Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.

Ülésnapok - 1931-175

ÍCO Az országgyűlés képviselőházának mutfizetések dolga» a rezsicsökkentések és a tisztviselői összeférhetlenség kérdése. Pedig a gondos parkőrök nagyon is rakosgatták azokat a figyelmeztető táblákat, hogy «A gyepre lépni tilos». Minden megtörtént, hogy ezeket az intézkedéseket bizonyos körök megakadályozzák. Annál nagyobb elismeréssel kell nyilatkoznom arról a bátorságról, amellyel Gömbös Gyula miniszterelnök úr és az egész kormány nem hagyta magát megfélemlíteni bizonyos jelszavak által, (Ugy van! a jobboldalon.) hanem ezt a kérrést is, amely évek óta fekszik a magyar közélet előterében, elintézte. (Ügy van! a jobboldalon.) Kisebb jelentőségű dolog, de nekünk, gazdáknak nagyon fontos, hogy bizonyos fontos mezőgazdasági cikkek fuvardíját a kereskedelemügyi miniszter úr leszállította. (Berki Gyula: Még fogjuk kérni, hogy a marhának és a birkának is legyen filléres vonata!) A kereskedelmi kormányzat nagyon helyesen nem a lineáris leszállítás álláspontjára helyezkedett, hanem individuálisan kezeli az egyes í'uvarkérdéseket. Ezt tartom a leghelyesebbnek, mert lineáris leszállításoknál igazságtalanságok és a gazdasági élet tényleges helyzetének meg nem felelő intézkedések történtek volna. (Berki Gyuula: Látszik a miniszter úr arcáról, hogy új tarifapolitikán töri a fejét!) Ha új tarifapolitika jön, akkor is arra kérném a miniszter urat, hogy individuálisan méltóztassék továbbra is kezelni az egyes cikkeket és ne lineáris leszállítással méltóztassék foglalkozni. Erre az intézkedésre elkerülhetetlenül szükség volt, mert nem szabad elfelejteni, hogy a mi vasúti tarifánk értéktarifa és ezek az értékek az 1926-os, 1927-es mezőgazdasági árak, a 30 pengős búzaárak, a nem tudom micsoda állatárak idejéből származnak. (Ugy van! jobbfelöl.) Nagyon helyes tehát, hogy a kereskedelmi kormány és a Máv. vezetősége sok megértéssel igyekszik ezt a diszparitást valahogyan kiegyenlíteni. {Helyeslés jobb felől. — Berki Gyula: A postát is ajánljad!) A Máv. szanálása szempontjából azt a meggyőződést vallom, hogy a Máv-nak elsősorban forgalomra van szüksége, (Ügy van! jobbfelöl.), forgalmat pedig csak olcsó tarifákkal lehet csinálni. Ha megfelelő olcsó tarifák itt nincsenek, hiába fogunk bármiféle rendeletet kibocsátani, vagy törvényt hozni az automobilizmus versenyének leküzdéséről, hiába fogjuk nem tudom micsoda vámfalakkal, mindenféle fináncokkal és ellenőrző közegekkel körülvenni az egyes országutakat, bizony az a teherautó, a falusi szekér fog menni, sőt amit ma sajnosán kell tapasztalnunk, 200—250—300 kilométerről lábon hajtják a jószágot (Berki Gyula: Még pedig nagyon praktikusan: vásárról vásárra!) mert a mai állatárak nem bírják el a magas vasúti tarifákat. Ismételten lojálisán kiemelem, hogy a kereskedelemügyi miniszter úr és a Máv. vezetősége is nagy megértéssel, sok jóindulattal kezeli ezeket a kérdéseket; remélem, hogy itt nemcsak a jóindulatnál fogunk megállni, hanem mihamar továbbmenő intézkedések is fognak bekövetkezni. Ebben az egész költségvetési vitában csupa nagy dolgot hoztak elő és a kormány kitűnő érdemklasszifikációját nagy kérdések felemlítésével akarták még gyönyörűbbé tenni. En a kéményseprési díjakra hivatkozom, amelyeknek kérdéséhez is volt bátorsága a kormánynak hozzányúlni. Tízéves kérdés ez. Minden beszámolón, minden falusi kiszálláson állandóan szóvátették a kéményseprési díjakat. A kéményseprési dijak nem egy helyütt megha1 75. ülése 19È3 május 5-én, péntekéit. ladták a földadót. Köszönöm ennek az egész pártnak nevében, de az egész falusi közönség nevében is, hogy ezt a kicsinek látszó, de a magyar falu szempontjából nagyjelentőségű kérdést el méltóztattak intézni. Köszönöm a mélyen t. földmívelésügyi miniszter úrnak is, — sokak szemében talán ez is kis kérdés — hogy az oltóanyagok árkérdéséhez hozzányúlt. (Farkasfalvi .tarkas Géza: Ez nagy kérdés, nem kis kérdés!) En tudom, hogy nagy kérdés, de sokak szemében a kormány érdemeinek méltatásánál — hogy mit csinált a kormány — az oltóanyagok árának leszállítása kis kérdés. Fogalmuk sincs arról, hogy ez faluhelyen mit jelent. (Farkasfalvi Farkas Géza: Az állami oltóanyagintézetet fel kell szerelni sertéspestis-szérummal!) Leszállította a földmívelésügyi miniszter úr az állategészségügyi díjakat is bizonyos tekintet

1 ben. Ezek nagyjelentőségű agrárdolgok és tartozunk a kormánynak azzal, hogy ezeket az érdemeit itt, nyílt színen el is ismerjük. Sok dolgot hozhatnék még elő, t. Ház. Beszélhetnék a különböző meghozott törvényekről, különösen pedig a rokKanttörvényről. Beszélhetnék arról is, hogy ez volt az első kormány, amely az összes hátralékos zárószámadásokat idehozta a Ház elé. (Ulain Ferenc: Ez már igaz!) Azt hiszem, méltóztatik helyeselni. Tudom, milyen nagy súlyt helyezett a miniszterelnök úr arra, hogy a zárószámadások itt letárgyaltassanak, mert így tiszta helyzet teremtődött, a kormány új atmoszférában kezdett dolgozni, a múlt ügyei, mondjuk, matematikailag át vannak vizsgálva, likvidálva vannak s új korszak kezdődik. De mindennél fontos abb talán a lelki atmoszférának megjavulasa, amit határozottan a miniszterelnök úr egyéni érdemének tudok be. (Berki Gyula: Az egész ország kormány• párti! Odaát nem tudják ezt! Vidéken most mindenki kormánypárti! Ha választanánk, nem is lenne ellenzék! Ezért nem válaszUmk most! — Derültség.) Elnök: Berki képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni. Marschall Ferenc: Ne méltóztassék azt mondani, hogy a nemzeti lélek emelkedettebb állapota immaginárius érték. Én azt a meggyőződést vallom, hogy minél rosszabbak a gazdasági viszonyok, a pszichológiai eszközöknek annál nagyobb jelentőségük van. Ez az, amit az elmúlt időkben sokszor elmulasztottak. Már egymagában véve az az elhatáro zás is, hogy ebből a merevgörcsszerű állapotból, amely a bankzárlat óta poshadásra kárhoztatta ezt az országot, minden erővel kimenekülni akarunk, ha egyéb anyagi eredmények nem volnának is, akkor is eredménynek számítana. (Berki Gyula: Mi egy évig nem is voltunk kormánypártiak; csak azt hitték rólunk!) Mindez távolról sem jelenti azt, hogy mi munkánknak végére értünk volna, vagy hogy még számtalan igen súlyos probléma ne állana elő. Hogy mennyire van, azt legjobban én érzem, aki ebben a pillanatban is egész nagyságában magam előtt látom a legfájdalmasabb magyar kérdést; a magyar mezőgazdaság súlyos megpróbáltatását. Azt az agrárválságot, amelynek neimzetközi vonatkozásait mindannyian jól ismerjük, de amelynek útját a magyar giond területén, sajnos, nekünk kell járnunk. Ezeket a kérdéseket a földmívelésügyi tárca vitájánál fogom szóvátenni. De méltóztassanak megengedni, hogy az agrárválsággal kapcsolatban talán itt az általános vita során