Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-176

172 Az Of szag gyűlés képviselőházának nyújtottak be, a panasz elintézéséig a Ház függőben tartja. Rátérünk a napirendre, vagyis az 1933/34. évi költségvetés folytatólagos tárgyalására, (írom, 516.) Szólásra következik Dinnyés Lajos képviselő úr, aki beszédének elmondására legutóbbi ülésünkön halasztást kapott. Dinnyés Lajos képviselő urat illeti a szó. Dinnyés Lajos: T. Ház! (Esztergályos János: Heten vannak a képviselő urak! — Zaj.) Mindenekelőtt meg kell állapítanom azt, hogy a most folyó költségvetési vitában -a felszólalások, akár a túlsó oldalról, akár az ellenzéki oldalról történtek, magas színvonalúak voltak és ha eltérés mutatkozott is a felszólalásokban, az csak a finálékban jelentkezett, mert a túloldalon ülő képviselőtársaim elfogadták a költségvetést, az ellenzéki oldalon ülő képviselőtársaim pedig nem fogadták el. Ami az előttem szólott Marschall Ferenc igen t. képviselőtársam fejtegetéseit, bírálatait és kritikáját illeti, amelyek gazdaságpolitikai problémákat öleltek fel, abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy azokat majdnem száz százalékig magamévá tehetem. De — amint említettem — éppen a fináléban mutatkozik az a differencia, hogy ő kritikája dacára, amelyet — mondom — (majdnem teljes egészében magamévá teszek, ezt a költségvetést elfogadta. Felszólalása ékes bizonyítéka volt annak, hogy a nemzeti egység és a nemzeti összefogás gondolatát nem lehet úgy megvalósítani, ahogy az ma benne van a köztudatban, hogy az egész nemzetet egy táborba, egy politikai pártba kell koncentrálni, egyesíteni. Ne felejtsük el azt, hogy a tárgyilagos, a becsületes kritikának nemcsak létjogosultsága volt meg mindenkor akár a társadalmi, akár a politikai, akár a gazdasági életben, hanem egyenesen szükségszerű volt és szükséges is lesz a tárgyilagos kritika minden irányban és minden oldalról. Méltóztassék csak elgondolni, ha nem lett volna a tudományban kritika, milyen fantasztikus torz képekben élnénk még ma is s ha nem lett volna ellenzék a politikai életben, ha nem lett^ volna politikai kritika, az állami élet miféle ósdi, elavult formák közt mozogna még ma is. Éppen azért örömmel látom azt, amit eddig a parlamenti életben 1920 óta nem igen tapasztalt a magyar közvélemény, hogy a kritika szavát hallatták a túlsó oldalon ülő kormánytámogató képviselő urak is. T. Ház! Legyünk tisztában azzal, hogy az «état c'est moi», — «az állam én vagyok» elve, az egyeduralom a gazdasági életben és egy nemzet életében is megbukott. Napjainkban látunk egyes jelenségeket, amelyek azt mutatják, hogy ezt a régi elvet próbálják belevinni a nemzetek, az államok életébe, ezek azonban csak múló jelenségek, és ezeknek okait azonban a felfordult politikai, gazdasági és társadalmi viszonyokban kell keresnünk, amelyekben ma, — sajnos — nemcsak egész Európa, hanem az egész világ van. A magyar életben az utolsó évtizedekben egy új alkotmányos tényező jelentkezett, a magyar föld népe. Sajnálattal kell látnunk azt, hogy az elmúlt esztendőkben, az elmúlt politikai érában és rendszerben ez a falu^ népe^ csak a második osztályú nemzet nevét és létét nyerhette el. Nem akarom felsorakoztatni azokat a sokat hangoztatott kifogásokat, amelyekkel mi falusiak viseltettünk az elmúlt -politikai rendszerrel szemben, nem akarom r rekriminálni a választójog kérdését, amelynél azt lát176. ülése 1933 május 9-én, kedden. juk, hogy bárki idejön Budapestre, az megbízható a nemzet szempontjából, de ha a becsületes magyar faluról, becsületes magyar parasztnépünkről van szó, amelv .mindenkor kivette a maga részét, akár a háborúból, a harctereken, akár az anyagiak terén a magyar munkából, félnek attól, hogy az állampolgári kötelességnek a választásokon, titkos, becsületes szavazással eleget tud-e tenni. Most is, t. Képviselőház, a magyar nép józansága, a sokat hangoztatott magyar psziché, ezekben a szomorú és súlyos időkben, amikor körülöttünk politikailag, gazdaságilag egész Európában, nemcsak a Dunámedencében, hanem a Eajnán túl is, Olaszországban és mindenütt forrongást tapasztalunk, lehetővé tette azt a nyugodt politikai és gazdasági atmoszférát, amely eeekben a nehéz időkben csak elképzelhető. A világválsággal nekünk számolnunk kell és számolni is fogunk. Ha valamikor a történetíró megírja ennek a kornak történetét, akkor ennek a kornak «a válságok^ kora» címet kell adnia, mert soha ennyi válság a világon egyszerre összegyűjtve, konglomerálva még nem volt, mint napjainkban. Igazat kell adnom Kasnya Béla igen t. képviselőtársamnak abban, hogy a művészet, az irodalom valahogy mindig érzékeny szeizmográfja volt ezeknek a válságoknak, Igaz az a tétel, hogy amikor az irodalom és művészet különböző izmusokban, — futurizmusban, kubizmusban, abszolútizmusban vagy bármely más izmusban — kifejezésre jutott, ezt a szellemi evolúciót vagy forradalmat mindig valami gazdasági válság követte, amely nyilatkozhatott különböző gazdasági kérdésekben. Nagyon természetes, hogy a szellemi evolúció nyomán a technikai evolúció következett, amely mintegy megtestesítette, formába öntötte, géppé formálta mindazokat az elgondolásokét, amelyeket a szellemi evolúció teremtett. Elsősorban a technikai evolúció, a gép az oka annak, hogy ma a termelés és a kínálat viszonya megbomlott, labilissá lett; a gép az oka annak, hogy bár olcsón lehet termelni, ma ^ is fantasztikus, horribilis árak mellett tudja csak a fogyasztó megszerezni mindazokat az iparcikkeket, amelyeket az ipar és kereskedelem a gép munkájával állít elő. (Sauerborn Károly: Olcsón!) Erre is rá akarok térni. Méltóztatnak emlékezni, hogy amidőn a gép a XVII. században megjelent, Angliában, a szövőipar hazájában a takácsok nekirontottak a gépeknek és azokat tönkre akarták tenni. Ma, a gépek korszakában olyan gépeket látunk, amelyek nemcsak egy, nemcsak tíz, hanem húsz, sőt harminc ember munkáját is feleslegessé teszik. (Felkiáltások half elöl: Százakét! Százezrekét!) Mondom, nem akarok fantasztikus számokat mondani, csak átlagos számot. Ennek az technikai evolúciónak nem az a hátránya, hogy embereket munkanélkülivé tesz, hanem az, hogy elveszi a kenyerüket, nem teszi őket vevőképessé s így ennek a technikai evolúciónak folyományaképpen belekerüljünk egy gazdasági válságba, amelyben az emberek épp úgy hullanak el, mint a fegyveres evolúcióban, a háborúban. Belekergeti az embereket a végpusztulásba. Méltóztassanak egy ilyen gazdasági háborút elképzelni. Napjainkban is folynak ilyen háborúk s a legkülönbözőbb vámhatárokban, legkülönbözőbb valutapolitikákban nyilvánulnak meg és különböző egyezményeket kötnek azzal a célzattal,