Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-176

léé Az országgyűlés képviselőházának gyakorlati kihatását, amelyet Smith Jeremiás, a Népszövetség annakidején való főellenőrzője, távozásakor figyelmünkbe ajánlott, amikor óvott minket a költségvetési keretek indokolatlan tágításától. Már akkor rámutatott arra, hogy a gazdasági depresszió idején éppen a tisztviselőlétszám az, amely a, legnehezebben apasztható, amikor a g'ázdasági dekonjunktúra a magángazdaságnak lehetőségeit ugyanis annyira aláássa, hogy ott elhelyezkedni nem lehet. Ha ezt a számot az üzemek szempontjából vizsgálom és azt látom, hogy üzemeink, elsősorban az államvasutak és a posta 111 millió pengőt költenek személyi kiadásokra, amely öszszeg azonban 68.890 tisztviselő között oszlik meg, akkor nemcsak a létszám nagysága szempontjából kell kifogást emelnem, hanem szóvá kell tennem azt As, hogy ilyen alapon egy tisztviselőre 1600 pengő átlagos jövedelem esik, tehát olyan összeg, amely egy-egy család jövedelmeként annak a nemzeti jövedelemnek sem felel meg, amely Svájcban egy-egy lélekre jut. Nagyon természetes, hogy az az ország, ahol a legirígyeltehb fogyasztóréteg, a köztisztviselők rétege, végeredményben átlagban egy ilyen alacsony életstandardra van utalva, nagyon nehezen lendülhet neki a termelés terén olyan állapotoknak, hogy a másik oldalon a magas költségvetési terheket az öszszeroppanás veszélye nélkül elviselhesse. Még ennél is súlyosabb tétele költségvetésünknek a nyugdíj összege. Már a pénzügyminiszter úr is rámutatott arra, hogy költségvetésünknek milyen hatalmas összegét teszik ki a nyugdíjak. Itt azonban legyen szabad, nem à kákán a csomókeresés, hanem a bürokrácia felé való figyelmeztetés céljából, rámutatnom arra, hogy azok a számok, amelyek a költségvetésiben szerepelnek s amelyekre a pénzügyminiszter úr expozéjában hivatkozott, nem fedik egymást. Nem tulajdonitok különösebb jelentőséget a költségvetésben előforduló^' számoknak, mert hiszen ezek nem könyvelési té" telek alapjai, de mégis eléggé jelentősnek tartom azt, hogy akkor, amikor a Ház elé ilyen fontos kérdésekben statisztikai adatokat, vagy költségvetési számadatokat terjesztenek, azok minden körülmények között megbízhatók legyenek, mert mi azok alapján vonjuk le következtetéseinket és, ha ezt hamis számadiatok alapján tesszük, akkor, nagyon természetesen, könnyen hibás konklúzióra is jutunk. A költségvetési sommázat szerint a magyar közigazgatás nyugdíjterhei 147.253.000 pengőt tesznek ki. Ezzel szemben úgy a pénzügyi bizottság jelentése, mint pedig a pénzügyminiszter úr expozéja 135.6 millióról emlékezik meg. A különbség oka — erre az egyetlen tételre nézve részletes alátámasztást kaptunk, tudniillik először kaptuk a kimutatást az állami alkalmazottak és az állami nyugellátásban részesülők létszámáról — abban keresendő, hogy,a sommázatban a nyugidíjterhek közé vették azt a 11,693.000 pengőt, amelyet a kultuszminisztérium a nem állami szolgálatban álló tanítók nyugdíjalapjába fizet be, amely tehát nem személyi járandóság, hanem dologi kiadás és így a kép vizsgálatánál zavarólag hat Ennek levonása után adódik az a már helyesebb szám, amelyet a pénzügyminiszter úr említett meg, tudniillik a 135"6 millió pengő. Azonban az igazság okából meg kell állapítanom azt is, hogy ez csak helyesebb, de még mindig nem egészen helyes! szám, mert ez magában foglalja azt a 18*2 milliót, amelyet a hadirokkantak részére juttatunk, to17Ő. ütése 1933 május 9-én, kedden. vábbá azt az 1'4 milliós dologi kiadást, amelyet temetkezési járulékok és egyéb címeken viselünk. A hadirokkantak járulékainak külön költségvetési tételben való kimutatását azért látom indokoltnak, hogy ezzel dokumentáljuk az egész világ és elsősorban népszövetségi ellenőrünk előtt, hogy az az ország, amelynek katonáiról nemcsak idehaza, hanem ellenfeleink is mindig a legnagyobb elismeréssel szoktak megemlékezni, szűk gazdasági lehetőségei folytán milyen mostohán kénytelen gondoskodni hadirokkantjairól. (Nagy Emil: A legmostohábban!) Ha ezen számok nyomán kiszámítom azt az átlagot, amely Magyarországon egy-egy nyugdíjasra jut, akkor megint csak oda kell konkludálnom, hogy egy olyan alacsony életstandard, amelyen a magyar polgári társadalom él, milyen kevéssé lehet forrása a termelés megerősödésének. De miként a t. Házban tartott első beszédemben volt szerencsém ezt tenni, nem mulaszthatom el ez alkalomból sem megemlíteni, hogy a magyar nyugdíjterhek aránytalansága más szempontból is nagy jelentőségű, nevezetesen az üzemek kérdésénél azért, mert az a 89'2 millió pengő nyugdíj teher, amelyet a magyar királyi államvasutak és az m. kir. posta kénytelenek viselni, lehetetlenné teszik olyan tarifapolitika követését, amely a magyar gazdasági élet szempontjából kívánatos volna, amely tarifapolitikának különösen egy agrárországban van nagy jelentősége, mert hiszen elsősorban a mezőgazdasági termeivények azok, amelyek magas tarifákat nem viselhetnek el. örülök, hogy ezt a körülményt a pénzügyminiszter úr is megemlítette. Csak azt nem tudom, hogy milyen számok alapján jutott arra az eredményre, hogy a magyar nyugdíjteher 206 millió pengő összegéből 87 "6 millió pengő az, ami trianoni tehernek tekinthető. Azt hiszem, hogy itt megint téves számadattal állunk szemben azért, mert ez a szám csak azoknak a nyugdíjasoknak a nyugdíját mutatja, akik a megszállott területekről hazamenekülve, itt nyugellátásban részesülnek. Holott helyes számítás szerint a központi szervek nyugdíjterhei is aránylagosan azért súlyosabbak a mi szempontunkból, mert eredetileg ezek a központi szervek nem a mai CsonkaMagyarországra dimenzionáltatván és így a megváltozott viszonyoknak pro rata rájuk eső nyugdíjrésze sem a mai Magyarországot terheli. Ha ezeket az adatokat itt látom, akkor nagyon erősen kiemelném ezeket Mr. Tyler-rel szemben, oly célból, hogy amikor ő kétségbevonhatatlan jóindulattal foglalkozik a mi ügyünkkel, amikor ő helyes kritikát gyakorol, nemcsak államháztartásunk, hanem magángazdálkodásunk ténykedéseiről is, találja meg a módját annak, hogy jelentésében végre egyszer már ráutaljon arra, hogy Magyarországgal szemben ennek a kérdésnek rendezése elengedhetetlen feltétel, (Ügy van! Ügy van!) mert ennek a kérdésnek a rendezése nélkül a magyar gazdasági élet részére a racionális termelés feltételeit nem adhatjuk meg. (Ügy van! Ügy van!) Akkor, amikor kimondották, hogy jóvátételi fizetések nincsenek, lényegében véve az én megállapításom szerint ezeknek a nyugdíj terheknek a magyar költségvetésben való meghagyása azt jelenti, hogy Magyarország ma még mindig a legaránytalanabb, a legnagyobb jóvátételi terheket kénytelen viselni. (ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Es ha ezzel szemben arra utalnak, hogy az úgyne-