Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-176

Az országgyűlés képviselőházának vezett hágai egyezményben Magyarország lemondott arról a jogáról, hogy ez a nyugdíj kérdés érdekének megfelelően rendeztessék, én csak arra vagyok bátor rámutatni, hogy abban a hágai egyezményben egyéb feltételek is szabályoztattak és nem lehet azt igényelni a rnagyar nemzettől, hogy a javára eső egyetlenegy feltétel be nem tartatván, éppen ez a terhes feltétel érvényesüljön, (Ügy vwft! Ügy van! a baloldalon.) annál kevésbbé, mert hiszen Németországnál láttuk, hogy amikor különféle jóvátételi számításokat eszközöltek és beigazolódott, hogy valamelyik jóvátételi terv betartása a termelőélet összeroppanásával járna, a már kidolgozott és nemzetközileg szankcionált tervet elvetették és újabbakat dolgoztak ki, hogy azután végleg megszüntessék a jóvátételi terheket. Magyarország gazdasági élete szempontjából is abszolút indokolt és elengedhetetlen feltétel, hogy megkerestessék az SL modus vivendi, amely Magyarországot ettől az őt nem terhelhető nyugdíjtehertől mentesíti. (Helyeslés.) A magyar költségvetés másik nagyon lényeges problémája az átszervezés kérdése és ezzel kapcsolatban a költségvetési keretek leépítése, amit a pénzügyminiszter úr az idei költségvetésben érvényesíteni igyekezett. De nem kell elfogultnak lenni, hogy azt állapítsuk meg, hogy ez legfeljebb eltolódásokat jelent egyes tárcáknál, de lényegében távolról sem jelenti azokat az összegeket, amelyekre valójában szükségünk van s amint erre az imént statisztikailag alátámasztott fejtegetéseimben rámutattam. De nem lehet a költségvetési hiány kiküszöbölésénél arra a másik lehetőségre sem gondolni, amit a pénzügyminiszter úr egy mondattal intézett el, mondván, hogy a 76 millió pengő hiánynak egyik részét a transzferpénzek igénybevételéből fogjuk fedezni, a másik részét pedig egy belföldi kölcsön-tranzakcióval fogjuk előteremteni. Nem lehet erre gondolni mindenekelőtt azért, mert szerény megállapításom szerint az a kölcsönpolitika, amelyet az utóbbi két évben folytattunk és amely lényegében azzal jellemezhető, hogy a termelőélettől vont el újabb és újabb tőkéket a nélkül, hogy gondoskodott volna arról, hogy a termelőélet újabb lehetőségeket kapott volna, hogy a vérlecsapolásokból magát regenerálhassa, tovább nem folytatható. Nem folytatható azonban azért sem, mert az a 450 millió pengő, amivel az utóbbi két és fél év alatt a magyar állam terhe növekedett, nemcsak a jövő generáció, de talán már a legközelebbi évek költségvetése szempontjából is igen sok kockázatot rejt magában azért,'mert ha a költségvetést át méltóztatnak nézni, akkor méltóztatnak látni, hogy az újabb kölcsön-kontrahálás úgyszólván kivétel nélkül függőkölcsönök formájában történt, amely függőkölcsönök egy részét, majdnem a felét, a külfölddel szemben vesszük igénybe. Hacsak nem helyezkedünk arra az etikainak semmiképpen sem mondható álláspontra, amire állam semmi körülmények között nem heJyezkedhetik, hogy a függő kölcsönöket abban a tudatban vesszük fel, hogy azokat úgy sem fogjuk visszafizetni, akkor nekünk, ezekkel a kérdésekkel szemben a jövőben egy más megoldást kell keresnünk.\ Ezt pedig én abban látnám, hogy végre megkísérelnők egy olyan kölcsönpolitikának bevezetését, amely nem a kiadások fedezését tartja szem előtt, hanem a termelőélet megélénkítésére akar alapot te17fi. ülése 1933 május 9-én, kedden. 189 remteni. Ez az adópolitika nyelvére fordítva azt jelenti, hogy végre nem adókulcsok emelésében, hanem új adóalanyok teremtésében keressük az adóbevételek emelésének lehetőségét. Hogy ez nem utópisztikus megállapítás, hanem, hogy ennek megvan a gyakorlati lehetősége, e tekintetben legyen szabad hivatkoznom a csehszlovák államnak legutóbb kimondottan munkakölesön címén lefektetett belső kölcsönére, amely azzal az okos jelszóval jött létre, hogy, ha a nép dolgozni akar ós nincs munkája, akkor a tőke sem ünnepelhet, akkor a tőkének is dolgoznia kell. Ha tehát igaz az, hogy megteremtődött itt az a politikai atmoszféra, amely kiváltja a tőke bizalmát, ha igaz az, hogy itt vannak még olyan belső tőke-erőforrások, amelyekre a pénzügyminiszter úr a költségvetési év folyamán is támaszkodni akar, akkor szerény véleményem szerint ebben az aránylag kedvező hangulatban kell a kormánynak egy olyan kölosöntervezettel jönnie, amely a polgárságot a maga maximális teljesítményére készteti, abban a tudatban, hogy ez. a teljesítmény ezúttal nem az állami költségvetési hiány fedezésére, hanem a gazdasági élet megélénkítésére fog szolgálni. Nem akarok itt számokkal operálni, nem tudom megjelölni, hogy milyen alapon, milyen^ kölcsön jegyzésre számíthatunk, de egy kétségtelen: mindenesetre nagyobb kölcsönre, mintha ezt megint «állami hiány» fedezésére kérjük. A gazdasági élet feltétlenül nagyobb áldozatkészséget fog mutatni az esetben, ha tudja, hogy ennek az áldozatkészségnek nyomán a gazdasági élet különféle területein azok a sokat hangoztatott közmunkák és egyáltalán ban a termelő mwnka megindulhat, mintha magánt csak az a negatívum áll előtte, hogy a költségvetési e^ensúly, mint fontos gazdasági feltétel teljesítése a főcél, amelynél egyáltalában figyelmen kívül marad, hogy e miatt a magángazdasági egyensúly felborul, vagy egészen összeomlik. T. Ház! Amikor azonban a gazdasági élettel szemben ezekkel a követelményekkel fellépek, nagyon természetes, hogy a gazdasági élet felé az egész gazdasági politikában azokat a gesztusokat kell kívánnom, amelyek mindenkivel megértetik, hogy az államháztartás egyensúlyának rendbehozása mellett immár nemcsak jelszavakban éli ki magát gazdasági politikánk abban az irányban, hogy a magángazdaságnak segítségére siet, hanem a munkanélküliség fenyegető állapotát, a világgazdasági válság ellenére is a magyar termelő erők helyes csoportosításával igyekszik megszüntetni. Ehhez nem csúcsminisztériumra, hanem minden miniszté! rium csúcsteljesítményére volna szükség, s ezen az úton — méltóztassék elhinni, hiszen a gyakorlati élet nem egyszer adta ennek tanúbizonyságát — az oly nagy megelégedéssel köszöntött kedvező politikai légkör után mindenki részére má,s gazdasági légkör is alakulna ki ebben az országban. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Evvel kapcsolatban legyen szabad megemlítenem még egy kérdést, hogy tudniillik miként lehetne a magyar gazdasági élet részére új erőket szolgálatba állítani. Gyakran merül fel Magyarországon az a gondolat, hogy itt a bánkzárlat óta hatalmas tőkéket tezauráltak, amelyek arany és különféle valuta formájában a gazdasági életből visszavonultak. T. Ház! En e sokát hangoztatott megállapítások nyomán egy magánember tevékenységét 27*