Képviselőházi napló, 1931. XV. kötet • 1933. május 02. - 1933. május 17.
Ülésnapok - 1931-175
Az országgyűlés képviselőházának 17 is egy-két elvi kérdést érintsek. Az egyik az, hogy a mezőgazdasági válság kérdése mindenütt, de főleg nálunk nem annyira termelési kérdés, nem annyira strukturális kérdés. hanem elsősorban rentabilitási probléma. Ha ezt a problémát alkatelemeire bontom, akkor az egyik oldalon látom a termelési költségeken aluli értékesítést, (Ügy van! Ügy van!) a másik oldalon pedig látom a mai mezőgazdasági árszínvonallal arányban nem álló termelési költségeket. (Ügy van' Ügy van! jobbfelől.) Ne játsszunk a szavakkal! Ami az értékesítési kérdést illeti, mindannyiunknak f tisztában kell lennünk azzal, hogy az értékesítés árkeretei töibbó-kevésbbé adottságok, amelyeken legfeljebb mesterséges intézkedésekkel lehet valamennyire segíteni, (Ügy van! Ügy van! jobb felől.) de itt is csak a belső piac tekintetében. Éppen ezért nekünk nagy súlyt és nagyobb gondot kell fordítanunk a másik kérdéskomplexusra, ez pedig a termelési költségek leszállítása. Tyler úr is megeimlékezik jelentésében erről a jelenségről, amikor azt mondja, hogy bár a mezőgazdasági árak kissé emelkedteü és az ipari árak egy árnyalattal olcsóbbodtak. a mezőgazdasági és ipari árak között a díszparitás még mindig óriási. Ezt a megállapítást alátámasztja a gazdaságkutató intézet következő hivatalos megállapítása is. Az agrárolló indexe az 1926/27-es esztendőt százzal véve egyenlőnek, 1932 végén újabb ö*9&-os hanyatlással 74"8%-ra esett, amivel és itt citálom a gazdaságkutató intézet szavait: «az agrárolló két szára egymástól olyan távol esett, mint azelőtt még soha». Örömmel állapítom meg, hogy az utóbbi három hónapban megint néhány pontnyi javulás mutatkozik, de ez a szám mindenesetre ráirányítja a figyelmet ennek a kérdésnek rendkívüli jelentőségére, amely összefüggésben áll az agrárcikkek termelési költségeinek alakulásával. (Ügy van! Ügy van!) Tudom nagyon jól, hogy ez a kormány programma ának is egyik fontos része. Sajnos, eddig még az analízis stádiumában tartó, meglehetősen hosszadalmas és nehéz munka folyik, de remélem, hogy minél rövidebb idő alatt itt is már konkrét eredményekre fogunk tudni rámutatni; mert igaza van a földmívelésügyi miniszter úrnak abban, hogy a mi mezőgazdaságunknak egy nagy baja van: hogy drágán termel. A bolettát és egyéb segítséget köszönjük, hálásak vagyunk érte, segítségnek veszszük, meg is kell csinálni, mert másként a magyar búzát és más terményünket nem lehet sorsára hízni (Ügy van! Ügy van!) Ellenben kiadósan segíteni a mai viszonyok köizött, amíg általános árnívóemelkedés nem áll be világszerte, csakis a termelési költségek oldalán lehet. (Farkasfalvi Farkas Géza: Ez a legfontosabb kérdés!) Az agrárkrízis, amelyről itt beszélek, annál fájdalmasabb, mert egész pusztító hatásában akkor következett he... (Berki Gyula: Hol az ellenzék? Nem teljesíti kellően kötelességét! Nincs ellenzék! Mi itt szolgáljuk a hazát és nincs itt más senki! — Krüger Aladár: Akkoribezárhatjuk a vitát!) Elnök: Berki képviselő urat kérem, hogy csendben szolgálja a hazát! (Derültség.) Marschall Ferenc: T. Ház! Ez az agrárkrízis, amelyről itt beszélünk, annál fájdalmasabb, mert akkor jelentkezik egész pusztító 5. ülése 19È3 május 5-én, pénteken. 167 hatásában, amikor mezőgazdaságunk belső fejlődése — és ezt minden ellenkező megállapítással szemben konstatálni szeretném — a múlthoz viszonyítva igen nagy előrehaladásról tesz tanúságot. Semmiképpen sem áll ugyanis az, hogy a magyar gazda, legyen az kis- vagy nagygazda, még ma is őseinek primitív gazdálkodását folytatná. A helyes talajkimüvelés, a vetőmagkiválasztás, a talajerőpótló műtrágyázás nagy jelentőségének felismerése, a termelés úgynevezett átszervezésének szükségessége, a mennyiségi ós minőségi produkcióra való törekvés az utóbbi években szinte páratlan erőfeszítéseket váltott ki egész gazdaközönségünkből. Sőt az eladósodott gazdák legtiszteletreméltóbb része ma sok tekintetben éppen ennek a buzgalomnak az áldozata. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől és a középen.) Fájdalmas következményekkel járna, ha a mezőgazdaság jövedelmezőségének ez a katasztrofális visszaesése megállítaná a fejlődésnek azt a tempóját, — mint ahogy az országban máris nagyon sok helyen megállította — (Farkasfalví Farkas Géza: Ez igaz!) amely agrikultúránknak az utóbbi években való nagy előrehaladását biztosította. (Farkasfalvi Farkas Géza: Műtrágyát nem használnak!) Az intenzivitás azonban — hiába — tőkekérdés is. Vagy meg kell, hogy legyen a gazdának az a tőkéje, amely az inveszticiókat lehetővé teszi, vagy pedig annak a lehetősége kell, hogy fennálljon, hogy hitel formájában jusson hozzá ehhez a tőkéhez. Azt hiszem, nem mondok itt újdonságot a Háznak, ha megállapítom, hogy alig van ma gazda, aki saját forgótőkével rendelkeznék. Ami pedig a hitelt illeti, (Farkasfalvi Farkas Géza: Az nincs!) a bankzárlat után a hitelforrások mind bezárultak és éppen ennek a kormánynak a törekvése, mégpedig melegen méltányolt törekvése az, hogy a hitelforrások megnyitása tekintetében intézkedéseket tegyen. Kérdezem t. Ház: hogyan lehetett volna ilyen (körülmények között arra kényszeríteni a gazdát, hogy új beruházásokat eszközöljön, vagy pedig költségesebb üzemátalakításokat vigyen keresztül. Itt kénytelen vagyok felhívni a Ház figyelmét egyik legkiválóbb európai üzemtudósnak, Sagave-nak arra a megállapítására, hogy nem az a gazda tudja magát valahogyan is a felszínen tartani ma, akinek a bevételei nagyok, hanem az a gazda, akinek a kiadásai kicsinyek. Legyünk tisztáiban azzal, hogy ez, sajnos, az extenzi vitás trónraemelését jelenti, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) amitől azonban a jó Isten mentse meg a magyar földet. En azonban nem esem kétségbe, me>rt ebben a'rettenetes krízisben, ebben az irtózatos válságban sincs vigasztalóbib látvány, mint a szívós kitartással termelni és haladni akaró magyar paraszt. Külföldi hitelezőink folytonosan a földet nézik, annak értékváltozását latolgatják, mert félnek a hitelalap összezsugorodásától. Én ezzel szemben azt mondom, hogy Magyarországon nem is a föld az igazi hitelalap, hanem a magyar parasztnak, a magyar gazdának a viszonyokkal megalkuvó hallatlan szívóssága, (Igaz! Ügy van! jobbfelől.) a benne tárolt hatalmas lelki és fizikai energia, amely a római költővel szólva «et si fractus illabatur orb is» mindenkor egyik legigazibb, egyik legingathatatlanabb aranyfedezetét fogja képezni ennek az országnak. (Ügy van! ügy van! — Taps jobbfelől.)