációk figyelembevétele nélkül el nem rendezhet. Ha ezt szem előtt tartjuk, akkor szemünket rá kell irányítanunk azokra a nagy küzdelmekre. amelyek most Angliában és Amerikában e kérdés körül lefolynak. Éppen e napokban jelentek meg a legerősebb kritikák az Egyesült Államok elnökének tervével szemben, és ezek a kritikák oda tendálnak, hogy infláció adagolva, infláció előre meghatározva, devalváció előre megállapítva éppen úgy nem képzelhető, mint nem képzelhető morfium- vagy ópiumélvezet szintén előre szabályozva, előre adagolva. A kérdés legnagyobb veszedelme tehát ott van, hogy — amint igen helyesen mutatták ki több oldalról —, sohasem lehet azt megállapítani, hogy az infláció, a pénz elértéktelenítése, a devalváció hol áll meg, meg kell vizsgálnunk, kezünkben vannak-e az eszközök arra, hogy azt megállítsuk. Nézetem szerint erre a kérdésre a mélyen t. kisgazdapárt vezérének javaslata nem tartalmaz megnyugtató választ. E kérdés nincsen tisztázva, és így legyen szabad azokhoz a tapasztalatokhoz fordulnom, amelveket mint gyakorlati jogász az infláció és devalváció kérdésében tettem. A jogról^ rendesen azt mondják, hogy azt adja tudomásunkra, hogy mi volt igaz tegnap. Ebben az esetben — sajnos — van egy tegnapunk, de van egy holnapunk, és a holnapot a tegnapból meg tudjuk magyarázni, a holnap Programm ját meg tudjuk állapítani. A jog e körül a kérdés körül két pontban ütközött meg. Az egyik volt az úgynevezett gazdasági lehetetlenülés kérdése. A háború alatt, amikor az infláció és a^ devalváció első jelenségei mutatkoztak, általánosságban még nem ismertük fel azt. hogv ebben az árdrágulásban, ebben az értékemelkedésben a pénz értékcsökkenésének is része van. Nekem jutott a feladat az akkori Képviselőházban, hogy az árdrágításról szóló törvényjavaslatot, amely utóbb törvénnyé is emelkedett, az előadói székből képviseljem, és akkor mi az akkori áremelkedéseket tisztán a r kereslet és a kínálat törvényének megzavarására vezettük vissza és mindannyian nem vettük észre, hogy az áremelkedések tulajdonképpen a pénznek egy depreciációja miatt következtek be. A bírói gyakorlat azonban csakhamar szembenézett e jelenségekkel, amelyek azt mutatták, hogy itten más természetű megbetegedésről van szó, (Erődi-Harrach Tihamér: Ügy van, gazdasági lehetetlenülés!) és a gazdasági lehetetlenülésben egyszerre csak meg kellett oldanunk egy új problémát, a pénznek és az árunak egymáshoz való viszonyát. Es ha igen, t. képviselőtársaim, akik az Eckhardt-féle elgondolást támogatják azért, hogy evvel egy egészségesebb jövedelemeloszlásnak legyenek szószólóig akkor kérem, méltóztassanak megfontolni, nézzék meg egy kissé a judicaturát, hogy erre a gazdasági lehetetlenülésre elsősorban mely közgazdasági tényezők hivatkoztak. Azt találjuk-e, hogy a gyönge az erőssel szemben"? Nem; a legelső döntések egyike a szénárak felemelésére vo176. ülése 1933 május 9-én, kedden. natkozott, és éppen a leghatalmasabb szénvállalatok voltak azok, amelyek a gazdasági lehetetlenülésre hivatkozva a szénárak emelését kívánták. Ne méltóztassanak tehát úgy felállítani a dolgot, hogy itt szemben áll a gazdag^ hitelező a szegény adóssal, hogy a devalváció r és az infláció használ a szegény adósnak, árt ellenben a gazdag kapitalistának. A pénz, mint értékmérő megromlásának hatása a közgazdasági élet struktúrájára kiszámíthatatlan. Nemcsak azokra a jogviszonyokra következik be az ő romboló hatása, amelyek az úgynevezett kommerciális jogviszonyok, hanem keresztülvonul az egész jogéleten, az örökösödési, családjogi, dologi jogi teljesítményeken, mindenütt, aihol egyáltalában ; az értékmérőre mint kisegítő eszközre szükség van. Mi, gyakorlati jogászok, a pénz elértéktelenedése terén minden téren áldozatokat látunk, akiket ma sem sikerült egészen kártalanítani azokért a veszteségekért, amelyeket a pénz elértéktelenedése folytán szenvedtek. Hiszen csak egy kérdésre méltóztassanak gondolni, amely szinte ma is még^ elintézetlen becsületbeli adóssága a magyar államnak: az árvaletétek kérdésére, (Jánossy Gábor: Ügy van! Igaz!) ahol ingatlan vagyonok változtak át követelésekké és pusztultak el. Kérdem, t. Képviselőház: egy osztálynak érdeke ez? Nem a kisgazdaközönségnek ezrei hordták-e oda filléreiket és nagykorúvá válván, hiába vártak arra, hogy új életet kezdhessenek avval az árvaszékileg, gyámhatóságilag kezelt pénzzel 1 ? (Jánossy Gábor: Még most is várják! Milyen erkölcsi rombolást vitt véghez ez a lelkekben!) Ezért, t. Ház. a bírói gyakorlat üzent először hadat a pénz elértéktelenedésének a gazdasági lehetetlenülés, majd a valorizáció címén, jóval előbb, semmint a törvényhozás pozitív törvényben, amely talán nem is minden részében mondható sikerültnek, a kellő megoldásokat a közönségnek meghozta. Éppen ezért ne méltóztassanak csodálkozni azon, hogy ebben a kérdésben a jogászok túlnyomó része az úgynevezett > konzervatív állásponton van és szkepszissel áll szemben azokkal a kísérletekkel, amelyek a segítséget a közgazdasági élet számára a pénz elértéktelenítése vagy értékének csökkentése kapcsán akarják meghozni. ' De ha egy költségvetést ma így tárgyalunk, nem is lehetséges ezt másképpen elintézni, mint ha a pénzt állandó értékmérőnek tekintjük. Igen helyesen mutatott már rá a kérdésnek erre az oldalára Ra-ssay igen t. képviselőtársam. Legyen szabad az ő fejtegetéseit csak avval kiegészítenem, hogy lefokozott] fizetés-illetmények, lefokozott dologi kiadások nem képzelhetők akkor, amikor egyidejűleg drágítást csinálunk. Lehetetlenség megkövetelni azt, hogy az államháztartás egyensúlyban maradjon, hogy a tisztviselői illetmények egy és ugyanazon a nívón maradjanak akkor, ha egyszerre a pénz értékének például 50%-át elvesszük azzal a célzattal, hogy ugyanakkor ez mint dráfrulás a közgazdasági életben mutatkozzék. A megélhetésnek akkor minden alapja meginog, az államháztartásnak éeész alapja összedől, költségvetés, amint régebbi, 3920-as évek elejének zárszámadásai mutatják, teljesen illuzoriussá és irreálissá válik és ezen a téren is a pénz devalvációja, a pénz értékének leszállítása csakis romokat fog okozni és pusztítást fog végezni. Ez a kérdés más oldalról már teljesen meg
